Vendéglő a világ végén

Van, aki imádja a tenger gyümölcseit, és van, aki utálja. De mi van, ha a tenger felmelegszik, a halak pedig kipusztulnak?

Alexandra Kleeman egy disztópikus sci-fi-regény megírásakor gondolkozott el rajta, hogy hogyan alakulhat át az étrendünk, ha kipusztulnak a halak és a méhek – hogy erre mennyi esély van, arról ugyan megoszlanak a vélemények, de annyi biztos, hogy a globális felmelegedés nem csak a hollandokat fogja érinteni, hanem az egész világot – és benne minden fajt. A halak különösen érzékenyek a hőmérsékletváltozásra, a műanyagszemétről nem is beszélve, szóval lehetséges, hogy nem is kell annyira a távoli jövőbe néznünk ahhoz, hogy komolyan vegyük Kleeman felvetését. A disztópiához Jen Monroe séf szolgáltatta a menüt.

Monroe tehát abból indult ki, hogy a túlhalászat, a savasodás és a melegedés miatt a ma megszokott tengeri ételek már nem hozzáférhetőek, így a vendégek italait spirulina-kockák hűtotték – ez egy gyorsan növekvő mikroalga, amit egyesek szuperélelmiszernek tartanak. Valószínű, hogy a sekély vizekben a jövőben is lehet majd rákokat és kagylót tenyészteni (bár a szennyezett vízben élő kagylók veszélyesek lehetnek), így főételként a séf kagylólevest készített hínárral és rákpasztával. A koncepció szerint a tenyésztéshez használt medencék vizét a kagylók tartják majd tisztán, és a hínár látja majd el oxigénnel. Nem tűnik túl laktatónak, de feltételezem, hogy ha ez van, akkor nem is olyan rossz – bár sosem ettem még levesben kagylót, a gumbo tetszett, majd egy következő életemben, amikor new orleans-i jazz-zenész leszek, biztos imádni fogom.

Második fogás nincs, de Monroe a biztonság kedvéért öt különféle desszerttel készült – oké, néggyel, mert az ötödik egy üres kagylóhéj, ami azt akarja szimbolizálni, hogy lehet, hogy nem is lesz desszert. Engem ez olyan nagyon nem rázna meg, sokkal jobban örülnék neki, mint a medúzasörbetnek, ami valahogy egyszerre hangzik iszonyúnak és érdekesnek. Egy másik desszertjavaslatban, amely szerint az embernek a saját almafájáról szedett almából kellene pitét készítenie, én személy szerint semmi retteneteset nem látok, de lehet, hogy simán csak apokaliptikus gyermekkorom volt.

Egy cipősdobozban, a sztráda közepén, nyilván. Egyébként is, csak mi hívtuk almás pitének, egyébként csak hideg salak volt, az is csak akkor, ha különösen nagy szerencsénk volt.

Az akcióval a szerzőpáros arra akarta felhívni a figyelmet, hogy harminc év múlva könnyen lehet, hogy így fog kinézni a csúcsgasztronómia – és lehetséges, hogy körülbelül ennyi idő múlva már visszafordíthatatlan károkat okozunk a tengeri élővilágban, így meg kell próbálnunk megóvni, amit még meg lehet.

A vendégek szerint egyébként finom volt a vacsora, de a medúzasörbet után nekem gyanús, hogy hazudtak.

(Atlas Obscura)