Wonder Wheel – Woody Allen legszarabb filmje

Legalább ezt mondták nekem, de mondjuk én telibe leszartam és szándékosan nem voltam hajlandó elolvasni a kritikákat.

Hogy miért? Egyrészt mert hozzám hasonlóan annyi suttyó ír kritikákat és ajánlókat pángalaktikus balfaszságokról, hogy egyből mindenki esztétának képzeli magát és lehord mindent, amire egy vezérbika elkezd hőbörögni. Így alakul ki egy csomó filmről az a kép, hogy rossz film, ha elsőre nem mutatja meg a rétegeit, illetve így kerülnek az egekbe olyan förtelmek, mint az összes szuperhősös kreténkedés, vagy a Game of Thrones.

Szóval leszartam a csordaszellemet és mivel a mostani felhozatalból az égvilágon semmi nézhető nem volt, csak a nővérek, akikról a múltkor írtam, ezért egyértelmű volt a választás: Woody Allen eddigi legszarabb filmje, főszerepben Justin Timberlake-kel.

Van valami varázslatos abban, amikor várakozások nélkül lépsz be a terembe és gumicukros zacskóval és a nacsósszal a kezedben úgy állsz neki a mesének, hogy tulajdonképpen leszarod, hogy jó-e vagy sem, majd kiderül menet közben. Én bűnös vagyok ebben, egy csomó filmet nem bírok elfogulatlanság nélkül megnézni és óhatatlanul is szarrá rajongom magam előre. Na, ez nem ilyen.

Eleve ugye Justin Timberlake…

Mi a faszt lehet várni attól a majomtól? És de. És megcsinálja. Sokrétű, komplex karaktert hoz, ami pont ugyanolyan egyszerűen lehetne egy agyatlan szívtipró, ha a forgatókönyvön múlna. De nem lett az. Köszönhetően a noiros fényképezésnek, a jól kiválasztott színeknek, amik díszletül szolgálnak egy igazán ügyes alakítást láthatunk tőle. Egyáltalán nem gondoltam, hogy bármi értékelhetőt le tud tenni az asztalra a mostanra a taknyos szőke tini nedvesálomból középkorúvá avanzsált énekes.

És kellemesen meglepődtem. Belushiról tudva levő, hogy tud színész is lenni, ha nem a joviális dagadt fatert alakítja, Kate Winslet felől meg sosem volt kétségem. Juno Templere rá se ismertem, pedig már korábban is konstatáltam, hogy kurva ügyes. A Killer Joe nagyon nagy kedvencem, itt meg valami tök mást alakít, persze a naívát, de akkor is. Hozza a szintet.

A Wonder Wheel a szennyes Coney Islanden, a vurstliban játszódik. Szereplői mind kurva szarul érzik magukat, más-más okokból. És nagyon hihetően adják. A kameramunka és a fények olyan szépen ki vannak találva, hogy szinte érezni a naplementét a filmvásznon keresztül. Nem csodálkoznék, ha sok jelenetet természetes fényekkel oldottak volna meg. A filmnek olyan atmoszférája van, amit csak igazán jól sikerült színházi kamaradarabok tudnak hozni.

A történet nem nagy szám, a tetőpontok sem valami egetrengetőek, de a színészek őszinték és emberiek, amitől nagyon jó kedvem lett. Olyan a film, amilyennek egy filmnek lennie kell.

Hogy mit mondanak erre a pubertázs előtt megragadt szerencsétlenek, akik szerint a klottgatyás balfaszok reptéri verekedése valójában mély társadalomkritika?

Beleverem. A Wonder Wheel jó film.