11.11 11:00

1918. novemberében ezen a napon váratlanul kitört a béke.  Pontban 11 órakor.

11:00
New York Times 1918. november 11. címlap

Hogy aztán egy újabb világégésbe vezesse Európa hatalmait.

Olvasói kérés volt, hogy írjak centenáriumi töriposztot, csapongó lesz és messze nem teljes történelmi igényességű.

Álljanak itt csupán szemelvények, nem nagyon lehet mit hozzátenni azon túl, hogy a hivatalos történetírás továbbra, még így 100 év elteltével is sok mindenben hazudik vagy sok mindent elhallgat, máshogy tálal.

Kezdjük az elején? Vagy inkább a végén? A francia egyoldalú hatalmi diktátumok 1919-ben nem hogy békét nem hoztak a kontinensre, de megnyitották a folytatást az újabb konfliktushoz és nem is kellett hozzá, mindössze húsz év. Tetszik vagy sem, a most első és második világháborúnak nevezett események ugyanazokkal a szereplőkkel zajlottak, csak a haditechnika fejlődött és az áldozatok száma nőtt többszörösére.

A hivatalos törikönyvek szerint Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar monarchia trónörökösének lepuffantása volt az az esemény, ami felrobbantotta a puskaporos hordót a Balkánon. Valóban így történt? Nem. Az események láncolata teljesen máshogy alakult. Az történelmi tény, hogy a szerb nemzeti gyásznapon hülyeség volt egy elnyomó hatalom részéről odaküldeni az elnyomás jövendő jelképét, magát a Habsburg-dinasztia megtestesítőjét. De azt tudni kell, hogy azok a szerencsétlen balfasz merénylők első körben lemondtak a merényletről, egyedül Gavrilo Princip maradt az egész lázadó társaságból és ő is annyira béna volt, hogy lemaradt az uralkodópár autójának elsuhanásáról és nem tudta lelőni Ferencet. Bánatában beült egy kávézóba. A sors iróniája, hogy egy közlekedési affér miatt a sofőrnek vissza kellett fordulnia, aztán pont az előtt a kávézó előtt akadt el. Gavrilo barátunk Belgrádban kapott kiképzést a haverjaival együtt, olyan jól megtanult célozni, hogy tévedésből lepuffantotta a koronaherceg nejét is. Pedig nem akarta.

Az uralkodópár és a merénylő

Innentől beindult a nemzetközi diplomácia és aztán semmi sem úgy történt, ahogy eltervezték.

Ferenc József császár azonnal táviratban kapott garanciát arra, hogy ha megszállja Szerbiát és kellően gyorsan teszi, akkor a németek beállnak mögé a teljes haderejükkel, nem kell tartania az orosz medvétől. Nem tett semmit, hetekig csak szarakodott, egyáltalán nem úgy volt, hogy “Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”, két hét alatt el kellett volna intéznie az ügyet. Ehelyett mi is történt? Küldtek egy több pontból álló ultimátumot

  • A szerb kormány adja ki a merénylőket
  • Osztrák hatóságok kapjanak belépést a területre a nyomozáshoz
  • Tiltsák be a Habsburgokat gyalázó nacionalista sajtót
  • Írják át a történelemkönyveket, hogy ne legyen bennük rossz szó a Monarchiára

Szándékosan úgy fogalmazták, hogy egy szuverén kormány ne tehessen eleget a feltételeknek. A szerbek annak ellenére, hogy nyilván vállalhatatlan volt az egész, elfogadták. Az osztrákok pedig ezt a lépést provokációnak vették, mondván, hogy úgysem tartják majd be.

A szerbek természetes szövetségese volt Oroszország, a cár, az utolsó Romanov, Nyikoláj Alexandrovics mozgósítást rendelt el, a csapatait az osztrák határra vonta össze.

Ezzel volt azért egy kisebb gond. II. Vilmos német császár szóvá is tette. Unokatestvérek voltak, előző évben Vilmos lányának esküvőjén találkoztak utoljára személyesen, velük együtt ünnepelt V. György brit király unokatestvérük, mindannyian Viktória királynő leszármazottaiként közvetlen unokatestvérek és így levelezőtársak is voltak. Vili, Gyuri, Miki. Így nevezték egymást a levelezésükben.

Egy hosszas táviratváltás során Vili megírta Mikinek, hogy garantálja a német semlegességet és a be nem avatkozást, ha és amennyiben Miki visszavonja a csapatait a határról és nem jelent fenyegetést a német vezérkar számára.

Mert kikből is állt a német vezérkar? Poroszokból. Moltke vezérkari főnök unokaöccse volt az 1870-71-es francia letámadást levezénylő tábornoknak, akkor szerezték meg (vagy vissza) Elzász-Lotaringiát, ezzel örök sértettséget okozva a franciáknak. Akik amúgy segghülyék voltak, 43 év alatt 42 hadügyminisztert neveztek ki, semmit nem értettek a korszerű hadászatból. Arra jutottak összesen, hogy Maginot tervei alapján erődrendszereket építenek ki a határra, aztán hiába jönnek a német megszállók, majd az jól megállítja őket. Csak Verdun környékére sikerült hatvan kisebb-nagyobb erődöt emelni és olyan magabiztosak voltak a bevehetetlenségükben, hogy az egyik komplexumba összesen két szakaszt (nagyjából ötven fő), azt is tartalékosokból vezényeltek, mondván, hogy több sem kell, elég elrettentő. Egyetlen őrmester letartóztatta az egész helyőrséget és elfoglalta az erődöt. Mondom: idióták voltak. De ez már valamivel később történt.

Tehát ott tartottunk, hogy Vili írt Mikinek. A táviratváltásukat megőrizte a történelem, ezért különös, hogy miért fogadják el széles körben, hogy mindenről a németek tehettek. Vilmos elment Norvégiába a fjordokhoz nyaralni, nem is igazán irányította az eseményeket.

De közben az történt, hogy Miklós már nem tudta visszavonni a mozgósítást. Hatalmas politikai nyomás volt rajta. Az elvesztett 1905-ös japán háború, a munkás-paraszt lázadások és kommunista mozgalmak nem adtak neki mozgásteret. A családjához vonult leginkább vissza és annak ellenére, hogy felvilágosult uralkodóhoz méltóan megpróbálkozott a parlamentáris, választási demokrácia bevezetésével, amikor a seggfej munkás-parasztok a Dumában idétlen módon viselkedtek, feloszlatta az egészet a picsába és visszavette a hatalmat. Egy cárral azért nem érdemes szórakozni.

Miki tehát mozgósított. Aztán a hadsereg élére állt és ez olyan hiba volt, ami végül a Romanovok vesztét okozta.

Válaszul Vili is elrendelte a mozgósítást, csapatösszevonást a keleti határ irányába.Simán kimatekozták, hogy hiába van négymillió orosz paraszt és munkás, akiket hirtelen be lehet hívni, hatszor annyi gépfegyver* és nehéztüzérség van a német oldalon.

*Ráadásul az oroszok ahelyett, hogy a saját – egyébként fejlett – gépfegyvereiket használnák, a beszerzésért felelős orosz hadügyér fiatal felesége igencsak szereti az ékszereket, ezért aztán a férjeura négyszeres áron veszi a britektől a fegyvereket, az asszonykának nagyobb a hatalma a józan észnél, már ha kenőpénzekről van szó.

Tehát elindultak kelet felé nagyjából százhetven-száznyolcvanezer fővel a kétszer négyszázötvenezer kezdetben mozgósított orosz ellen. Aztán a vezérkar javaslatára jóval nagyobb erőkkel egy második frontra nyugati irányba is, mert az volt a hivatalos álláspont, hogy ha két hét alatt leverik a franciákat, akkor Párizs elfoglalását követően simán legyőzhető a keleti front.

És akkor érkezett egy távirat.

Tudni érdemes, hogy a britek ki akartak maradni az egészből. Az Entente Cordiale (szívélyes kézfogás) miatt persze szövetségben álltak a franciákkal, oroszokkal és így a szerbekkel is, valamint nyílt szerződésben garantálták Belgium szuverenitását, azonban a világ negyede felett uralkodóként és a világkereskedelem domináns szereplőjeként eszük ágában nem volt háborúzni. Sir Edward Grey a brit kormány tagjaként közeli barátságot ápolt a hozzájuk delegált német nagykövettel, szóbeli garanciát adott arra, hogy a britek és a franciák kimaradnak a balkáni balhéból, ha az osztrákok, a németek és az oroszok leülnek egy tárgyalóasztalhoz. Békekonferenciát hívott össze az érintett felekkel, de ezen is túlmenően bizalmasan megüzente, hogy nem akarnak részt venni a kontinens belső veszekedéseiben. Odáig ment, hogy elküldte a francia nagykövetet a picsába, felszólította, hogy fejezzék be a baromságaikat és vonják vissza a csapataikat a német határról. 10 kilométerre vissza is vonták, de a francia követ vérig sértette: ez lenne a brit becsület?

Ki nem találnátok, hogy ki volt a háború mellett? Igen. Sir Winston Churchill. Az a vérszomjas imperialista, akiről már írtunk, hogy nem riadt vissza elrendelni a lakosság terrorbombozását sem, de köpönyegforgató módon bármikor pártot váltott ha épp az állt érdekében útban a hatalomhoz.

Azonnal brit kormányválság alakult ki, sorra mondtak le a kormánytagok, a liberális pártiak egyáltalán nem akarták vállalni, hogy egy nyilvánvalóan minden fél számára vesztes háborúba vezessék az országot.

Sir Edward üzenete 23 percet késett. Vilmos császár ugyan utasította Moltke vezérkari főnököt a mozgósítás leállítására, de addigra már 25 ezer vonatnyi katona és ellátmány valamint fegyverzet indult el a nyugati határ felé. Moltke kinevette a császárt, szó szerint azt mondta neki, hogy a maradék nem béna** kezével hiába próbálja lobogtatni a marsallbotot, innen már nincs visszaút. A császár mégis parancsba adta, hogy a luxemburgi határt átlépő csapatokat haladéktalanul fordítsák vissza. Megtörtént. Egyszer. Aztán már nem volt mit tenni, elindultak tovább és áthaladást kértek Belgiumon keresztül az újabb francia provokációra.

**Viktória királynő Viki lányából szó szerint kitépték a születésekor Vilmost, ezért az egyik keze élete végéig félig béna és csökött maradt. Az összes fotóján ezért a másik irányból szerepelt, hogy eltitkolják az uralkodóhoz méltatlanságát. Különböző kegyetlen gépekkel és elektrosokkal akarták rendberakni, nem túl sok sikerrel.

Ezen a ponton valami eltört mindenkiben, a belgák választott királya megtagadta az áthaladást, a németek már ott voltak, a britek a belgák mellé álltak és a többi történelem.

Ötven milliárd kilőtt lőszer, tízmillió katonai és kilenc millió ártatlan polgári áldozat, aztán járványok, éhínségek. Csak a német és az osztrák-magyar oldalon kilencszázezren haltak éhen. Szerbia lakosságának negyede eltűnt, meghalt, éhen veszett.

A legkülönösebb az egészben, hogy akik között elvileg ki kellett volna törnie a háborúnak – azaz az osztrákok és az oroszok – üzentek hadat egymásnak utoljára.

És a franciák 1919-ben kinyilatkoztatták, hogy mindenért kizárólag a németek felelnek, holott bizonyítottan Vilmos az utolsó pillanatig megpróbálta elkerülni a háborút. A franciák azért elfoglalták a legfontosabb iparterületeiket, olyan mértékű kárpótlást írtak elő egyoldalúan, ami teljesíthetetlen volt, ötven évre szétosztva is. Főleg ipar és gazdaság nélkül.

A britek államadóssága elképesztő mértékben (két nagyságrendet) megnőtt, mert kölcsönt adtak a franciáknak, olyan kölcsönből, amit nem mástól, mint az Egyesült Államoktól vettek föl.

És mi a slusszpoén? Az USA bankjai finanszírozták az egészet. Wilson elnök 1917-ben megtiltotta a JP Morgan újabb egymilliárd dolláros kölcsönét, mert ahhoz ismét hasas dollárbankókat kellett volna nyomtatni szakmányban.

Aztán jött a casus belli: szépen megtorpedózták az RMS Lusitania óceánjárót Írország partjainál.

Amiről azt állították, hogy személyszállító hajóként védelem illette volna meg. Csakhogy a kikötői német kémek jelentették, hogy hadianyagot szállít és ezért adták ki a kilövésére a parancsot. Évtizedek elteltével derült ez is ki, hogy az amerikaiak és a britek is hazudtak, a németeknek okuk volt a kilövésre. Az U-boot hajónaplójából egyértelműen kiderült, hogy egyetlen torpedót indítottak, a hajón a második robbanást ennek megfelelően más okozta. A raktérben hamis iratokkal betárolt robbanó hadianyag. 18 perc kellett ahhoz, hogy az oldalára fordult hajó elsüllyedjen 1200 civil, köztük több tucat amerikai áldozattal. És hogy utána az USA önkénteseket kezdjen toborozni egy expedíciós haderőhöz.

A hadviselő felek egyáltalán nem tartották magukat a nemzetközi egyezményekhez. A németek gáztámadására a britek és a franciák is hasonló tömpusz fegyverekkel válaszoltak, csak ha lehet még rosszabbal. A lövészárkokban orra-szájra rakott állott vizeletes zoknikkal és kapcákkal próbáltak védekezni, általában hiába, mert amíg a mustárgáz úgy-ahogy az állott vizelet ammóniájával reakcióba lépett, a kegyetlen foszgén és más klóros-kénes gázok kilencvenezer halált okoztak. Négy-öt hétig tartó véres köhögés utáni kimúlással. Ötvenkétezer tonna gázt indítottak a németek, a britek valamivel több mint a felét, de a franciák találták fel azt a fegyvert, amivel nem csak ki lehetett nyitni a gázpalackokat, hanem egyenesen ki lehetett lőni az ellenséges lövészárkokba.

1915-ben debütált a lángszóró, 1916-ban a légierő vette át az irányítást, 1917-ben a Vörös Báró a háromfedelű Fokkerével leszedte a szövetségesek gépeit, legalább nyolcvanszor aratott légi győzelmet egyéni közelharcban. A franciáknál Roland-Garros lett a légi csaták hőse. És miközben ezeket a hősöket ünnepeltként adták elő az újságok, Ypres lövészárkaiban pusztítottak a járványok. A katonák közel harmada nem a lövedékektől, repeszektől veszett oda, hanem az embertelen körülményektől. A brit oldal és a nemzetközösségük (Kanada, Ausztrália, India) katonái térdig, de volt hogy mellkasáig érő vízben kellett, hogy túléljenek, úgy, hogy közben a katonatársaik hulláit mosta oda az eső.

Ypres 1917, ausztrál katonák

Az, hogy ki lett végül az egész nyertese egészen nyilvánvaló. Az USA globális nagyhatalommá nőtte ki magát mindkét irányból ezer mérföldekkel védett szigetországból. Négy birodalom omlott össze, az oszmán, az orosz, az osztrák-magyar, a német térképeket átrajzolták és a britek is épp csak megmaradtak. Ők 2015-ben fizették vissza az utolsó 1,8 milliárd fontos részletet az első világháborúban lőszerre felvett kölcsöneikből.

A történelmet persze ekkor is a győztesek írták – még akkor is ha nem mindenben volt igazuk.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: