×

A 13 ezer éves műhold

A 13 ezer éves műhold

Én egy ilyen nagy paleo-asztronautika hívő vagyok, meg egyébként is szeretek mindent, ami űr, meg hold, meg összeesküvés, szóval, amikor belefutottam ebbe a cuccba, tökre felvidultam. Ezt nekem tették oda!

Kezdjük az elején.

1928 Hollandia, Eindhoven Egy bájos kutatóhajó mereng a tengeren, miközben a fedélzeteről rádiójeleket sugároznak ki, méghozzá három darabot, harminc mmásodpercenként. Cél: a légkör különféle rétegeinek vizsgálata.

A jelek vissza is verődnek, csakhogy nem a várt, szabályos sorrendben, hanem 1-30 mp késéssel. Ez arra utalt volna, hogy a jelek 9 millió km-t tettek meg (oda-vissza 4,5 millió, ami 13szoros holdtávolság)

Elég kizártnak tűnik, hogy a jelek egy ilyen messze lévő testről verődtek volna vissza, és az sem túl lehetséges, hogy a légkörben pattogtak volna kicsit összevissza, hogy ezt a lehetetlen adatot kihozzák, plusz még be is érkezzenek a célállomásra. Egyetlen lehetséges következtetésnek tűnik, hogy az ionoszféra zavarai okozták az anomáliát.

 

1960 Egyesült Államok Ismeretlen objektum áthaladását észlelik a sarkok feletti pályán. A tárgy hatalmas méretéből adódóan is technikai lehetetlenség, hogy bármely ország műholdja lenne (becslések szerint nyom vagy tíz tonnát). Amatőr rádiósok különös, kódolt jeleket fognak.

Hét hónappal később a NASA lefotózza az ismeretlen tárgyat.

 

1970 Duncan Lunan skót csillagász megvizsgálja, és koordináta-rendszerbe helyezi a jelenséget. A függőleges tengely mentén a kisugárzott jelek impulzusait ábrázolja, a vízszintesen pedig a késleltetési időt jeleníti meg.  Meglepő ábrát kap; az Ökörhajcsár nevű csillagkép ábráját, ahogy az 13 ezer évvel ezelőtt kinézett.

Az Ökörhajcsár csillagkép leánykorában

 

Napjainkban így néz ki

 

Az üzenet, amely a jelekben rejlik, dekódolva így hangzik:

  • –       innen indulj
  • –       az otthonunk az Epsilon Bootes
  • –       amely egy kettős csillag
  • –       a hatodik bolygóján élünk a hét közül, ellenőrizd; a hatodikon a hét közül, kifelé számolva a naptól
  • –       mely a kettő közül a nagyobb
  • –       a hatodik bolygónknak egy holdja van
  • –       a negyedik bolygónknak három
  • –       az első és a harmadik bolygónknak egy-egy
  • –       a szondánk a holdatok körül kering
  • –       a helyzetét a térképünkön feltüntetett Arcturus alapján frissíti

Olyan szép, hogy nem is lehet igaz.

Vagy mégis?

 

Hivatalos magyarázat szerint űrszemétről van szó, a Discoverer-5 (Corona KH-1) maradványairól.

Corona KH-1

Hasonlít, na

92 comments

comments user
D. Pin Trouble

Lemaradt az üzenet vége, az a hátoldalon volt:
– Ha jössz, hozzál sört

comments user
orizatriznyák

Szerintem is simán benne van az, hogy…

comments user
:/

Aha 😁
De a földönkívüliek miért pont a földi csillagkép alapján azonosítják a saját otthonukat?

    comments user
    D. Pin Trouble

    Mondjuk ha én vendéget hívnék a tanyámra, én se visszafelé írnám le neki az útvonalat, olyan illusztrációkkal, hogy az ablakomból pont a tyúkólra látok rá

      comments user
      :/

      De attól hogy a földről nézve egy csillagképben van néhány csillag, még lehet totál más rendszerben 😕

      comments user
      Bernard Black

      “ha ezt látod, már itt vagy az ablakban”

    comments user
    orizatriznyák

    Mert szíriusz, meg föld=Pataky=edda, minden bolygón jártam már…Amúgy nehéz elhinnem, hogyha van ilyen akkor be is számolnának róla.

comments user
vau

Tehát nem egy darab leszakadt lemez, hanem az ökörhajcsár csillagkép paleolit megfelelőjének mása, amit az ősi civilizációk telepítettek, mert gecire ráértek és még senkinek nem tűnt fel.

Sounds legit.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Naugye.

    comments user
    Bernard Black

    voltál te már paleolit civilizáció? kurva unalmas ám

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      De jó a diétájuk.

        comments user
        Bernard Black

        egyszer kóstoltam ilyen paleolit sütit, akkora volt, mint egy kocka csoki, de szerintem ólomból készült. egyébként nem volt rossz, csak nem tudom, mi akart lenni

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ősi space cake. Akkoriban raktak bele viccesgombát, csattanó maszlagot, mandragórát.
          Manapság meg?
          Régen minden jobb volt.
          Minden IS.

          comments user
          Bernard Black

          az ára alapján ebben minimum heroin volt

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Akkor viszont hibásan fogyasztottad.
          Legközelebb intravénásan próbáld.

          comments user
          

          nekünk meg már csak a yellowcake jut

          comments user
          summerman

          Lehet hogy tényleg ólom volt. Akkoriban ólomból csak több volt, mint csokiból.

          comments user
          D. Pin Trouble

          Nem biztos, akkoriban még volt annyi eszük az embereknek, hogy ne mászkáljanak az indokoltnál mélyebben a föld alá.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nem is mászkáltak.
          Kövekkel rakták körbe a tüzet és egynémely kövek átváltoztak.

          comments user
          summerman

          Ebben van valami. Egyszer kipróbáltam a paleo diétát, de sehol nem kaptam mammuthúst. Vágtunk otthon egy hízóelefántot, de azért az mégsem ugyanaz.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ez van. Mirelit mamutért Jakutföldre kellene menni.

      comments user
      taro

      próbálj meg szakócát pattintani, aztán majd rájössz 😊

        comments user
        mokusON

        szamócát már pattintottam meg a szomszédtól.

    comments user
    orizatriznyák

    Elsőre kihoztam belőle egy hojszát, a pohókot még keresem.

      comments user
      D. Pin Trouble

      Ott lesz az is, kitartás kérdése

      comments user
      Gab

      Ne tölgyfa-, nyárfa-pohókot keress:)

    comments user
    

    Az jött ki, hogy “sőn“.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Ha egy betűt elhagysz, egyet hozzáadsz és kettőt kicserélsz, az jön ki, hogy
      sör
      Véletlen? Aligha.

    comments user
    Gab

    Harmadszor is Jameson.

    Egészségünkre!

comments user
SpaceWolf

paleo-asztronautika

wtf

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Van olyan.

      comments user
      SpaceWolf

      Utánaolvastam. Egészen eddig jutottam:

      Az elmélet talán legismertebb szószólója a svájci származású Erich von Däniken

        comments user
        Bernard Black

        igaza van, akinek von van a nevében, annak mindig igaza van. Vitatkoznál Max von Sydowval? Na ugye.

        comments user
        The Winter Soldier ⭐

        Tovább nem is kell 😂

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Olvastam asszem három könyvét, szerintem szórakoztató.
          Csak néhányan túl komolyan vették.
          Így lett kőgazdag.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ennyi. Emellett börtöntöltelék is.

comments user
mlui

Nem tudtam nem észrevenni a képeken, hogy a Föld lapos.

comments user
:/

Öntsünk tiszta vizet a pohárba 😁

http://boldognapot.hu/blog/5-foldonkivuli-faj-mar-kozottunk-setafikal/

    comments user
    D. Pin Trouble

    Jézusmárja

      comments user
      The Winter Soldier ⭐

      Jézus már árja.

        comments user
        D. Pin Trouble

        Holnap péntek!

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Upszbasszameg.

      comments user
      :/

      Na ő még köztük sincs

    comments user
    

    Öhöm.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Ezek szerint a Fekete Lovag az Athenával lenne azonos?

    Az ő holdjaik a Phobos és a Demos is?

comments user
Szar viccek

Autóhirdetés-értelmező kurzus 2. rész

“Az autó kategóriaváltás miatt eladó”

Jelentése: az autó a “szar” kategóriába tartozik, a tulajdonos szeretne belőle a “nem szar” kategóriába átülni.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    “Második autóként garázsban tartott nemdohányzó női tulajdonostól”

      comments user
      D. Pin Trouble

      Szegény asszony…

      comments user
      Bernard Black

      te Blue, a blackberry az szar?

        comments user
        SpaceWolf

        Attól függ. Kék?

          comments user
          Bernard Black

          akkor nem blueberry lenne?

          comments user
          Kolyok12

          black crowberry
          edit: rákerestem és van ilyen, a másik neve Empetrum nigrum

          comments user
          SpaceWolf

          Good point

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nicsak… egy betöltetlen piaci rés körvonalazódik.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Igen.
        Nekem persze van az is.
        Inkább akkor már a Windows phone. Azt fillérekért utánad dobják.

        comments user
        Gab

        vautól már meg sem merted kérdezni?:)

          comments user
          Bernard Black

          bluenak biztos van. és tényleg

      comments user
      vau

      aki orvos.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Nyugdíjas orvos.

          comments user
          vau

          aki csak a boltba járásra használta.

          comments user
          mokusON

          csak hétvégén hozta ki a garázsból. ha nem esett az eső.

          comments user
          vau

          fűtött, páratartalom-kontrollált garázsban

          comments user
          mokusON

          és csak azért nem jár vele mert az új maseratit használja. (megtörtént eset, mint kiderült valójában a teljes motorgenerálra nem volt pénze és azért nem járt az autóval)

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A biciklit. Ezért tartotta garázsban.

    comments user
    vau

    kedvencem még a hobbiautó = papírja egy kockás füzet, szét van lakatolva alvázig, a motorjában több kilométer van, mint a föld-hold távolság tizenháromszor, nem közlekedtek vele hatezres fordulat alatt és gyakorlatilag nem kell benne olajat cserélni, mert ezer kilométerenként lecseréli magától.

      comments user
      summerman

      Azt még értem, hogy leereszti/elégeti/random kifújja az olajat a motortérbe, de honnan vételez másikat?

        comments user
        vau

        Humán interakcióval tankoláskor. A hondám ilyen volt, simán megevett egy liter olajat vagy többet egy olajcsere periódus alatt. Nyilván nem volt széthajtva és orvosé volt.

comments user
Kolyok12

az miért van, hgoy rendelnek tőled valamit, aminek megmondod a pontos árát, megírod ajánlatban, majd amikor leadod a számlát, akkor meglepődnek, hogy deháhogy ezt nem gondolták volna?

    comments user
    SpaceWolf

    Business as usual

      comments user
      Kolyok12

      ja, de faszkivan vele

        comments user
        SpaceWolf

        “Mondd meg, hogy pontosan milyen, és mennyi cucc kell, hogy ez tényleg rendesen fusson!” Megmondom. “De hát ez drága! Mi lenne, ha feleennyiből oldanánk meg?” Szerinted mi lenne?

          comments user
          

          Ahogy egy nagyon bölcs ember megmondta vala, “If maybes were babies we all had one eventually.

          comments user
          Bernard Black

          egy fordító ívdíjába kötöttek bele valamikor, hogy hát ők úgy gondolták, hogy X ft/karakter, de a szóközökért nem fizetnek.

          A fickó felajánlotta, hogy akkor elküldi a szöveget szóközök nélkül.

          comments user
          SpaceWolf

          Wehe

          comments user
          Kolyok12

          ilyen esetekben amúgy mindig az jut eszembe, hogy “Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz.”

          comments user
          Gab

          Esetleg lángszórót.

          comments user
          Conamara/Chaos

          Remélem, csakis Elon-ost!

          comments user
          Gab

          Tanult kollágám kidolgozott válasza erre az esetre:
          -Jó, de akkor le kell pippantanod. Most.

    comments user
    mokusON

    én arra jutottam, hogy azért lehet, mert olyan 20 éves síkhülye picsák csinálják többnyire a beszerzést a legtöbb cégnél akik csak azért nincsenek még külföldön mert el se találnának oda.

    comments user
    Bernard Black

    azt tökre értem, hogy ha tíz ember leül kajálni és sörözni, a végén meg lehet lepődni, de ehhez kell az a tíz korsó sör is

    néha én is elgondolkodom rajta, hogy milyen állapotban rendelnek meg emberek munkákat

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Fejenként 10 korsó az még nem is sok.

        comments user
        

        Attól függ, hogy félig üres, vagy félig teli korsók.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ha a félig üresből áttöltöd a félig telibe, máris van egy teli korsó söröd.

        comments user
        Gab

        Munchen, sörfesztivál. Már kifelé is sörözgettünk ( 3 busszal vitték ki a …. bankosokat ), majd egyszercsak leültünk egy olyan helyre ahol az asztal végén volt egy mini hűtő, benne egy olyan 08-09 L körüli, fa korsóval. Fölé volt írva, hogy aki egy húzásra ledönti, annak ingyen volt, ha nem sikerül akkor valami nevetséges márka ( hát nem ma volt:( ).
        Sanyi néha odament, lenyomta, majd visszaül közénk sörözni. A történelem homályába veszett, hogy a 8. vagy a 10. ilyen korsónál kissé megbicsaklott, de azért letolta.
        Ment volna fizetni a pulthoz, de azzal jött vissza, hogy mindenki aki vele van, a cég vendége volt idáig, mert a tulaj ilyet még nem látott.

        Hazaérve elmeséltük a sztorit aktuális tartós kapcsolatának, aki csak ennyit mondott:
        – Ez vízből is sok…
        Mire Sanyi:
        – Ja, vízből én sem tudtam volna ennyit meginni…

          comments user
          VGVqYmVIw5ZL

          A víz LD50 értéke 90ml>/ testömeg kg, 75 kg os embert 6L víz elvileg 50% eséllyel megpurcant.
          Sanyi ha túl akarja élni az első korsót (saccra kb a Magyarországon elvégzett 2022-es évi rutin vakbélműtét kockázatával megegyező rizikóval), akkor 90-100 kg-osnak kell lennie.
          Etanolból 5628 mg/testtömeg kg viszi el a jókedvűek felét. Sanyi esetében ez fél 562 g etanol.
          9 * 16 g=144 g tiszta etanol van a korsóban, ha 4%-os. Ez amúgy 2dl víztől is megkíméli a szervezetet. Közben ugye fontos ásványi anyagokat juttat vissza a szervezetbe, amit amúgy a víz “kimos” a szervezetből (előkészítve a terepet a kaszásnak).
          Szóval igaza van Sanyinak, vízből nem lehet ennyit meginni :Đ.

      comments user
      orizatriznyák

      Amúgy jártam már olyan étteremben, ahol a gulyásleves étlapról 630-ft,
      mondjuk az étlap aljára oda volt írva, hogy a köret 70-ft, ezért
      jöhetett ki a végén 700-forintra a leves, mert a csipetke tészta
      köretnek számít…hoppá.
      Éljen a magyar leleményesség!

comments user
mokusON

Duncan Lunan skót csillagász. ja.
is an M.A. with Honours in English and Philosophy and has a postgraduate Diploma in Education
Lunan was also a founder and is still a member of the Glasgow Science Fiction Writers’ Circle

    comments user
    

    Csak az, hogy a nevében benne van, hogy “luna” elég kellene, hogy legyen.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

– nyilván alapból angolul jön ki a megfejtét is, hogy a mi jó Duncan-unk is rögtön megértse.
– ha olyan különleges, hogyhogy nem ment még seki oda megnézni?

comments user
D. Pin Trouble

Jobban megnéztem a címlapképet és asszem megvan a megoldás: ez egy pingvinháton repülő törpe ufó, akinek viszont akkora fasza van, hogy ágyúcsőként előre kell lógatnia.
Just check it.

You May Have Missed