HP Support Assistant

De sebaj, + 15 embernap fejlesztés, és már megy az is

Nem ment, mert közölték, hogy mivel nem volt benne a specben, így x millió forint lesz a fejlesztés. Akkor majdnem kirúgattam magam. Kiderült, hogy az “elmész te a kurva anyádba bazmeg” nem felel meg a céges kommunikációs elvárásoknak.

Van persze az is: nyomtató, másoló, szkenner, de még lehet hogy fax is.
Faxot működés közben szerintem nem is láttam vagy egy évtizede.
De hivatalban itt-ott még mindig elvárják, hogy faxon küldd át a szarjaikat. Őrület. Ez annyira 1996.

Azzal ment el az idő legnagyobb része, hogy rávegyem azt a szart, hogy ne állítsa már be minden egyes indításkor az USB portot, kb 15 perc szüttyögés árán. Mindig azt hitte, hogy át lett dugva valahova máshova. És ilyenkor elindította a beállításvarázslótündérkurvaanyját.

Mindig mondom, hogy hamar kiismertetek. 🙂

A kifejezés amit keresel: Messie-szindróma.
http://www.pszichologus1.hu/wp-content/uploads/2016/09/pszichologus-budapest-Messie-szindr%C3%B3ma.jpg

Az órák kapcsán helyre is lettem téve egy fórumon. Kiderült, hogy vannak az “igazi gyűjtők” és vannak a megvetésre méltó ún. hoarderek, akik csak összevásárolnak mindent.
Így visszakérdeztem: oké, de azt ki állította és mikor, hogy bármiféle gyűjtő lennék? Csak mert nem a későbbi eladási céllal megveszek valamit, ami nekem tetszik, az valamiféle ősbűn az igaziak szemében?
Mert az “igazi gyűjtők” rendszeresen frissítik a gyűjteményüket, adják-veszik a szarjaikat.
De most már ezt is tudom, hogyan lehetnék “igazi”.

nyugi, engem az sem zavarna, ha az lennél. mindenki magának csinálja.
csak nem lehetett kihagyni.
remélem nem vetted magadra túlzottan.

Nem vagyok egy magamra vevős típus. 🙂

akkor jól van akkor.

Szerintem meg a gyűjtő az, aki előbb döglik éhen, minthogy megváljon egy-egy szeretett darabtól, de ezek szerint a definíciók nem egzaktak.

Nem nezenék semmit gyűjteménynek, de vannak fényképezőgépeim meg horgászbotjaim, amiket már milliószor kitaláltam, hogy eladok, de aztán meg sosem, mert szeretem a színüket, meg a formájukat, meg ha háromévente előveszem őket egyszer, az is királyság. Nem limitált szériás faszaság a többsége, meg van ami csak nekem különleges, és akkor mi van?

Egyébként elajándékozni sokkal jobban szeretem, mint eladni, mert ha eladom, akkor azt érzem, hogy átbasztam magam vele. Ha meg odaadom valakinek, akkor olyannak szoktam, akiről tudom, hogy értékelni fogja.

Minden hobbin belül tutira megjelennek azok, akik az “igaziak”, akik aztán evangelizálnak. Hadd legyen az én bajom, ha vásárolgatok szarokat, amiket aztán nem használok, csak tetszett a színük. Leszarom, hogy ki mit gondol.

ja, elvileg nekem is el kéne adnom egy csomó szériakést meg eztmegazt, hogy limitált szériás, különleges színű cuccokat vegyek 100-200 k körül, amikhez aztán hozzá sem nyúlhatok, mert sértetlen dobozban öt év múlva dupla áron adhatom el.

hát inkább nem.

Miután az EU összevonta a szemöldökét, visszaállt a rend, szóval mindenki saját maga cseszheti el a nyomtatóját.

Nézd, felnőtt embernek elég egy ajánlás, aztán persze, hogy utánanéz és dönt. (Már ha túl van a garancián.) De ez a te kis hülye vagy, majd én megmondom, nekem nagyon nem jön be. Egy nyomtatónál sokkal nagyobb értékű gépekkel dolgozunk és a fiúk mindig tudják, mikor kell az eredeti alkatrész, mikor elég az utángyártott. (Kivéve néhai áldott jó uram, ő mindig utóbbira szavaz, de a gyerekek már figyelmen kívül hagyják a véleményét ebben a kérdésben.)