×

HP Support Assistant

HP Support Assistant

Ez a program felelős a HP termékeken a rendszer frissítéséért, és biztonságosabbá tételéért. Legalábbis a gyári leírás szerint. Mint oly sok esetben ez sem fedi teljesen a valóságot. A cucc sokkal inkább hatékony az alacsony vérnyomás elleni küzdelemben, mint bármi másban.

Ma reggel leültem a konyhában a kávémmal, és elkezdtem a munkanapot. A Support Assistant feldobott közben egy ikont, hogy fontos frissítések vannak, akarom-e. Hogy a viharba ne, amíg pötyögök a terminálba, addig hadd szaladgáljon a háttérben. Megnyitottam ezt a csodát, nos az első benyomás az volt, hogy a HP-nál bizony jó lehet dolgozni. Az a kényelmes tempó amivel összeszedte magát, az irigylésre méltó. Ha a mérnökök napi rutinja is ilyen, akkor a HP egy igazi álom-melóhely lehet.

Volt négy frissítés, köztük BIOS update, szépen elketyegett a háttérben. Kért újraindítást is, na annak speciel pont nem örültem, de már mindegy. Aztán jött az első meglepetés. A Support Assistant letölti ugyan a frissítéseket, de azt a felhasználónak kell végignyomogatnia. Feldobja az eredeti gyártó telepítőjét, nyomod a next-next-finish(him) kombót, és… Visszajön az Assistant telepítő egy kérdéssel:

Sikerült a telepítés?

Igen-nem-mittudomén opciók közül lehet választani. Hát srácok, ez így 2018-ban azért elég barokkos megoldás, azt lássuk be. Mindegy, túlléptem rajta, ilyeneken nem szabad fennakadni a mai informatika világában. Legalább működik úgy-ahogy, már tényleg azt is meg kell becsülni. Aha. Utolsó lépésként a hangvezérlő frissítése jött, mutatom.

Indul a frissítés \o/

Elindult a bitkolbász, de gyanúsan lassan vánszorgott előre. Közben igen kellemetlen híreket kaptam, és el voltam foglalva mással. Nagyjából 20 perc múlva ránéztem, még nem ért végig. Khm. Aztán pár perc múlva mégiscsak történt valami változás.

Ha te mondod…

Közölte, hogy elindult egy külső telepítő, nyugodt szív van, haladunk. Nem láttam új ablakot felugrani, de hát írta is, hogy nem minden telepítő látható. Én hiszek neked, koma, azon ne múljon. Fél óra elteltével ismét történt valami.

Hátizé

Mivel semmilyen információm nem volt a telepítés kimeneteléről, így elbizonytalanodtam. Szívem szerint a Fassetuggya opció mellett voksoltam volna, de győzött a bizalom. Hát ha ennyit baszakodott vele, akkor csak sikeres volt a művelet, nem? Különben is. Hang van, nagy baj nem lehet. Szóval közöltem vele, hogy ja, sikerült, örüljél.

Örülünk, Vincent?

Újraindítás után megnyugodva csináltam tovább a dolgomat, amikor megint jön a kis kék ikon, hogy van frissítés, leszek szíves. Megnyitottam, és…

Anyád

Elmorzsoltam egy könnycseppet a meghatottságtól (valójában szidtam azt az egy tál rizsért kódoló jó kur..), és rányomtam megint, hátha. Eredmény ugyanaz, mint fönt. Ráírtam egy másik kollegára, hogy ő is tapasztalt-e hasonlót. Közölte, hogy mélyen kussoljak, ha csak ennyivel megúsztam, mert az ő frissítése után 100%-on hajtja a rendszer a processzort. Anélkül, hogy bármit is csinálna. Hát, ez elég kellemetlen, de legalább bővült a szókincsem, tanultam pár új káromkodást a kollegától.

Kedves gyerekek, soha a büdös életbe ne használjátok ezt a szart, tanuljatok az én hibámból!

38 comments

comments user
vau

A HP magyarországi brigádjával volt szerencsém dolgozni. A közös kedvesügyfélnek (mert nagy meglepetésre ők nyerték a tendert) el akarták adni a folyamatvezérlő monstrumukat, úgy hogy a szolgáltatások jó ha tíz százalékára volt csak szükségük.

    comments user
    SpaceWolf

    Ó, mennyi ilyet láttam már. 🙂 Amikor a sales csapat beindul, akkor még a csillagokat is lehazudják az égről, hogy megvedd a szarjukat amire amúgy nincs is szükséged.

      comments user
      D. Pin Trouble

      De egyszer még lehet, és akkor milyen jó, hogy már nem kell megvenni 🙂

      De ez még a jobbik fajta, a másik, amikor rákérdezel egyes funkciókra, és mindenre az “Ó, hogyne tudná” kezdetű mantra a válasz, aztán ha véletlenül leszerződtök, akkor megy az eszetlen kapkodás, hogy hogyan fejlesszék bele a megígért cuccokat egy hétvége alatt. Megfejtés: leginkább sehogy, de azt is szarul.

        comments user
        SpaceWolf

        Milliárdos (nem túlzok) beszerzés. Kérdés: hogyan lehet nyomtatót felvenni az ügyviteli rendszer alá? “Hát így.” Oké, és hogyan lehet eltávolítani? “Mi?” Mondom hogyan lehet kitörölni egy már felvett nyomtatót? “Őőőő, hát az nem volt benne a specifikációban.”

          comments user
          D. Pin Trouble

          De sebaj, + 15 embernap fejlesztés, és már megy az is

          comments user
          SpaceWolf

          Nem ment, mert közölték, hogy mivel nem volt benne a specben, így x millió forint lesz a fejlesztés. Akkor majdnem kirúgattam magam. Kiderült, hogy az “elmész te a kurva anyádba bazmeg” nem felel meg a céges kommunikációs elvárásoknak.

comments user
orizatriznyák

Annyi közöm van ehhez, mint nyomtató ökörnek a jogtudományhoz. De legalább a számat nem kötik be és tudok beszélni, írni…

comments user
:/

Céges lapim HP, kérjek inkább másikat? 😕

    comments user
    SpaceWolf

    A hardver amúgy nem rossz. Ez már a második Elitebook amit nyúzok a cégnél, és a teljesítményére nincs panasz. De sürgősen el kell felejteni az olyan szofvert, amin HP logó van.

      comments user
      :/

      Sok bajom nem volt még, de a frissítés úgyis az IT feladata, majd megkerdezem mennyit izzadnak vele 😁

      comments user
      D. Pin Trouble

      Otthon nekem is egy EliteBook van, tényleg nem rossz cucc. Semmi extra, de jó.

        comments user
        Bernard Black

        eddig még én is bírom a HP-t, szétszedni mondjuk tiszta szívás. hálistennek nem is én szoktam szétszedni.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

https://www.youtube.com/watch?v=ZiPYeS0LKD8

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Ott kedveltem meg végleg a HP-t, amikor kérdés nélkü frissítették a nyomtatóik firmware verzióit egy olyanra, ami onnantól nem fogadta el a nem HP által gyártott tonereket. Szerintük a minőség és felhasználói elégedettség érdekében.
Hát, a felhasználók onnantól cseppet sem voltak elégedettek. Finoman szólva.

    comments user
    SpaceWolf

    Az utolsó HP nyomtató amihez hajlandó vagyok hozzáérni, az a 6L. Ha felújítod a görgőket (filléres tétel), a mai napig teszi a dolgát. Pár hete láttam egyet, hát megsimogattam a drágát. 🙂

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Az 5L/6L széria nálam nem nyerő, hiába olcsó felújítani (én is csináltam nem egyszer), inkább ne kelljen felújítani, csak működjön. Szóval akkor inkább már a 6P. Mostanra ugyanannyiba kerülnek, de a jelenlegi nyomtatókhoz képest picsalassúak.
      A színes HP lézerek viszont kifejezetteb jók, szerintem a megfizethető kategóriában talán a legjobbak.
      Van is kettő. 🙂

        comments user
        SpaceWolf

        Az újabbakat messzire kerülöm. Egyszer szívességből telepítettem egy ilyen HP egybecsodát. A 300+ megás “vezérlőszoftver” láttán felhúztam a szemöldököm. Persze nem működött, csak úgy 2-3 óra szopás után. Csúnyán berúgtunk utána.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Van persze az is: nyomtató, másoló, szkenner, de még lehet hogy fax is.
          Faxot működés közben szerintem nem is láttam vagy egy évtizede.
          De hivatalban itt-ott még mindig elvárják, hogy faxon küldd át a szarjaikat. Őrület. Ez annyira 1996.

          comments user
          SpaceWolf

          Azzal ment el az idő legnagyobb része, hogy rávegyem azt a szart, hogy ne állítsa már be minden egyes indításkor az USB portot, kb 15 perc szüttyögés árán. Mindig azt hitte, hogy át lett dugva valahova máshova. És ilyenkor elindította a beállításvarázslótündérkurvaanyját.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Mindig mondom, hogy hamar kiismertetek. 🙂

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          A kifejezés amit keresel: Messie-szindróma.
          http://www.pszichologus1.hu/wp-content/uploads/2016/09/pszichologus-budapest-Messie-szindr%C3%B3ma.jpg

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Az órák kapcsán helyre is lettem téve egy fórumon. Kiderült, hogy vannak az “igazi gyűjtők” és vannak a megvetésre méltó ún. hoarderek, akik csak összevásárolnak mindent.
          Így visszakérdeztem: oké, de azt ki állította és mikor, hogy bármiféle gyűjtő lennék? Csak mert nem a későbbi eladási céllal megveszek valamit, ami nekem tetszik, az valamiféle ősbűn az igaziak szemében?
          Mert az “igazi gyűjtők” rendszeresen frissítik a gyűjteményüket, adják-veszik a szarjaikat.
          De most már ezt is tudom, hogyan lehetnék “igazi”.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          nyugi, engem az sem zavarna, ha az lennél. mindenki magának csinálja.
          csak nem lehetett kihagyni.
          remélem nem vetted magadra túlzottan.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nem vagyok egy magamra vevős típus. 🙂

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          akkor jól van akkor.

          comments user
          D. Pin Trouble

          Szerintem meg a gyűjtő az, aki előbb döglik éhen, minthogy megváljon egy-egy szeretett darabtól, de ezek szerint a definíciók nem egzaktak.

          comments user
          vau

          Nem nezenék semmit gyűjteménynek, de vannak fényképezőgépeim meg horgászbotjaim, amiket már milliószor kitaláltam, hogy eladok, de aztán meg sosem, mert szeretem a színüket, meg a formájukat, meg ha háromévente előveszem őket egyszer, az is királyság. Nem limitált szériás faszaság a többsége, meg van ami csak nekem különleges, és akkor mi van?

          Egyébként elajándékozni sokkal jobban szeretem, mint eladni, mert ha eladom, akkor azt érzem, hogy átbasztam magam vele. Ha meg odaadom valakinek, akkor olyannak szoktam, akiről tudom, hogy értékelni fogja.

          comments user
          vau

          Minden hobbin belül tutira megjelennek azok, akik az “igaziak”, akik aztán evangelizálnak. Hadd legyen az én bajom, ha vásárolgatok szarokat, amiket aztán nem használok, csak tetszett a színük. Leszarom, hogy ki mit gondol.

          comments user
          Bernard Black

          ja, elvileg nekem is el kéne adnom egy csomó szériakést meg eztmegazt, hogy limitált szériás, különleges színű cuccokat vegyek 100-200 k körül, amikhez aztán hozzá sem nyúlhatok, mert sértetlen dobozban öt év múlva dupla áron adhatom el.

          hát inkább nem.

        comments user
        Bernard Black

        nem is tudom, nekem milyen van, most épp felzabálta a papírt, hogyakurvaanyját, de ősi lézeres HP. Elvileg jó, csak szét kéne szednem a papír miatt, kábelekkel baszkódni meg pakolászni…

    comments user
    Gab

    “Csak a halott nyomtató jó nyomtató” ősi bitvadász bölcsesség.
    És a klasszikus:
    https://www.youtube.com/watch?v=w-Y0t2RmQhI

    comments user
    Erzsébet Kis

    Ott cseréltem le mindet. Lassan úgyis kellett volna, előre hoztuk.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Azt azért el kell ismerni, hogy a HP tonerei tényleg nagyon jók. És az utángyártottak között van rengeteg ócska, főleg a többször töltöttek.
      Készítettek valamelyik német számítózós magazinban vaktesztet, megnézték csak azt, hogy az adott fedettség mellett mennyi oldalt lehet nyomtatni egy-egy utántöltöttel. Volt hogy csak a harmadát sikerült – harmadáron. Azaz semmit nem nyert a fogyasztó viszont vesztett garanciát és jó eséllyel nyert egy alapos tisztítást a papírúton.
      Vannak természetesen nagyon is jó utángyártott tonerek, például (nem reklám, csak tapasztalat) a Pelikan és Xerox tonerek majdnem elérik a HP szintet. Van hogy alig féláron.

        comments user
        Erzsébet Kis

        Bízzák ezt a hülye/vagy nem hülye felhasználóra, hogy megkockáztatja-e.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Miután az EU összevonta a szemöldökét, visszaállt a rend, szóval mindenki saját maga cseszheti el a nyomtatóját.

          comments user
          Erzsébet Kis

          Nézd, felnőtt embernek elég egy ajánlás, aztán persze, hogy utánanéz és dönt. (Már ha túl van a garancián.) De ez a te kis hülye vagy, majd én megmondom, nekem nagyon nem jön be. Egy nyomtatónál sokkal nagyobb értékű gépekkel dolgozunk és a fiúk mindig tudják, mikor kell az eredeti alkatrész, mikor elég az utángyártott. (Kivéve néhai áldott jó uram, ő mindig utóbbira szavaz, de a gyerekek már figyelmen kívül hagyják a véleményét ebben a kérdésben.)

comments user
Gab

Ringyózikszpénél untam meg ezt az állandó frissen tartást. És a szakítás végső oka az a frissítés volt amelyikbe geci módon belecsomagolták a hamisított FTDI chippel ellátott cuccokkal való nem működést.
Nem csak engem, két céget is butak rajtunk keresztül a redmondi köcsögök.

You May Have Missed