HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Tech

Szivárog a Windows 11 – nem mindenki örül

Nagy eseményre készül a Microsoft június 24-én. Sokan azt várják, hogy a szoftveróriás fellebbenti a fátylat a jövöről és bemutatják az operációs rendszereik következő generációját.
Elsőként a kínai közösségi médiában jelentek meg képernyőfotók, azóta már telepítőkészlet és számos további infó is napvilágot látott, de ami talán minden várakozást felülmúlt, azok az első reakciók.

Aki ismerős a Windows történelmében, az talán érteni is fogja, hogy miért. Ha picit visszatekerjük az idő kerekét, a parancssoros DOS után üdítő változást hozott az ablakozós-egerészős technológia, a Windows a hármas verzióval elérte mindazt, amit abból ki lehetett hozni, kellett valami más, valami új, ezért bevezették a Start menüt és bámulatosan jól fogadta a világ. Negyed évszázad alatt mindenki megszokta, hogy a bal alsó sarokba kell egerészni, onnan elindulva mindenre meglesz a megoldás. Előbb vagy utóbb.

Ezt az idillt próbálták többször elrontani, a Vista majd a Windows 8 mindent megtettek azért, hogy változatos módszerekkel borzolják a felhasználók idegrendszerét, csempék, kikapcsolhatatlan figyelmeztetések és hasonló maradtak örökségként a kudarcos kísérletek nyomán.

A MS marketingesek úgy döntöttek, hogy akkor a rivális Apple (az OS X elnevezésben a római tíz volt az X, a Big Sur bevezetésével szakították meg a hagyományt) zseniális húzását követve végleg megmarad a 10-es, minden változást majd valahogy máshogy kommunikálnak. A siker nem is váratott sokat magára, idővel még a legelszántabb Windows 7 rajongók is belátták, hogy érdemes váltani, több az előny, mint a hátrány. A desktop PC világot ledominálta a Win 10 és ugyan nyilvánvalóan jelentős a különbség a kezdeti és jelenlegi buildek között, a tíz változatlanul tíz maradt.

Ha hihetünk a képernyőfotóknak, akkor a végleg sem tart örökké, mert az újdonság telepítőkészlete Windows 11-et mutat és nem tűnik áprilisi tréfának.

Erre akár legyinthetnénk is, hogy hát akkor lehet villantani a haveroknak egy menő tizenegyessel, az viszont máris borítékolható, hogy lesznek vesztesek, mert a telepítés nem sétagalopp, a hardverkövetelmények merevek, biztonságosnak mondott UEFI BIOS kell. A kísérletezők tudománya itt meg is állt, mert a többség virtuális géppel tervezte kipróbálni, hiszen senki sem szereti arra vesztegetni az időt és drága hardvert, hogy egy innen-onnan leszedett rendszer összefossa magát és lehetőleg minden csatlakoztatott adattárolót. De rövidesen az is kiderült, hogy semmi sem lehetetlen, két fájlt kell csak megtartani a telepítő egyik mappájában, a többi felülcsapható a tizessel.

Innentől aztán elszabadultak az események, a klassz háttérképek mellett a nagyközönség rácsodálkozhatott arra, hogy milyen csúnyán megpocsíkolták a Start menüt. Ugyanis az Apple dock mintájára a tálca közepére került.

Az enyhébb kritikák arról szóltak, hogy ha valaki almás rendszert szeretett volna, eddig is azt vett, de ennél látványosabb összeomlások is akadtak a közösségi médiában, a negyed évszázadnyi megszokás annyira erős a konzervatív szárnyban, hogy a bánatukkal telesírtak minden csatornát.

Az első sokk után majd persze kiderül, hogy valójában miben is mesterkedtek Bill Gates emberei, trollkodásnak kicsit túlzás, április elseje is messze mögöttünk maradt, úgyhogy az sem kizárt, hogy ezt hozza a jövő.

HOLDKOMP