Merészet húzott a Windows 11 – Android került az ablakba

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hosszas vajúdás után megszületett a Windows 11, 2015 óta a legjelentősebb ráncfelvarrás az idén 35 éves ablakozós óperenciás rendszeren.

A fejlesztők nem vicceltek, tényleg a Chromebook és macOS mintáját követve középre került a Start menü, ami pedig a képernyőkön korábban szögletes volt, mostanra lekerekedett. Minden mobilos, tabletes, érintős, ahogy az a kor elvárásainak megfelel.

A június 24-i bejelentés azonban tartogatott jópár meglepetést is, ezekre feltehetően nem sokan számítottak.

A lényegtelen részek a gémereknek kedveznek, az XBOX tovább folytatja a térhódítását desktopon, gyorsul a játékok betöltése, HDR megjelenítőkön automatikus lesz bő 1000 játék beállítása és hasonlók.

Az átlag felhasználót jobban érinti az akkumulátoros üzemidő várható növekedése laptopon, köszönhetően az energia-hatékonyabb multitaskingnak.

Ami ennél sokkal érdekesebb, hogy megnyitják az alkalmazásboltot a konkurenciának, ez egy merőben szokatlan lépés, tekintve, hogy sem az Apple, sem pedig a Google nem tervez hasonlót. A Microsoft Store olyan nyílt piactér lehet, ahol nem kell a 15% jutalékot megfizetni a kötelező helyi fizetési móddal, jelen információk szerint alternatív fizetési lehetőségek választásával a piactér ingyenes lehet a fejlesztők számára.

Hogy ez miért fontos? Az Apple tökeit éppen most szorongatják a szenátusban és a nagy tech vállalatok feldarabolását szorgalmazzák a monopóliumgyanús értékesítési gyakorlat miatt, Tim Cook homlokán egyre csak gyarapodnak a ráncok, amióta az Epic beleállt az egyébként nehezen védhető nyereségmegosztásba. De ez egy másik történet.

És hogy kerül a képbe az Android? A Windows 11 a Microsoft Store-on keresztül elérhető Amazon app store összes alkalmazását futtathatóvá teszi.

Ez azért egy elég jelentős lépés, de nem példa nélküli, hiszen az Apple már megtette korábban, az új M1 alapú Mac számítógépek képesek futtatni az összes iOS alkalmazást.

Az, hogy a Windows is képes legyen hasonlóra, nyilván nem volt egy komoly technológiai kihívás, hiszen az Android maga egy interpreteres környezet, a Java vagy a jelenlegi Kotlin nem egy ördöglakat, ha emulátort kell hozzá írni, létezett is számtalan, maga az Android Studio ingyenes fejlesztőkörnyezet is tartalmazta. Mostantól része az oprendszernek, ennek feltehetően örülnek mindazok, akik nehezen éltek Angry Birds nélkül a PC-s világukban.

Lett még egy egész hasznos hozadéka az újratervezett felhasználói felületnek, a csoportmunkát segítő üzenetkezelő, naptár, cset, értekezlet, videokonferencia alkalmazás, a Teams integrálódott a tálcába, tehát ha eddig hülyék voltunk és elfelejtettük elindítani a nap elején, most már nem maradhatunk le egyetlen megosztott cuki cicás videóról sem a vállalati csoportunkban.

HOLDKOMP