×

Mezítláb a parkban

Mezítláb a parkban

Rólam három dolgot érdemes tudni: nagy rajongója vagyok az Amerika Kapitány filmeknek, és pocsékul főzök.

Az utóbbi szóra sem érdemes, de ha valakit nagyon érdekel, itt megnézheti, hogyan főzök rizottót, vagy polentát. Az előbbi meg azért fontos, mert abban a filmben, amelyben én, a Tél Katonája játszom a főszerepet, maga a csodálatos Robert Redford a főgonosz.

Redford hetvenhét éves volt, amikor eljátszotta Alexander Pierce szerepét, és remekül csinálta. Én beleszerettem.

Ami igazán megfogott az alakításában, hogy előtte ezt a jóembert én csak vigyorgós szépfiús szerepekben láttam, ezek közül pedig mindössze egyetlenegy fogott meg, és ez az 1967-es remekmű, a Mezítláb a parkban.

Imádom azt a filmet. A nyugodt légkörét, a biztonságot adó érzését, az a “minden rendben van”-sugallatát, a hétköznapi földhözragadtságát. Olyan film, ami nyugodtan megtörténhetne a hétköznapokban is.

A film főszereplői a friss házasok, Corie és Paul, akik egy kis apartmanba költöznek, és ott kezdik meg házaséletük elméleti részét. Hogy a gyakorlatival nincs semmi gond, az a nászút során már bebizonyosodott; azonban amint a mézes nyálas napok végetérnek, jönnek a problémák. Kezdve a lakással, amely kicsi, ronda, szűk, és nem működik benne a fűtés, de legalább a tetőablak is be van törve, és sportra is nevel; ugyanis a hatodik emeleten található. Lift persze nincs.

Nem sokat segít a dolgon, hogy a picsányi kis lakásban hamar kiéleződnek az ellentétek. Corie szabad szellemű, bohó, életvidám carpe diem típusú csaj; Paul kissé merev, szarkasztikus figura. Ebbe a katyvaszba csöppen bele élesztőként Corie édesanyja, Ethel, akit a fantasztikus Mildred Natwick alakít, és nagyszerű benne, hogy nem a tipikus mindenlében kanál anyóst csinálták belőle a film írói, hanem egy kedves, szerethető, igazi hölgyet, akinek minden perce a vásznon aranyat ér.

Csatlakozik a tetőtérben lakó, de valamiért a fiatalok hálószoba-ablakán át hazamászó különc csajozós figura és életművész, Victor Velasco, aki mellesleg remek dekoratőr, és az ő segítségével nemcsak lakhatóvá válik a lakás, de a fűtés is üzemelni kezd.

Paul egyre nehézkesebben tűri, hogy az élete fenekestül kezd felfordulni, ráadásul a hitvesi ágyban is egyszerre kell fordulni, hogy valahogyan elférjenek; Corie-nak Paul feszessége és lazulni nem tudása kezd az idegeire menni; Ethel és Victor egymásra találni látszanak, de Ethel ruhái eltűnnek, ami kissé félreértésekre ad okot, és ha az ember albán étteremben jár, sokat iszik, és utána fel kell másznia a hatodikra, akkor ott bizony kisülnek a biztosítékok, és a vége hatalmas hitvesi veszekedés lesz, aminek a végén Corie bizony a férje fejéhez vágja, hogy Paul bezzeg sose sétálna mezítláb a parkban…

Jane Fonda és Robert Redford összesen öt filmben játszottak együtt, de nekem ez a kedvencem. (Annyira, hogy a többit meg se néztem.)

Tavaly nyáron mind a ketten Arany Oroszlán-életműdíjat kaptak Velencében.

 

Kedves Olvasóink, jóéjt kívánunk!

– Paul, alszol?

– Csak a végtagjaim…

 

61 comments

comments user
Bernard Black

na, ezt asszem meg is fogom nézni.
a nagy balhé volt az egyik kedvencem kiskoromban. unalmas gyerek voltam, na.

    comments user
    Erzsébet Kis

    Azt én ma is nagyon szeretem, a teljesen másképp nem unalmas nagymamai létben. 🙂

      comments user
      Bernard Black

      és milyen kurvajó a zenéje, nem? azt én meg akartam tanulni zongorán, de hát nem tudok zongorázni, basszusgitáron meg azért nem ütne annyira.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Én egyszer még orgonán szeretném eljátszani a Bach D-moll tokkátát és fúgát, de nincs egy rendes kék templom a környéken. Titán sípok? Sehol.
        Nekem semmi sem sikerül. 🙁

comments user
Kolyok12

ez a film nálam is nagy kedvenc. évente egyszer mindig előkerül, most, hogy eszembe juttattad, szerintem holnap. a másik a dutyi dili, de azt megnéztem az ünnepek alatt.

comments user
Ngong hills

Én csak két filmjére emlékszem: Távol Afrikától, amit kedvelek, de nem miatta, meg a Keselyű három napja, ami nem igazán rémlik.

    comments user
    Kolyok12

    a keselyű három napja is jó pedig. meg amit most csinált pár éve, az all is lost, az is jó. vau biztos megnézte és megállapította, hogy miért nem hiteles, de nekem tetszett.

      comments user
      Ngong hills

      Úgyis ilyen kémfilm nézésben vagyok, majd előveszem újra, ez a másik meg nem is ismerős. Na majd.

        comments user
        Kolyok12

        az ilyen hajós süllyedős. az a jó benne, hogy nem kell szinkronizált/feliratos változatot keresned.

          comments user
          Ngong hills

          hát, nem rajongok a kamaradrámákért… nem beszélget magában? 🙂

          comments user
          Kolyok12

          végig tevékeny, nincs ideje pofázni. én sem szeretem az egyszereplős filmeket, de ez jó.

    comments user
    Erzsébet Kis

    A Távol Afrikától kettejüktől nagy. És a gyerekeim mindig csodálkozva néznek rám, mikor azt mondom, nem szerelmes film, mert a szabadságról szól első sorban. Lassan majd megértik.

      comments user
      Ngong hills

      Nagyon szépen fényképezett, és ja, sokkal több, mint szerelmes film.

        comments user
        Erzsébet Kis

        A nicked alapján nem lepődtem meg.

          comments user
          Ngong hills

          Bezony.

      comments user
      rontóbogár

      hány évesnek kell az értéshez lenni? nekem még nem sikerült 😉

        comments user
        Erzsébet Kis

        Az enyémek 30-tól felfelé szórnak és már kezdik kapisgálni. 🙂

          comments user
          rontóbogár

          akkor lehet hogy én már csak butulok és soha nem érem el az ideális heureka állapotot.

          comments user
          Erzsébet Kis

          Én is félek, hogy az az ideális állapot 2 perc csupán. 🙂

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Ajánlott (kötelező) Redford film még a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, de a legajánlottabb az A Keselyű három napja.

    comments user
    Kolyok12

    törvényszéki héják is kötelező. meg rendezőként a folyó szeli ketté is jól sikerült sztem.

      comments user
      Erzsébet Kis

      Bizony. És a Befejezetlen életben is nagyon jó. Ahogy öregszik és veszti el amorózós szerepeit, egyre jobb és jobb.

        comments user
        Kolyok12

        az lesz, hogy robert redford maratont kell tartanom valamikor. ha nő lennék, biztos dugni akarnék most vele.

          comments user
          Erzsébet Kis

          Mindig rá kell jönnöm, nem vagyok nő. 🙂

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Most viccelsz. Azt hittem, nő vagy.

          comments user
          Erzsébet Kis

          “ha nő lennék, biztos dugni akarnék most vele”. Ha, akkor én mégsem. 🙂

          comments user
          Kolyok12

          ne add fel, az orvostudomány ma már megoldja. simán kaphatsz egy agyat, ami párosodni akar robert redforddal.

          comments user
          Erzsébet Kis

          Sokért nem adnám, ha még egyszer szeretkezhetnék, de kösz, dugni, szexelni, párosodni … már nem akarok.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Te nem akarsz?

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Én benne lennék. Nagyon szexi.

          comments user
          Kolyok12

          riherongy

          comments user
          Kolyok12

          ezkiez?

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          … én, te műveletlen alak. A Tél katonája. Egy közös jelenetben Robert Redforddal.

          comments user
          Kolyok12

          azt nem láttam. ezeket a hősös filmeket annyira nem csipázom. sőt, úgy általában az agyon cgizett dolgok kicsit rühik a számomra.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Nekem is, de ezeket szeretem.

          comments user
          rontóbogár

          de miért szenved mindig?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Hagyjuk meg a szekszualitást a haldokló nyugat ópiumának.

          comments user
          Kolyok12

          sok éve élek együtt ugyanazzal a nővel. én meghagytam.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ú gy olvastam (este van), hogy sok száz éve.

          comments user
          Kolyok12

          áhh, csak annyinak tűnik, de akkor benne lennék a rekordok könyvében.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Saint-Germain grófja igaz történetét igazán megírhatnád. 🙂

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Oké!

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Te nem vagy magadnál. Van fogalmad róla, ez mekkora kibaszott munka? Ha most elkezdem, március végén még lesz is belőle valami.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nem győzöm elégszer hangsúlyozni: mi-ni-so-ri.
          A négy epizódos áruló Windsor herceges szerinted két nap volt? Nem. 🙂

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          De én egyszerre szeretek nagyot harapni.

          Mindegy, a pöcsös nők is sorozat, meg a holnapi cucc is..

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Arra figyelj kicsit, hogy ne vidd túlzásba. Se a TLDR-t, se az egyes témák gyakoriságát.
          Ki fog ez szépen alakulni, eddig szeretik a fosatós posztjaidat. 🙂

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Reklamáltak is tegnap az orchideáknál, hogy miért nem fosatós.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ha van kedved, bernarddal szívesen segítünk felépíteni egy olyan tematikát, amivel akár heti ritmusban tudod tolni a rémálmainkat. És aztán időnként váratlanul. :))
          A dolomitosokat és déltirolosokat (mindig Detroitnak olvasom) mindenképp érdemes vinni, az orchideás is teljesen jól jött ki.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Fú, megköszönném!!!!!

          comments user
          Do1grothy, a Vörös Cipellős

          Most már nem. Viszont régen. . 😀

    comments user
    Kolyok12

    jah, meg a komputerkémek is nagyon bejött, a vak hacker mondjuk nem tudom, hogy működhetett azokkal az eszközökkel, de jó.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Tényleg, az is milyen jó volt.
      Abban az évben jelent meg a Sinclair ZX Spectrum, hol volt akkor még a világ a széles körben, akár vállalatoknál elterjedt kompjúterektől?

comments user


Nagyon szerettem őt főként azokban a filmekben, amikben nem játszott, csak azt hittem, hogy játszott bennük.
Pl. Network.

comments user
Gab

Kettesben kézen fogva, mezítláb a fűben:
https://www.youtube.com/watch?v=CrbPgpGUOSQ

comments user
vau

Robert Redfordtól ajánlom még az All is lost-ot. 😀

Kurvajól bemutatja, hogy hogy kell mindent nagyon elbaszni vitorlázáskor 😀

comments user
mokusON

ha esetleg tudtok olyan filmjét ahol nem a meleg clint eastwoodot játssza szóljatok, megnézném.

    comments user
    Do1grothy, a Vörös Cipellős

    Suttogó?

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Amerika Kapitány: A Tél katonája.

You May Have Missed