Fák a Holdról

Sok minden eszébe juthat az embernek akkor amikor egy tiszta estén felnéz a hatalmasnak tűnő teliholdra.

Milyen lehetett a felszínén sétálni? Milyen lehet a talaj tapintása, az a vastag porréteg ami a felszínt borítja, biztosan jó puha? Tényleg sajtból van? Vajon a szerkesztőségi borospincét tényleg megfelelően vigyázzák Blue ionágyúi? És sok más, ehhez hasonló rendkívül fontos kérdés merülhet fel ebből a témakörből. A kertészkedésre vonatkozó elmélkedések viszonylag ritkán bukkannak fel a Holdat mustráló ember fejében, ugye? És mi van akkor, ha azt mondom, hogy a Földön található fa-állományból körülbelül 400 példány a szomszédos égitestről származik? Na jó, csak majdnem.

1971 januárjának utolsó napján begyújtják az Apollo 14 alatt a Saturn V rakétát, és iszonyatos robajjal elindul a küldetésére. Fedélzetén a szokásos három fős felállásban dolgozó személyzet található. Alan B.  Shepard volt a parancsnok, egy igazi sokat látott veterán. A haditengerészeti szolgálat után csatlakozott a NASA csapatához, részt vett a Mercury, a Gemini, és ezzel a küldetéssel már az Apollo programokban is. A holdkomp repülése Edgar D. Mitchell feladata volt, egy igazi hidegvérű tesztpilóta valóban megfelelő választás erre a posztra. A leghálátlanabb szerepet Stuart A. Roosa kapta, ő repülte ugyanis a parancsnoki modult a Holdig. Mindezt azért, hogy ott pályára állva malmozzon amíg a társai leszállva a  felszínre szanaszét szelfizik magukat, természetesen tudományos munkának álcázva mindezt.

Amúgy Roosa sem volt egy átlagos figura. A NASA küldetés előtt különböző vadászgépekkel tesztpilótáskodott, sok fejlesztésben részt vett. Azelőtt pedig tűzoltó volt. Na nem a hagyományos, piros kocsival rohangálós-szirénázós fajta. Ő erdőtüzekre specializálódott ugyanis. Ott meg elég szar tűzoltókocsival felvonulni, mint az köztudott. Szóval ha szitu volt, akkor több társával együtt a lángoló erdő fölött kiugrottak egy szállító gépből ejtőernyővel, hogy egy lehetőleg tűzmentes területre érve onnan oldalba támadják a nehezen megközelíthető tűzfészket. Magyar kifejezést nem találtam erre a melóra, az angol smokejumpernek hívja ezeket a srácokat.

Mivel alapvetően erdős területeken dolgozott akkor, így kézenfekvőnek tűnt, hogy alaposan beleássa magát a fák, és egyéb releváns növények lelkivilágába. A témából felszedett tudás túl sokat nem tehetett hozzá az űrhajós karrierjéhez, ez azt hiszem egyértelműnek tűnik. Vagy mégis? Az Apollo 14 küldetést tervezése közben felkereste egy régi ismerőse, Ed Cliff. Ő volt akkoriban az erdészeti hivatal vezetője az államokban. Ő dobta be az ötletet, hogy mi lenne, ha megvizsgálnák az űrutazás növénymagokra vonatkozó hatásait. Mivel a tudósokat is igencsak foglalkoztatta az űrnek az élővilágra gyakorolt hatása, így támogatták a felvetést. Így történt, hogy az elstartolt űrhajó 100-100 magot szállított öt különböző fafajtából. Vittek magukkal tűnyalábos fenyőt, kaliforniai platánt, amerikai ámbrafát, mamutfenyőt, és duglászfenyőt.

Különösebb feladat nem volt velük, csak épségben el kellett juttatni őket a Holdig, majd vissza. A kérdés az volt, hogy az időközben fellépő súlytalanság, és a megváltozott sugárzási paraméterek kihatnak-e a magvakra, vagy sem. A küldetés sikeres volt, az emberek, és a magvak is épségben érkeztek vissza a Holdról. Az erdészek persze rávetették magukat a világot járt cuccokra, és elkezdték kicsíráztatni azokat. A többségük szépen növekedésnek is indult, össszesen 420 fát sikerült kiültetni. Mivel a fák főként a déli, és a nyugati országrészekből származtak, így nem tudták szétszórni őket az USA teljes területén. Ugyanis az volt a cél, hogy lehetőleg a már meglévő fajtársaik mellé kerüljenek, hogy meg lehessen figyelni az esetleges eltéréseket a növekedésükben. Azért voltak persze kivételek, nem meglepő módon a Fehér Házhoz is jutott egy Hold-fa. Egy-két példány pedig külföldön cseperedett fel, jutott Brazíliának, és Svájcnak is. Még Hirohito császár is kapott egyet, elég szép kis ajándék, na. Nekem is kéne otthonra.

És hogy milyen különbséget fedeztek fel a tudósok az űrt megjárt fák növekedésében a földhözragadt társaikhoz képest? Az ég egy adta világon semmilyen különbség nem volt. Azt leszámítva persze, hogy a Hold-fák ezerszer menőbbek voltak, mint a többiek. A következő Apollo küldetésre mindenesetre inkább egy holdautót vittek magukkal az űrhajósok, hogy azzal csapassanak a holdfelszínen. Őket valószínűleg kevéssé érdekelte a botanika, van ilyen.