A budipapír lesz az emberiség végzete?
Az emberek rengeteget szarnak, utána rendszerint törölnek, lehúznak és ez egyenes út lehet egy előre nem látott környezeti katasztrófához.
A 21. század egyik vívmánya, hogy nem lapulevéllel kell törölni az erdő közepén, hanem lehet bambuszrostból is seggtörlőt csinálni, aztán azzal jampeckodni a haverok előtt, hogy lám-lám: elvettük a pandák bambuszát is. Mokeszos kis kápszisok, egész nap rágnák azt az emészthetetlen szárat, aztán meg teleszarják a környezetet. Mégis hova vezet ez? Kevesebb bambusz, kevesebb pandaszar. Makes sense.
Ha kicsit korábbra vezetjük vissza a papír alapú törlés történetét, arra lukadunk ki, hogy az emberi civilizáció termelte ki az igényt a kettő-három, horribilie dictu négy rétegű pihepuha papírok iránt, az ápolt ánuszrózsa olyan komfortérzetet biztosít, amit egy puhára gyűrkészett, közepén kilikasztott Pravda tépemény nem tudna biztosítani. Mert azzal mit csinálsz? Ujjal törölsz, Pravdával ujjat törölsz, másra úgyse jó. Mármint volt, mert ez a régmúlt.
De ne feledkezzünk bele a történelmi mélységekbe és magasságokba, amikor kapható a szaküzletek polcain a csodás kék pandás budipapír. Amit meg is lovasítanak a közért parkolóban – ha kicsit nem figyelsz.
Figyelni kell, mert a seggápolás fontos, a puha papír épp ezért az életminőség növelésén keresztül lehet egyúttal a life longevity kiterjesztésének kulcsa is. Kevesebb stressz, több élmény, kevesebb bánat.
Ezúttal egy új kutatás világított rá, hogy mint minden jónak, ennek is vannak árnyoldalai. Mert kihasználnak. Kapudrogként megkapod a két rétegűt. Kíváncsiságból rákívánsz a három rétegűre és egy nap ott találod magad, hogy a négy rétegű, pamutrostokkal dúsított tekercseket nézegeted párás szemekkel, mert megvennéd, de ekkor megszólal benned a környezettudatos kismanó, hogy mégis ebből nem lehet baj? Ne csak a fiskális oldalát nézzük, hiszen a pénztárcabarát megoldások a szarásnál is csak az álomvilágban léteznek, hanem a környezeti hatásokat, hogy mennyit árthatunk másoknak? Sokat szarsz, többet törölsz, nyilván többet is ártasz.
Amit eddig csak sejtettünk, az most bizonyossággá vált. Az NRDC (Natural Resources Defense Council – természeti erőforrások védelmi tanácsa) nem sokat szarozott, utánajártak, hogyan vezet az út az erdőtől a csatornába és az mennyire fáj? Arra jutottak, hogy nagyon.
Nem kertelek, a klotyópapír előállításához szerintük eleve 140 liter víz felhasználás kell ahhoz, hogy nyers farostból elkészüljön egyetlen tekercs, de ezen túl az olyan gonosz társaságok, mint a Procter and Gamble, Kimberly-Clark, Georgia Pacific tulajdonképpen az észak-amerikai kontinens évtizedes, évszázados természetes erdeinek fáit darálják le, a magas rosttartalmú részek szeparálása után kémiai úton fehérítik majd színezik, végül illatosítják a papírt, hogy a menthetetlenül becsalizott törlés-addikt személyek fahéjas alma illatúval törölhessenek Szent Karácsony alkalmával. Kanada és az USA északi erdei pedig pusztulnak, jön a global warming, tornádók, megacunami, olvadnak a gleccserek. És mindez azért, mert egyetlen átlag amerikai 3 guriga papírt használ el hetente. Ami ötszöröse lehet a világátlagnak, közben 2,4 milliárd ember pedig egyáltalán nem jut minőségi de még inkább semmilyen törléshez.
Ez azért is különös, mert például az újrahasznosított papír arányát növelnék, akkor a környezet is jobban járna, a gleccserek is megmaradnának. Az újrapapír harmadannyi karbon emisszióval dolgozható fel budipapírrá, szóval könnyen lehet, hogy ebben a kérdésben talán igazuk is van a kutatóknak.
De ne hagyjuk magunkat. Egyrészt ott vannak az alternatív, közösségi gyűjtésből működő források, mint például a Who Gives a Crap (kb. ki nem szarja le), akik három rétegben adnak újrahasznosított komfortot ilyen szlogennel:
soft as unicorn kisses and as strong as 1,000 ponies
Pihepuha mint egy unikornis csókja, elszakíthatatlan ezer póni erejével is. Ők mondjuk a profitjuk felét deklaráltan visszaforgatják jótékonyságra és alternatív budik telepítésére a fejlődő országokba, hogy ott már ne legyen ekkora katasztrófa a szarás modern kultúrája.
Vannak a meggyőződésés szuperzöld extrémisták, hátöööö, azért az így 2019-ben kissé különös, ha a környezettudatosságra hivatkozva egy lavórban tartott ronggyal vagy spongyával töröl aznap az egész értelmiségi család, apa-anya-gyerekek, aztán öblögetik. A lavórba? Ők gyakran ugyanazok, akik szerint sokkal jobb ötlet 90 fokon mosódióval mosni a textilpelust, aztán két éves koráig azzal pelenkázni a kis szaróst. Jó, ezt inkább hagyjuk is ki.
Aztán ugye ott a bidé. Erről is többször megemlékeztünk, de nem lehet elégszer.
De száz szarnak is egy a vége, itt Európa külsőn is tehetünk valamit a fenntarthatóságért, mégpedig úgy ha megtekintjük a Csodás Pandás Budipapír csomagolásán azt az elrejtett és aprócska jelzést, ami biztosíthat arról, hogy ma sem kakáltunk hiába.
Ha ezt látjátok a csomagoláson, akkor a többit le lehet szarni. Annyit tesz, hogy fenntartható, gyors CO2 ciklusú lágyabb szárú növényekből jött a rosttartalma – vagy ha másképp fogalmazunk, zéró közeli emissziós. Mindent megtettetek az ánuszrózsa ápolásáért és a környezetért aznap is.
Forrás: NRDC
