A Nikon beszáll a tükörnélküli játékba
Nagy meglepetésre a Nikon előhozakodott egy teaser reklámmal az új kamerájáról.
Közismert, hogy az egyetlen értelmes full frame mirrorless kamera a piacon jelenleg a Sony fényképezőgépe és annak a változatai, ami jelenleg ezer és kétezer dollár között mozognak. A legutolsó változatot mi is nyáladzva vártuk és nem is nagyon okozott csalódást.
A Nikonnak már volt próbálkozása a területen, a röhejesen kicsi szenzorral rendelkező Nikon 1 széria, amit a hetekben gyilkoltak le, mert a kutyának se kellett. Baromi drága volt, de legalább szar is – az egyetlen kézzelfogható előnye az egyes modellek vízállósága volt, ami ugyan néhány esetben nagy fegyvertény volt, azonban a képminőség és a kiskörömnyi szenzor szépen kompenzálta.
Most a Nikon is beszáll rendesen a játékba: kihozzák végre a sokszor belengetett tükör nélküli kamerájukat, ami biztosan jobb ergonómiát ígér, mint a Sony (aki ebben hagyományosan botrányosan rossz). Kicsit későn teszik ugyan, mert a riválisok már teljes ökoszisztémát építettek ki, míg a Nikon gyakorlatilag objektívek nélkül fut neki ennek a játéknak.
Mi szurkolunk nekik, mert minél többen vannak ebben a buliban, annál olcsóbb lesz nekünk. Bár a fényképezés, mint piac rendesen döglődik, jó eséllyel van még benne pár év, amíg kiélvezhetjük a versenytársak közötti könyöklést a versenyben.
via Nikonrumors