×

A szervál

A szervál

A szervál egy elképesztően vicces nevű állat. A szervál (Leptailurus serval) a ragadozók (Carnivora) rendjébe, azon belül a macskafélék (Felidea) családjába tartozó faj. Magyarán egy afrikai vadmacska és egyáltalán nem így néz ki:

Charlize Theron szinte sosem szervál

Ami mondjuk elsőre sokkoló lehet. Ezért is gondoltuk ezt a hiánypótló írást, hogy ezt a mintegy 67 és 100cm közé eső macskát bemutatjuk. Bár furcsán hangzik, de a szervál farka akár 24 centiméteres is lehet, de ritkán haladja meg a 45 centimétert. Gondolom azok a szerválok állandó élcelődés tárgyai, amelyeknek a farka a spektrum aljához tartozik és ez egyáltalán nem szép dolog a többi szerváltól. A marmagasságuk 54 és 62 centiméter körül mozog, ezt gondolom szorgalmas biológusok mérik rendszeresen, nagy áhitattal az afrikai szavannákkon. Kimondottan karcsú állat, erre is utal a sportos neve, hogy szervál.

Be tud feketedni, mint a fekete párduc, amit melanózisnak hívunk és nem összekeverendő a melanómával, ami meg egy állatira geci betegség és tökre meghalsz tőle. Nem ismert olyan eset, amikor az ember szervált kapna el, így egyrészt a melanózistól sem kell tartania az állatkert látogatóinak, másrészt komolyabb szerválfertőzések sem ismeretesek. Fogságban előfordulhat, hogy fehér alapon ezüstszürke pettyes lesz. Mármint a macska.

Tud fára mászni és úszni is, de leszarja az egészet, mert a szavannán lakik és ott neki ezt nem kell. Ezért mondjuk néha megeszik a leopárdok, ami elég nagy pech így macskaként. Ez kicsit olyan, mint amikor összeverte az androidot a Prometheusban a Tervező, aki ilyen batár nagy izé volt, de közben tökre hasonlított. Mondjuk csak nagyon kicsit olyan.

Északai ragadozó és vagy tíz négyzetkilométeres vadászterülete van. Összehasonlításképp egy ekkora területen legalább 2571 malom elférne, ami azért szép teljesítmény. Budira nem számolom át, de gondolom úgy kilencmillió lehet, ha nem számoljuk azt, hogy legyen előtte kilépő. Viszont ha a barlangunkba akarunk szervált telepíteni, akkor 5-6 szerválpopuláció is faszán el tud benne éldegélni anélkül, hogy zavarnák egymást, ami jó hír.

Szervál ül

A szervál zsákmányai rágcsálók, ami szintén klassz dolog, mert a whiskylepárlónkban is tudjuk hasznosítani ezt az előnyét, hiszen a cefréhez előkészített gabonát mintegy tíz négyzetkilométeren tudja őrizni. Ezt kutyákkal reprodukálni hihetetlen bonyolult lenne, akármennyire is jól képzettek, mert a kutyák igencsak alulmotiváltak az egerészésben, mert azt nagyon feminin dolognak tartják.

Képes antilopokat, halakat és madarakat is elejteni, tehát nem fogjuk a patakunk közelébe engedni őket. Persze ha egyáltalán felmerül a tartásuk, mert valljuk be: senki nem akar egy olyan macskát, ami három méter magasra felugrál a verebekért.

A felnőtt hímek napközben közösen töltik az idejüket. A viselkedésükben a rituális agresszió figyelhető meg – a két szemben ülő állat közül az egyik a másikhoz érinti a mancsát, amelyet pajkosan megharap. Aztán ha ezt a “faszt tapogatsz, köcsög” rítus is leköveti, akkor harc is kialakulhat, de csak ritkán, mert nem tudnak beszélni.

Távoli rokona, a narvál

Nem épp egy háziállat, de az amcsik persze annak is tartják, de az amcsik tök hülyék. Házi körülmények között kizárólag malmokba és holdbarlangokba ajánljuk nyugodt szívvel, mert egyrészt speciális engedély kell a tartásukhoz, másrészt meg mert bazdmeg egy méteres vadmacska és akinek van egy csöppnyi esze, az nem tart egy antilopgyilkost a háztartásban, mert komplett őrültség. Esetleg tarthatsz mellette narválokat is, az is egy jó nagy faszság és hangzásában hasonlít a szerválhoz, de míg az utóbbiak leginkább szerválnak, az előbbiek abban különböznek, hogy főként narválnak.

Ha valaki mégis arra vetemedik, hogy otthon tartsa, akkor fontos információ, hogy jóval mélyebben és hangosabban dorombolnak, mint a macskák, a nyávogásuk meg madárcsiripelésre hasonlít, ami egy komplett elmebaj. De jól szaporodik a macskával, ezeket az egyedeket szavannamacskáknak hívjuk. Ha most leírom, hogy keresztezhetők a karakálokkal is, azt már tuti, hogy nem hiszitek el, de bazmeg tényleg, itt egy karakál rögtön:

Karakál. Esküszöm ez a neve.

A szerválok és a karakálok hibridjének a neve szervikál, ami nem összekeverendő a Warhammer világának szervitorjaival, amik viszont így néznek ki:

Servitor a Warhammer 40k-ból. Eléggé irreleváns.

Karaválnak is hívják, ha az anyjuk volt a szervál, de megpróbálom megállni, hogy ne kezdjem el ezt a dolgot továbbfűzni a hajók irányába, szóval tovább is lépek a szerengeti macskákra, amiket azért tenyésztettek ki, hogy hasonlítsanak a szerválra, de azok speciel kurvára a kanyarban sincsenek a szerválokhoz képest, azokat mindenféle házi macskából mixelték össze pszeudo-szervállá.

Van nálunk az állatkertben is szervál, mert hogy állatkertben nem kell nagyon aggódni, hogy összekereszteződik házimacskákkal. Sajnos nem tudom, hogy leptailurus serval serval fokföldről, leptailurus serval beirae Mozambikból, leptailurus serval brachyura Nyugat-Afrikából, leptailurus serval constantina Algériából, leptailurus serval hamiltoni Kelet-Transvaalból, leptailurus serval hindeio tanzániából, leptailurus serval ingridi Namíbiából, leptailurus serval kempi Ugandából, leptailurus serval kivunesis Kongóból, leptailurus serval liposticta Észak-Angolából, leptailurus serval lonnbergi Dél-Angolából, leptailurus serval mababinesis Észak-Botswanaból, leptailurus serval robertsi Nyugat-Transvaalból, vagy esetleg leptailurus serval togoensis Togóból.

Ugyanis ezt nagyon nehéz eldönteni. Én például elképesztően nehezen teszek különbséget a Dél-Botswanai leptailurus serval ingridi és az Észak-Botswanai leptailurus serval mababinesis között, tekintve hogy gyakran szaporodnak egymással, legtöbbször Közép-Botswana füves pusztáin és emiatt a fajtájukra jellemző alulreprezentált geográfiai diverzitás miatt állandó félreértések tárgya még szakmabeliek között is, hogy most tulajdonképpen melyik alfajt látjuk. Szóval én például ezért kerülöm Botswanat, tök kínos lenne, ha egy ilyen vitába belekeverednék és nem tudnám a fajtajellegek alapján megkülönböztetni őket.

Nálunk a Veszprémi és a Budapesti állatkertben őshonosak, onnan lehet őket ellopni például, de ez nem szép dolog. A Veszprémi Egyetemen főleg matek szakon sok még a távoli rokona, a derivál.

You May Have Missed

HOLDKOMP