A túrázás – hogy a faszba kezdjem?

Ha meguntuk, hogy dagadt, szelfiző öregasszonyokkal verekedjünk meg a helyért a kilátónál a Dobogókőn és szívünk szerint belerúgnánk bárkit egyenesen a szívcsakrával ötvözött Mária-kegyhelybe vagy mi a kurva anyjába, akkor itt az ideje egy picit félretenni atéren megfogant elképzeléseinket, hogy a kirándulásokhoz nem kell semmi, mert elég a shelles reklámhátizsák.

Nem, nem elég. Azaz de, elég, ha az ember a kitaposott útvonalon közlekedik, átlagosan felhős és kevéssé napsütéses napon, szél nélkül, egyenletes talajon, rövid távokon, napközben. Minden egyéb esetben halmazati szopástengerbe hajszolhatjuk magunkat. Legyen szó akár egy hirtelen jött záporról, egy elbaszott kanyarról, amivel kihosszabbítjuk a túránkat egy tíz kilométerrel, vagy csak egy brutális, felhőmentes szeptemberi napról, amikor patakokban folyik rólunk a raga. Mert bizony ezek az esetek gyakrabban történnek meg, mint gondolnánk.

Szinte már közhelyszámba menő mondás, hogy a balesetek akkor történnek, amikor az ember nem számítana rájuk. Statisztikailag a halálos kimenetelű vitorlázások jelentős része a kikötő környékén, vagy szélcsendes, napsütéses időben történik, ahogy a túrázás és magashegyi túrázás is akkor tud beszopatni minket a legjobban, amikor szó nélkül elindulunk egyet hancúrozni a természetben, totál felkészületlenül.

Mert az egy dolog, hogy egy kényelmetlen, szar bakancsot választunk, ami le volt értékelve, ezért túrakilométerre levetítve nem húsz, hanem csak öt forintba került. A nagyobb kaliberű hülyeség ott kezdődik, ha valaki nekilódul a semminek anélkül, hogy arról bárki tudna, hogy aztán hiányos ismeretekkel és még hiányosabb felszereléssel tetézze a problémát. Bár evidenciának tűnik, de érdemes belegondolni, hogy ugyan Magyarországon egy átlagos kondíciójú ember ha elindul egy irányba, akkor legrosszabb esetben egy fél nap gyaloglás után bele tud botlani egy épített közútba, amin már el tud jutni egy lakott területre. Ellenben egy átlagos kondíciójú ember egy enyhén nyirkos talajon elszenvedett bokaficammal még egy kilométert is nehezen tesz meg. Ha ezt a kilométert ráadásul egy völgy aljáról, a térdig érő, csúszós avarból kell indítania, akkor ez még nagyobb probléma.

És a kicsúszásokért nem kell messze menni: egy átlagos pilisi túraútvonalon is akadnak olyan helyek, ahol egy figyelmetlen mozdulat miatt az esti órákban eszmélhetünk, miután kiütöttük magunkat valami fatörzzsel. Lehet ez avarral fedett aprókavics miatt, hirtelen felbukkanó őzek vagy malacok miatt, de simán előfordulhat egy hülyén betervezett szelfi miatt is. És akkor bizony megjöttünk. Túrázni nem vicc. A természet nagy ringyó tud lenni, ezért érdemes felkészülni.

Tervezz a határaidon belül

Ha tufa vagy, azzal nincsen semmi baj. Mindenki volt vállalhatatlan balfasz. Számolj három kilométerrel óránként, mert meg kell állnod, pihenned kell, emelkedők lesznek és patakok. Nem fogsz tudni gyalogtempót menni, mert le kell ülnöd kajálni. Meg kell állni pisilni. Ha rutintalanként rádesteledik és elkezd szakadni az eső, kész a baj. Tetézi a dolgot, hogy az esti eső és a havazás a telített, párás őszi levegő természetes velejárója. Hagyj bőven tartalékot mindig a túraútvonaladra, mert bármikor eltévedhetsz. Napnyugta előtt legalább egy órával időzítsd a megérkezést, persze távtól függően. Tervezz olyan távra kirándulni, aminek a felét le tudnád futni. A szintemelkedést mindig nézd meg, ha kell kérj segítséget hozzá. A szint felfelé és lefelé is szint. Ha a visszaúton zorall lefelemenet van, az elfáradt combjaid miatt olyan terhelést kaphatnak az amúgy is meggyötört térdeid, amitől sírva fogsz könyörögni a gyors halálért. Rosszabb esetben viszont megcsúszhatsz a lejtőn, az avaron, a poros domboldalon és összetörheted magad. Lefelé történik a legtöbb baleset, mert gyorsabban haladsz és ugyanannyi méterre arányosan kevesebb figyelem jut.

Ne menj egyedül

Ha még soha nem túráztál normálisan (a tanösvényen kézen fogva Julcsikával a közönséges bénaposzáta két évvel ezelőtti fészkét nézve nem túrázunk, maximum ibolyát szedünk), akkor ne indulj neki egyedül. Keríts valami balféket, aki veled megy. Egyrészt így igazán mókás, másrészt az nagyon ritka, hogy mind a kettőtökkel történik valami. Eltévedni el tudtok tévedni, de erre az esetre az a legjobb, ha nem dohányzó túratársat választasz: sokkal jobb ízűek. Mindig legyen nálad feltöltött mobiltelefon és ha kell, akár pótakkumulátor is. Az se nagy baj, ha valami himihumi butafont beteszel a táskád aljába. Arra figyelj, hogy mindig legyen minden akkumulátorod feltöltve. A napelemes hülyéskedést akár el is felejtheted: amikor a legnagyobb szükséged van rá, akkor nem fog tölteni.

Szólj valakinek

Mindig szóljatok valakinek, mielőtt elindultok. Ha kinéztétek a túraútvonalat, akkor osszátok meg valakivel akár fácsén, de a legjobb, ha élőben rábízod valakire. Egy telefonnal megspórolhattok egy hipotermiát. Én erre a célra tartok barátokat, akiknek lejelentem, ha elmegyek valahova, hogy ha nem jelentkeznék záros időn belül, akkor elkezdjenek aggódni és értesíteni valami hegyimentőt, vagy csak simán az erdészeket.

Ha nem jönnék vissza öt percen belül, várjatok tovább! – Ace Ventura

Járatlan utat ne

Embertársainkat mind rühelljük, mint a szart, de ez nem ok arra, hogy az óvodáscsoportokat úgy próbáljuk elkerülni, hogy erdészeti ösvényeken, meg szántóföldek mellett elkommandózunk. Mindig kövessük a jelzést, nagyon fontos. A vadászok ráadásul kevés kivételtől eltekintve retardált szociopaták. És mivel meg van nekik engedve törvény szerint, hogy vadnak nézhessenek bebaszva mindent, ami mozog, ezért hajlamosak lelőni a kutyádat, rosszabb esetben téged is. Mert ugye minekmentoda. Szóval figyeljünk erre nagyon: a kutyára például neonreklámot is tehetünk, akkor is lelövik. Mérget tesznek ki neki, meg mittudomén. A legjobb ötlet, hogy nehezebb utakat választunk, vagy olyan időpontot, amikor eleve kevesebben vannak. De ne gerillázzunk, nagyon rossz ötlet.

A hátizsák

El lehet lenni valami reklámhátizsákkal, csak ugye minek. A Deuter, a Vaude és az Osprey is csinálnak nagyon jó minőségű hátizsákokat, de speciel a Decathlon kínálatát is rendes túrázókon tesztelik. Nagyon fontos és hasznos, ha a hátrész szivacsos, vagy csak egy szellőző háló, amit egy félmerev aluvázra húznak. Ezáltal tehermentesíteni tudja a derekunkat azzal, hogy a csipőre és a vállainkra támaszkodik. Legyen keresztpánt, amivel a vállpántokat a mellkason össze tudjuk kötni: ennek a szerepe az, hogy a vállpántok ne marjanak bele, ne szorítsák el a kezeinket, amikkel a túrázás jelentős részét akaratlanul is végezzük. A derékpánt is nagyon hasznos: a hátizsáknak le kell érnie a derékhoz, hogy az a medencénken támaszkodjon: ha a hátizsáknak van öv része, akkor ez akkor is plusz stabilitást ad, ha oldalt hajolunk, dőlünk, vagy átbújunk egy fa alatt. Például a Rám szakadékban, vagy a Prédikálószéken ez eléggé hasznos tud lenni, de nagyjából mindenhol összehasonlíthatatlanul komfortosabb a sima hátizsáknál.

A komfort nem öncélú. A komfort célja az, hogy jobban oda tudj figyelni a személyes biztonságodra.

Nem “puhapöcsöknek” találták fel a komfort funkciókat, hanem azoknak, akik nem akarnak gecizni azzal, hogy huszonötödszörre csúszik le a hátukról a zsák, vagy hogy félóránként meg kelljen állni miattuk, mert ki akarják venni a térképet a táskából és erre nincs más módjuk, mint levenni azt

A fejlámpa

Fejlámpa nélkül nem indulunk útnak és kész. A Petzl istentelen jó fejlámpákat gyárt, amik gyakorlatilag mindenállók. A Black Diamond az amerikai Petzl: ha ilyesmibe futunk bele, az is vastagon megéri a pénzt. Futottak még a Led Lenser (kurva jó, csak én basztam tönkre egyet menet közben, nem volt vicces), Mammut (nagyon drága, de nagyon jó hegyi gyártó), Fenix (szintén amcsik, középszar). Én a Petzl Tikkát vagy a Black Diamond Spotot javaslom mindenkinek. Ha nincs keret, akkor ideiglenesen megteszi a sajátmárkás bármilyen, meg az Energizernek felcímkézett kínai is. De ha elkap egy eső és bajba kerülünk miatta, átkozni fogjuk a percet, amikor nem adtunk ki kétezer forinttal többet.

A kés

Kés kell és kész. Levágni a saját kezed, cipőd, nadrágod, faágat, kötést csinálni a ruhádból, vaddisznókkal viaskodni. A kés elemi szükséglet az erdőben és nincs kibúvó ez alól a szabály alól. Én egy victorinoxot használok, de a késszakértőnk természetesen jóval képzettebb a kérdésben. Az én állásfoglalásom, hogy ne induljunk el valamilyen kés nélkül. Lehetőleg éle legyen.

A víz

Soha nem szabad víz nélkül elindulni. A vérveszteséget, a mérgezést, a koszos sebet és a szomjúságot is csak vízzel lehet enyhíteni. Ha nem teszünk be legalább másfél liter vizet a hátizsákunkba, úgy járhatunk, mint én egyszer vitorlázáskor, amikor egy egynapos szélcsendben a Balaton közepén a saját húgyunkat kellett meginnunk, hogy életben maradjunk.

Ruha

Rétegesség a kulcs. Egyáltalán nem jó az, amiben hétköznap vagy. Talán a legközelebb az a cucc áll hozzá, amiben futsz, vagy edzel: érdemes légáteresztő dolgokat felhúznod, hogy az izzadtság el tudjon távozni. Pamutholmikban szigorúan tilos nekiállni – úgy fogsz kinézni öt kilométer után, mint aki lezuhanyzott ruhában. Érdemes hidegebb időben polárt, vagy merinó gyapjú ruházatot húzni. A jolly joker a softshell: bár nem olcsó, de túrázásra találták ki. Aláveszel valami légáteresztő aláöltöző felsőt, fölé rántod a softshell kabátot és be vagy biztosítva nagyjából nulla fokig. Onnantól persze jöhetnek a plusz rétegek, de a softshell megakadályozza enyhe esőben is az átázást, miközben száraz maradsz. Nadrág formában is elérhető. Nem szabad megijedni: akkor kezd el funkcionálni, amikor a ruhán belül a páratartalom elérte a kritikus szintet. Ekkor mint minden rendes membrán, elkezdi kiengedni a nedvességet. Téli napokon lehet látni, ahogy a hónod aljánál és a vállainál a szoftshell megderesedik. Elég menő.

Ha nincs, akkor sem kell búsulni: a polár ugyanolyan szuper, csak legyen a hátizsákban egy összecsomagolható esőkabát. Sajna ez utóbbi eléggé vizes tud lenni belülről, ha sokáig dunsztolódunk benne, de ezt az árat kell fizetni azért, hogy az esőtől egy kicsit megvédjen. Ha nem szellőztetünk, a testünk melege viszonylag sokáig megmarad, csak az izmaink terhelhetősége csökken az elégtelen hűtés miatt. Még mindig jobb, mint szétázni és kihűlni.

Bakancs

Nem túracipő, túrabakancs. Bakancsból sokféle van. túrabakancsból meg három fajta: a Meindl, a Hanwag és a Lowa. A LaSportivát hordják csak az olaszok. Általában németesen széles lábuk van a magyaroknak, ezért a legjobban ezek a márkák passzolnak ránk a legjobban. Tartósságban és csúszásmentességben is bajnok mindhárom. Hatalmas előnyük, hogy szélességben is eltérő méreteket lehet vásárolni, ami óriási dolog. Az olasz cipők jellemzően keskenyebbek, az amerikai cipők (Five Ten pl.) szélesebbek, de ez sem aranyszabály. Van olyan Five Ten beszállócipőm, ami az őrületig szűk oldalirányból, míg hosszában tökéletes arra, hogy durvább sziklás utakon magabiztosan lépjek.

És ez nagyon fontos megint: túrázásra A-s vagy B-s bakancsokat szabad venni, ezeknek kellően lágy a talpuk ahhoz, hogy hosszabb távokat le lehessen bennük gyalogolni (20-30km-eket). A B-s és a C-s bakancsok között már van olyan, ami használhatatlan lazább talajon, kizárólag Via Ferrátázni és magashegyi túrázni jók, esetleg könnyű hegymászásra. A D és E bakancs konkrét önkínzás egy túra során.

Az olcsó bakancsokról mindenkit lebeszélnék. Tartásbeli problémákat, elcsúszott porckorongokat, meghatározatatlan forrású hát és nyakfájást lehet elszenvedni, meg maradandó ortopéd problémákat, ha valami olcsóbb cuccal próbáljuk megfogni a költségvetést. Persze alkalmi túrázásra az olcsóbb darabok is jók lehetnek, de ezeket csak akkor kockáztassuk meg, ha egy tapasztaltabb túrázó velünk tart, hogy megkülönböztesse a jót a bóvlitól.

A Goretex membrános bakancsok nagyon jók, de elhasználódnak nagyon hamar. Ezek féláteresztő membránok, amik nagyon sokáig nagyon jól bírják a strapát. Hat-hét év alatt csereérett tud lenni egy ilyen bakancs. A bőrbakancsok sokkal strapabíróbbak, de azoknak a szellőzése nem olyan jól megoldott. Cserébe a vízzáró képessége minden helyzetben makulátlan.

A bakancsoknál fontos még, hogy az achilles-inunknál legyen egy puha kis szilvamag alakú betét, ami a magas szárat lépéskor megtöri, ezáltal lefele menetben sem fogunk kínok közt elvérezni a domboldalon. A magas szárat azért nem emeltem ki, mert alapvetés: bokazokniban menjen túrázni az, aki adidas melegítőt húz bevásárláshoz.

A Vibram talp nagyon jó, de nem létszükséglet. A nagy gyártók mind gyártanak saját licenszű talpakat, amik nem a Vibramtól származnak és a Vibram belépőmodelljei sem mindig a legjobbak. Általában az ilyen talppal szerelt bakancsokon nagy sárga felirat jelzi a származásukat: ha minden egyéb komponens stimmel, ez a jel egy elég jó mérce a minőségre.

Izofólia

Lefogadom, hogy nem is hallottatok róla, pedig életet menthet: mindig legyen nálatok mentőfólia. Ez egy hőtükör, ami útlevél méretűre van csomagolva gyárilag, kicsomagolva meg egy komplett takaró. Egyszer használatos, két sör árába kerül, örökké jó és életet menthet. Gyakorlatilag meg lehet úszni benne a kihűlést komoly baleset esetén, plusz az árokban fetrengve egy nyílt töréssel a legnagyobb buli alufóliába csomagolva hörögni. Jól észre tudnak venni, te meg közben relatív komfortban vagy. Bármelyik túraboltban kapható, mindig legyen benn a hátizsákban. De tényleg – összesen nincs tíz deka.

Nyilván vannak dolgok, amik még jobban megkönnyítik a dolgokat, mint a kamásli vagy a túrabot, de ezek nem nélkülözhetetlenek. Ha ezek mind megvannak, akkor irány a természet. Olcsó és igazán fasza szórakozás kimenni sétálni az erdőbe, plusz a mókás dolgok felét ott még mókásabb csinálni, legyen szó fotózásról, futásról vagy horgászásról. Csak tartsuk észben, hogy baromira nem játék és minden könnyelműség ezerszeresen visszaüthet.