Az élet csupa meglepetés
Mert mi is történik velünk egy átlagos kedd este?
Mivel a holnapi Leica cikket írtam, nagy lendületemben egyrészt elhatároztam, hogy eladom a polcon rohadó Fujit X-E1-et, mert jó, ha ezret fotóztam vele, ennyiért valaki több hasznát veszi. Teljesen átlagos este. Persze próbálgatás közben beragad az Olympus OM-2n tükre, ami miatt keresztet vethetek a maradék filmre, ami benne van. Jól harmonizál a megénekelni készült szovjet gép redőnye is, ami még tegnapelőtt beadta az unalmast, így nem kell gondolkoznom, hogy hogyan szerezzek bele valami rögzítőt a rég eltört filmorsóra.
Harmincadszor járom körbe, hogy hogy is lehetne konszolidálni a kacatjaimat, aminek csak az a vége, hogy összehányom őket egy dobozba és várom, hogy megszálljon az ihlet és eladjam az egész kurva hóbelevancot és beismerjem, hogy egy utolsó gyűjtögető vagyok. Mindezt persze lomtalanítás után.
Hozzátesz az élményhez, hogy ha az ember a téli sötét hónapokban rákap a bagóra, a leszokási folyamat közepén könnyen azon kaphatja magát, hogy elgondolkozik, hogy ha beteker egy tacskót lepedőbe, akkor azzal jár jobban, ha a seggét gyújtja meg és az orránál fogva szívja el, vagy fordítva?
És mit lehet ilyen jó hangulatban hallgatni, ha nem egy kis smooth jazzt, ami megnyugtatja az idegeket?
Hát GWAR-t.
