Breaking! Kiszivárgott a Nikon Z6 és Z7
Ez egy ilyen kamerás nap – egész eddig a Sony volt az egyeduralkodó a tükör nélküli full frame fényképezőgépes pályán.
Mert hogy gyakorlatilag a Leicán kívül nem volt más a pályán, a Leicát meg nem veszi meg épeszű ember. Hanem hogy a Nikon egy pár hete húzza az agyunkat az új gépével, ami mindent is fog tudni. Persze így pár nappal a nagy bejelentés előtt, ráadásul a Nokishitán nyilvánvalóan gyári szivárogtatásról van szó, de ez nem von le sokat a dolog értékéből.
A Nikon két kamerát készül bejelenteni a Nikon 1 rendszer csúfos bukása után (amit egyébként mi is szívből utáltunk és talán a “szemétrevaló fos” jelző még egy picit hízelgő is volt), ami rájuk is fér, mert sikerült a Keymissionnel is valami kibaszottul durván felülni a szopórollerre. Érdekes kérdés, hogy az amúgy döglődő óriást sikerül-e ezzel a húzással megmenteni, mert kisebb csoda kell ahhoz, hogy maga a fényképezőgép-gyártás, mint iparág a jelenlegi formájában megmaradjon. Ráadásul azon a pályán indulnak, ahol a világegyetem jelenlegi legtökéletesebb tükörnélküli kamerája trónol, a Sony A7III, aminek ugyan megvannak a maga hibái, de jelen pillanatban senkinek sem sikerült semmilyen formában überelni. Viszik is, mint a cukrot.
Megnehezíti a dolgot, hogy ugyan a Nikonnak tonnányi F-bajonettes lencséje van, de a tükördoboz hiánya miatt az új kamerára ezek csak adapterrel tudnak felmenni, ami nem annyira szexi. Dedikált lencséből viszont három darabot fognak bemutatni: a 24-70mm f4-et, az 50mm f1.8-at és feltehetőleg még egy 35mm-est. Ez önmagában nem baj, de kérdés, hogy mennyire kell agresszívan árazni ahhoz, hogy ki tudjon hasítani egy szeletet a piacból.
Az mindenesetre bíztató, hogy a Nikon használt objektívek rettentően olcsók, ellenben a Sony objektívek iszonyatosan drágák. Bár a Canon objektíveket rá lehet tenni adapterrel a Sony vázakra, de ez nem egy támogatott funkció, tulajdonképpen reverse-engineeringgel oldják meg a jelátalakítást, aminek szerintem a Canon a tükörnélküli gépének kiadása pillanatában fog keresztbefeküdni, ahogy tette már ezt jópárszor, ha a Sigma vagy a Tamron szorongatta a tökeit az eladások terén.
Mit lehet tudni az új gépről?
- Kb. akkora lesz, mint a Sony A7, talán egy picit nagyobb
- Full frame lesz
- Egy fejlettebb LCD kijelző lesz a tetején az expo értékeknek
- Három lencse jön ki hozzá alapból
- A bajonettet Z Mount-nak fogják hívni és nem lesz kompatibilis semmivel, viszont lényegesen nagyobb átmérőjű, mint a mostani F Mount
- A markolata felnőtt férfiakra van tervezve a Sony kameráival szemben
- Dönthető érintőképernyője lesz
- Rögtön két kamerát kapunk, a Z6-ot és a Z7-et
Elképesztően kíváncsian várjuk. Az sem kizárt, hogy ha hat év múlva itthon is lehet kölcsönözni, akkor kipróbáljuk. A Canon úgy fest, hogy most egy kicsit lemaradt.