Csőmozi #134: A szerelmed hasztalan – Demons of the mind
Zorn báró rendhagyó pszichoterápiája.
Mitől fél a legjobban, tette fel a kérdést a purista lynchiánusok által mindig mostohagyerekként kezelt (nekem már az elég, ha bejön Andy vagy Lucy), középső Twin Peaks-évadban a kínvallatott Briggs őrnagynak Windom Earle, a mellékszálas sorozatgyilkos. “A lehetőségtől, hogy a szeretet [love] nem elég” – feleli a bölcs őrnagy, aki már ufót is látott. Hasonlóan inti le a romantikus ifjú medikust, lánya udvarlóját a démonaitól üldözött báró ebben a Hammer-pszichodrámában: “a szerelmed hasztalan”.
A klasszikus korszakban (1972) készült Hammer-film a transzilván vámpírok, egyiptomi múmiák és helyi farkasemberek helyett tudományosabb okot keres a rémségekre, és a nedvektől, alsóbb néposztályoktól, meg úgy általában a testtől irtózó viktoriánus viszolygást veszi elő. A helyszín a szokásos, időn kívüli stájer-erdélyi díszletország, a szirt (huppanó) fokán a Zorn család ősi fészkével, a földeken jó okkal gyanakvó bőrgatyás parasztokkal, az előkelőbb idegenek “Bécsből” érkeznek. Friedrich (a von hol marad?) Zorn kulcs alatt tartja felnőtt gyermekeit, Emilt és Elizabethet, az ő zavarodottságukhoz ifjú, viharos lelkük mellett legalább annyira hozzájárul a komorna Hilda néni által naponta beléjük diktált kanalas orvosság. A báró gyermekeinek anyja, egyben Hilda néni nővére rejtelmes körülmények közt hunyt el, a szenvedő apa egy opportunista csodadoktor (Patrick Magee a Gépnarancsban kínozta Kicsi Alexet) lékúrájától várja az átok alól szabadulást. Ez egy látványos, sokcsövű készülékkel, hipnotizálással és régimódi érvágással történik, mit is mondtam a testiszonyról? Mindeközben egy giccses lelkű sorozatgyilkos a közeli rózsalugasban szirmokat szór menetrendszerű áldozataira, a messzeségből pedig lassan, de biztosan közeledik egy vallási megszállott inkvizítor. Nem más, mint Michael Hordern, 24/7 vasárnapi prédikátor üzemmódban jött végképp eltörölni az Úr elleni abominációkat.
A bevált természetfeletti rémségeket és magyarázatokat teljesen nélkülöző, “realista” megközelítés kicsit furcsán áll ezen a házgyári elemekből összerakott gótikus sztorin, és az emberi lélek sötét oldalára fogni mindent sem sokkal sikerültebb, ha csak egy vulgárpszichologizáló horrorponyva szolgálatában folyik. Ha nagyon akarjuk, még a bűntudat és az elmebaj előli hasztalan menekülést lehet ráhúzni a nem kicsit kimódolt történetre. Tanulság annyi talán, hogy a megbánás nem elég – a ráció korában mégiscsak kiléptünk az isteni kegyelemből a semmibe, még ha a sutyerákok vasvillás fáklyásmenete a fináléban a régi jó babonáknak engedelmeskedve kalapál is bazi nagy, alul karószerűen kihegyezett (!), fent lángoló (!!!) keresztet az istentelen, hiszen a tudományban bízó, ám abban is csalódni kényszerült báró szívébe. Az üres vagy ritkán lakott helyszíneken, gyér statisztagárda előtt ágáló szereplők miatt enyhén színházszerű minden, ami az amatőr hipnó- és álomjelenetek mellett még inkább absztrahálja vagy szimplán röhögtetővé teszi az élményt olykor. Ki mennyire megengedő, bár akadnak pulpos (sőt szakszóval akár camp) poénok, mint amikor pl. végső rohamában a sublótból mordályt előkapó Zorn báróra veti magát aggódó orvosa: ne tegye! Majd megoldom, mondja a báró, és csuklóból hasba lövi a családját megváltani képtelen kóklert, hogy a doki több métert repül a hall közepéig. Ámen. A népszerű videómegosztó helyett itt látható, sőt Netflixen is (mondjon bárki, amit akar, ez az alsópolcos hulladéklerakó igenis fontos kultúrmissziót tölt be az ilyen régiségek elérhetővé tételével), bár ez merő véletlen egybeesés.
