Csőmozi# 143: Ne engedjétek hozzám – The children
Mindig nézzünk jól a gyerekek körmére.
A gyermek, mint fajunk kétes értékű túlélésének záloga, az egyik legfőbb mozgóképes tilalomfa, azaz gyereket bántani filmen csak olyanok képesek, akik mondjuk aranyos bernáthegyiket sem átallanak családok folytonosságát igencsak megszakító, vérengző szörnnyé változtatni, vagyis, talált, a horrorrendezők. Érdekes módon a pokolszülött kis pocaklakók akkor bukkantak fel először ebben a formájukban, amikor a globális popkultúra megteremtette az első, szüleik számára valóban értelmezhetetlen tevékenységeknek hódoló nemzedéket, vagyis a ’60-as, ’70-es években. A belőlünk jött kis idegen taszító, olykor tudatosan aljasnak ható viselkedését a legtöbb szülő most is ugyanúgy reagálta volna le, mint azelőtt számtalan. Nagy maflással, az új kor magasztos nevelési elvei szerint viszont ez még károsabb, mint hagyni a kénkőlevükben forrni a kis rohadékokat. A szülő így magára maradt a lebontott lakással, hülyezenét bömbölő lemezjátszókkal és a többivel. Jobb híján a mozihoz menekült, ami kimondta helyette, amit mindig ki akart.
A fenti fajsúlyos gondolatoknak amúgy kb. annyi közük van a Gyermekek c. bénácska rémfilmhez, mint az Elátkozottak falujának, Rosemary bébijének vagy Linda Blairnek a kis Timmyhez az iskolabuszon. Mindet az olcsó fogás (kiskorút belezni, neadjisten belező kiskorú, uramatyám) kihasználásának vágya hozta létre, csak a kis Timmy rendezőjének (bizonyos Max Kalmanowicz) nem jutott közel sem annyi pénz, de még a tehetségtelenségüket izomból ignoráló, megszállott sufnifilmes surmók lelkesedése sem. Illedelmes osztályirándulás-szerűség lett így a dologból, vagy az osztálykiránduláson sutyiban meglesett VHS-horror, aminek a legfőbb, sőt egyetlen tulajdonsága, amire másnap emlékszünk, hogy tiltás ellenére néztük, de amúgy persze mindenki látott már durvábbat.
A slasher-fénykor (1980 és vidéke, már megint) ártatlan amcsi kisvárosára emlékeztető környezetben, sőt pontosan abban, a kicsit burzsuj új-angliai Ravensback mellett a Yankee Power (!) áramszolgáltató atomerőművében a 2 fő karbantartó a földrészeken és kultúrkörökön átívelő, univerzális építőipari benyögéssel („jó lesz az úgy”) hagyja ott a munkát és megy amerikai prolihoz méltón sörözni. Nem is sejtik, hogy a hanyag munkavégzésnek hála radioaktív felhő szabadul ki… azaz szabadulhat, mert a később is mindenre jellemző olcsóság mián a néző erre max. következtethet, és nem, ez nem elegáns sejtetés, netán suspense [tényleg, ha lesz egyszer hitchcocki britpop zenekarom, Sixpence Suspense-nek fogják hívni], csak simán olcsóság. A sutyerák típusszereplők a kötelező jeleneteket hozzák a felhő előtti csendben, vagyis a seriffet a diner kikent pincérnője hívja randira, az ifjú alseriffet szőke nője nyaggatja, a redneckek Molly néni boltjában vesznek piát stb. Az elveszett iskolabusz tök üresen kerül elő az erdő szélén, ám az elkóborolt gyerkőcök megtalálása feletti öröm nem tart sokáig: merev zombiként, kitárt karokkal közeledve a meghatott apuhoz-anyuhoz, sőt bármely arra járó felnőtthöz, egy érintéssel szétrohadt bőrű hullává égetik őket.
Fene tudja, hogyan, nyilván az atom. A sokkolónak szánt képek a jól láthatóan kicserélt gumihullákkal max. az idétlenségükkel döbbentgetnek, és azzal a káprázatos csavarral, hogy a gonosz kölköknek fekete a körmük, így egy idő után a kezük lecsekkolása lesz az izgalom egyetlen forrása, mihelyt felbukkan egy. Mármint a nézőnek, a szülői munkaközösség egészen soká szenved azzal, hogy szembenézzen a felfoghatatlannal, aztán nekiáll elfajzott sarjai lehentelésének. Az olcsójánosságnak megfelelően a drámai csúcspont, a kikattant papa kislányának lemacsétázása egy autó takarásában történik meg, természetesen vér nélkül. Pár szétdobált játékbaba-darabot mutatnak nagy kegyesen a záró körkapcsolásban. A film erőssége állítólag a Péntek 13-zeneszerző, Harry Manfredini score-ja, de ezt is csak az internetről tudom, a zenéből egy hangot nem tudnék felidézni. [És hogy mi lett a randival? A pincérnő lesírt sminkkel ment haza este, mert a seriff éppen az atom gyermekeivel volt elfoglalva, járhatott volna rosszabbul.]
