Csőmozi #155: Soha már – A holló: megváltás
Tévéfilm-kinézetű, de annyira nem vészes folytatás a sírból kikelt bosszúgóthoz.
A holtából előmászott rendcsináló faék-egyszerűségű története valószínűleg alkotója személyes érintettségének is köszönheti erejét, és a jól megválogatott háttéranyagnak. James O’Barr tényleg elvesztette élete szerelmét, és bár a művészi önterápia nem jött össze (bevallása szerint csak egyre dühösebb és zavarodottabb lett, ahogy rajzolta a képregényt), a közben nyakló nélkül hallgatott Cure és Joy Division szövegei átszivárogtak a lapokra, ahogy a mániákus komorsággal vegyes reménytelen, síron túli románc is. Az első filmfeldolgozás mindenki kedvence gót rockopera lett (ritkán fordul elő, hogy a Cure vagy a NIN külön egy film kedvéért ír számokat), a másodikon rendkívül kifinomult gruftik húzogatták a szájukat, hogy a fekete-fehér gettótéglás sikátorokból (Detroit) az aszfaltdzsungel Los Angelesbe került a helyszín, ráadásul Iggy Pop is motorozik benne. Szerintem a franchise intellektuális színvonalában semmi visszaesés nem történt, itt a menőség a lényeg, ami először a 3. iterációban kezdett fogyatkozni.
A “kicsit bénább, kicsit savanyúbb, de a miénk” úgy általában jellemző a műre. A kiglancolt szobabelsők még a Key Club nevű bűnbarlangban sem bírnak igazán koszosnak tűnni, dacára az unott fejjel tekergő félpucér nőknek (rettenetes pornószerver mutatja itt a 2000 körüli romlott állapotokat, hová süllyedtünk), a hátsó utcákon száguldozás időnként jól láthatóan makettekben történik, a névleges színhely Salt Lake City noname amerikai proli-mormon szelleméhez méltón. A halálnál is erősebb bűntény itt is csoportos nemi erőszak, az alany késsel kibelezésén túl. Alex Corvis (figyeltük a leheletfinom utalást, remélem) menyasszonyát korrupt rendőrök intézik el, majd a vőlegényre kenve a dolgot mennek a további korrupt dolgukra, és még csodálkoznak, amikor a villamosszékből, majd a hullaházból visszatérő számonkérő a nyomukba ered. Eric Mabius annyira nem rossz Holló, bár nem romantikus rocksztár, mint Brandon Lee vagy Vincent Perez, inkább az osztály jóindulatú, melák rendes gyerekére hasonlít, aki önhibáján kívül került valami szörnyű helyzetbe, és most őszintén felháborodik az univerzum aljasságán. Kétkezi bosszúhulla jellegét mutatja a börtönből vagy talán a gyárból rajta maradt kezeslábas, csak a játékidő felénél tesz szert egy sima hosszú fekete szövetkabátra egy kinyírt ügyfelétől. Eszköztára nem változott, képessége, hogy nem halhat meg, hiszen már meg van, de annál kiszolgáltatottabb érzelmeinek és az egykori élete helyszínein újra átélt sokkoknak – ha belegondolunk, a mi szabadnapos halott létünk ugyanennek halványabb változata. Elődeihez hasonlóan Alexre a legnagyobb veszélyt önmaga jelenti, hiszen küldetése teljesítése során létezése okát számolja fel.
Megvannak a kötelező gyakorlatok, mint a szétvetett karral leszaltózás nemtörődöm módon, a pszichopomposz holló nyomában loholás (ez a misztikus állat a plot hole-ok áthidalására is alkalmas) és a helyenként vicces beszólásokkal kísért kivégzések. A műfajhoz képest kissé túlbonyolított bűnügyi történetben a gördeszkás kislány helyett a halott menyasszony húga az érzelmi támasz, a fiatal Kirsten Dunst alakításában, az egzotikus nevű rendező, Bharat Nalluri filmográfiájában pedig a Bolygó neve: Kárpátia című sci-fi sorozat is szerepel, nem vicc. A lassú hanyatlás a zenei szálra is igaz, Rob Zombie és a Stabbing Westward felismerhető, Juliette Lewis Born badjét a Született gyilkosokból viszont valami néger nem átallotta belekeverni az ótvar rappelésébe (rajongóknak: hiphoppolásába), szégyen. A kutatómunka során kiderült, hogy a következő eresztésben (Wicked prayer, 2005) Dennis Hopper játszik sátánista papot, már ezért megérte. Ha túl nagy várakozások nélkül ül le elé a műbefogadó, a Megváltás a maga közepesen bénácska módján a franchise emberibb oldalát mutatja, azaz mi lenne, ha holnap az adóbevallás után, hazafelé fél 5 után 6 perccel elütne egy részeg barom, a következő emlékképedben a zúzott tükörben nézegetnéd a még zúzottabb arcod, és nem értenéd, miért kell elmenned végre elverni a bunkó Jocóékat, akik 30 éve kicsúfolták azóta is bevallatlan nagy szerelmed az első padból. Eredetiben itt látható, kicsit rosszabb minőségben, magyarul itt.