Csőmozi #162: A nyolchengeres limbó-hintó – Race with the devil

A limbó eredeti értelmében.

A komolytalan hangzású szóról seggrázós latin tánc jut a felhasználó eszébe elsőre, joggal, a fénymásolt AD&D-n nevelkedett nemzedéknek a káosz külső létsíkja (szládok, gány, Skandar Graun), pedig eredetileg, limbus formában a pokol előterét jelenti, ahol azok a lelkek várják az utolsó ítéletet a Teremtő végtelen irgalmából, akik lehet, hogy semmit sem vétettek, de volt képük a Megváltó működése előtt a világra jönni és meghalni (végül is közéjük is lövethetett volna, mit akarunk, áldassék a neve, ja bocsánat, az a másik csoportos elmebaj).

A ’70-es évek több amerikai obszesszióját, a Manson-család utáni hippiiszonyt és a járműmelegkedést (bár az nem évtizedfüggő, hanem örök) egyesíti Jack Starrett rendezése, a főszerepben sztárok (Peter Fonda, Warren Oates) mellett egy hét nyelven beszélő rekreációs járművel. A korszak mintapárjai, Roger és Frank Burda-feleségeikkel indulnak Texasból a coloradói Aspenbe síelni. Utóbbi onnan volt gyanús, hogy Hunter S. Thompson indult ott az 1970-es seriffválasztáson (rontóc: vesztett). Frank büszkesége, a sztereó kazettás magnóval, színes tévével és mikrohullámú sütővel felszerelt Vogue 32′ Villa Grande le is nyűgözi az autóhívő amcsikat („We’re self-contained, baby!”). A civilben salakmotoros férfiak vezetik a csodajárgányt, az asszonyok foglalkozása titokban marad. Biztos homemaker mindkettő, mint minden rendes amerikai nő akkoriban, bár ennek a határait kicsit feszegeti, hogy önként elmennek a könyvtárba (!) a cselekmény későbbi pontján, megfejteni a lappangó gonosz által a kitört hátsó ablakba akasztott fenyegető okkult cetlit, sőt a gyanús könyvtáros néni orra előtt (!) ki is lopják a könyvet.

Ebből sejthető, hogy a jól vasalt hétköznapok mögött az Amerika közepén, fényes nappal (éjjel) működő sátánista szekta bukkan fel, ahogy a korszakban pl. a Messiah of evil vagy a Devil’s rain vészterhes képein láttuk. Hogy eddig hogyan lappangtak, az a finoman szólva gyermetegen ijesztgető jelenéseikből nem derül ki – egyszerűen ott voltak, riasztó fejű, cicaszemüveges öregasszonyok és őszintének tűnő bunkó prolik alakjában. Maga a társadalom vált gonosszá! E felismerést előadták lényegesen szubtilisebben, időben nem túl messze a Stepfordi feleségekben vagy a Testrablók inváziójában, vagy a puszta gore szintjén a Texasi láncfűrészesben. Lehetne nagyívű párhuzamokat felfedezni a néplélekben a kezdet kezdetétől ott lappangó salemi boszorkányégetőkkel és a rettegéstől minden iránt, ami kicsit is eltér a sövénykerítés – négy kerék ideáltól, de ez egy középbuta, főszereplőihez hasonlatos snájdig középosztálybeli nézőket rémisztgetni kívánó drive-in autóshorrornál túlzás lenne.

Az első vadkempinges éjszakán a férjek a motorozás után tábortüzet fedeznek fel a szomszéd dombon, a kukkolásnak viszont hamar vége szakad, amikor a csuklyás gittegylet tényleg feláldoz egy pucér nőt. Másnap a helyi seriff röhigcsélve próbálja elkenni a dolgot és a vérnyomokat is, intő jel, hogy falra szögezett vadállatfej vicsorog mögötte az irodában. Innen kezdve a szörnyű igazságot (a country-klub suttyó közönségétől a macskát simogató benzinkutasig itt mindenki benne van) letüdőzni eleinte képtelen, csak azért is hurrá, nyaralunk váltakozik a sátánhívők támadásaival, a fenti, nem nagyon rétegzett modorban. Mire az igazság az ördögimádókkal együtt ledobja a csuklyáját, a Villa Grande egyre romosabb lesz, kiborulnak a csörgőkígyók a szekrényből és egy pumpálós sörétes is, amit Roger végre bevásárol. Az üldözési jelenetek sem érnek a Párbaj vagy a Száguldás a semmibe (Vanishing point) nyomába, a vérfagyasztónak szánt befejezés meg ismét csak az ostobaságával sokkolt, legalábbis engem. A fenti korlátokat figyelembe véve szórakoztató közúti darálást láthatnak azért az erre fogékonyak pl. itt, autós moziban lett volna az igazi, nálunk sajnos nem vert gyökeret.