Csőmozi #73: Homlok a szélben – Dust devil

Elfújta, tudom hogy az vagyok.

A különutas dél-afrikai rendező, Richard Stanley nemrég bukkant fel itt helyben, időben sem túl távoli műve csúcsfilmjével (drukkolok, de a Hardvert felülmúlni nehéz lesz, az isteni Nicolas (Cage) ordítozása az új Űrből jött színben nekem kevés) egy érában jött ki. A menekülő, pontosabban töketlen férjét Szaharaként otthagyó nővel kezdődő, és önmagát a rémben megtaláló nővel végződő Porördögöt mai fénytörésben akár női öntudatfilmnek is besorolhatják az arra rászorulók. Mindenki másnak ott a misztérikus horror, a sorozatgyilkos-thriller és a nagyzenekari kísérettel körberepült nagy találkozások látványossága Afrika délnyugati csücskén.

Az örök sivatagi tájon a messzeségből kilépő szintén örök cowboy hallgatja az aszfalt szavát. Az első arra járó, egy elhanyagolt idősődő Samantha fel is veszi a cakkosra szabott pajeszű, szélcserzette sármőrt, aki ezt a nő leölésével és háza felgyújtásával hálálja meg, bár mintha nem csak úgy passzióból csinálná. Setét terhet cipel, mit lehet tenni. Az okkult jelekkel televésett romokon valahogy megmaradnak a kígyó- és spirálminták, a helyszínelő rendőrség fehér felsőbbrendűséggel fitymálja le a helyi babonákat, Tex pedig száguld is következő áldozata felé. Az elővárosi kényelem lokális verzióját hátrahagyó Wendy az asszonyi önfelfedezés szakaszában lehet, ezt is igazán meg lehet érteni. A férje már nem kápráztatta el minden nap, belehajt tehát a távolba, hogy megtalálja, amire igényes lelke és egyéb szervei vágynak.

A szökött asszony magába száll és munkát vállal a csavargyárban, vicceltem, természetesen találkozik a szél fiával. A tomboló szenvedélyek örvénylésének a kicsattanására mérföldes kanyon szélén kerül sor, az egész addig kissé coelhósan magyarázó narrátorról, név szerint Niemandról (érdekes név egy néger sámánnak, bár a vidéknek van némi last minute német gyarmati múltja) meg kiderül, hogy sámánkodás mellett a helyi autósmozi gépésze volt, amíg csődbe nem ment. Ezzel kiváló alkalmat nyújt némi bennfenteskedésre, félvállról elhangzik, hogy itt még a Kristálytollú madár és a Hét aranyvámpír legendája ment. A közönség filmmeleg hányada így csuklóból kapja a simogatást repedező szemhéjára, továbbá bizsereghet azon, hogy lám, a misztik másvilág kulcsainak őrzője egyben a mozi papja is!

A filmen ritkán (azon kívül gondolom még ritkábban) látott helyszín, Namíbia későn jött modernitásával lehetne bárhol a földön az amerikai határvidéktől Ausztráliáig, ahol a fehér nyugat repeszti a sötétebb bőrű ősvilágot és viszont. A múlhatatlan ellentétek mellett a jelen is hallatja hangját, a Wendyt kergető férjurat pl. nem csak a sápadt arca miatt verik meg az útszéli csehóban, hanem mert a namíbok nem bírják a megszálló búrokat, és az alapötlet is megtörtént gyilkosságsorozatból ered állítólag. Hogy a szél izzó szellemével egylényegű folyóvölgy-kigyóentitásrém autentikus eleme-e a helyi folklórnak, nem tudom, mindenesetre a fenti sámán immár a gyilkos után nyomozó nyomozó sidekickjeként többször előveszi a mítoszt. A szálak a híres namíb szellemvárosban, Kolmanskopban futnak össze, benézünk azért a homokkal elöntött helyi mozi romjaiba is, ha elsőre nem esett volna le: a vásznon a múlt visszfényei, a film varázsa a számunkra elérhető misz-ti-kum. A leszámolás után [VIGYÁZAT, RONTÓC] Wendy fogja a seprűt és elkezd kitakarítani, baromkodok megint, immár ő szorítja fülét az aszfaltra, mint a hasadt gyilokszörny tette az elején, Cooper ügynök és a tükörbe túl mélyen tekintő megannyi hérosz mintájára. [A mű a népszerű videómegosztón nem, de máshol nézhető.]

HOLDKOMP