Csőmozi #77: Csodálatos Grace – Dream no evil

Apa nem erre gondolt, mikor a faragatlan legényekről magyarázott.

A női agyvelőből kikelt rémtettek a klasszik hollywoodi, sőt a másodvonalbeli amcsi garázsprodukciók közt is sokáig bűnösen elhanyagoltattak. Ennek oka valószínűleg Soros György Harvey Weinstein az lehet, hogy a szubtilis női erők (mérgezés-bájolás, a többi meg külön műfaji filmekbe tartozik) nem smakkoltak a húszcentes közönség elvárásaihoz, így a nők ott sokáig csak próbababák lehettek a nudie vagy roughie gyöngyszemekben. Pár szinttel feljebb is csak Rosemary gyermeke vagy a szintén Polanski-féle Iszonyat jut eszembe a korszakből, ott a heroinák pedig legalább annyira áldozatok. Egy ismeretlen kis cucc viszont évekkel a Texasi láncfűrészes debütálása, pláne a bosszúálló final girlök vagy a répa-retek-revenge térhódítása előtt, 1970-ben egy rétegzett lelkű hősnőt és nebáncsvirág lépéseit helyezte középpontba.

A kis Grace (úgyis mint amazing, mármint az Úr csodás kegye az ismert énekből, családneve a rendes amerikaiság jegyében MacDonald, hogy farmja legyen, lesz is), tehát Grace az árvaház sötétjében sírva keresi az apját, a fiúk hálótermébe menekülve sem találja. A körülményekhez képest nem is olyan érzéketlen nevelő próbálja kiverni a kislány fejéből a dolgot, majd Grace egy menhelyi szelekció, valamint egy kaszárnyai sorakozó átmenetére emlékeztető jelenetben kiszabadul az állam gondozásából, bár mintha pont a két legrondább gyereket kasztingolták volna mellé.

Pár évtizeddel később a lányt a szórakoztatóipar szőrös vidéki hasán, annak is tősgyökeres amerikai ágazatában látjuk viszont. Vőlegénye bátyja mutatványos vándorprédikátor a bibliapüfölő, óbégató fajtából, aki leendő sógornőjét alig öltözött cirkuszi attrakcióhoz használja (mélybe ugrás a poklok összes bűnét jelképező piros matracra), ha az Ige nem lenne elég. Persze hiába a vőlegény, a normálisnak még Pearlblossom-Alsón sem tekinthető világvégi körülmények, a mindennapok elbúrt vallási körítése és a munkaadójához fűződő oda-vissza kiszolgáltatottság nemigen tették lehetővé szegény lánynak a lelki fejlődés szokottnak vett pályaívét befutni. Tétova léptei, koridegen kényszeres bája szinte üvöltik, elég egy rossz lépés a trambulinon, hogy kezdetét vegye…

…az apa talán soha fel sem adott keresése. Innen fogva mérsékelt látnoki erővel vázolt látomások szervülnének egymásra, a hatás sajnos olyan csak, mintha az art direktor is baltával, kaszával és más mezőgazdasági eszközökkel működne. Nem segít a Szabó László-szerű, hót felesleges narrátor sem, aki vulgárfreudista modorban magyarázza, Grace elméjének épp melyik sufnijában járunk, végképp alávágva a mégoly ázott szárnyú lebegtetésnek is. Mégis, a pusztán akaratból átvitt művészi szándék tehetség híján is helyet tör, és olyan zavarba ejtő képekkel ajándékozza meg a t. nézőt, mint az öregotthonban katatón vénemberek közé kivénhedt kurvákat terelő vállalkozó csevegése magával a megtestesült tisztasággal, vagy a vérfagyasztó hullaházi eseménysor. A filmtörténet leghatásosabb felülésének hívni túlzás, de azért egy ideig velünk marad. A táncikálós jelenet a családlátogatáson spontán herminokázásba kezdő apával (most él-e vagy nem?) szintén oly kínos a műbefogadónak, mint a házhoz rángatott tiszteletesnek. Grace küldetése korát megelőző slasher-vérengzésben ér talajt, egy megintcsak elég kétes threesome jelenetben hűtlen lovagja és annak új nője viszi a földre, hogy legyőzve heverjen a porban, várva a ráció erőit. A tévéfilmes megvalósítást valamivel meghaladó színészi játékkal sem hibátlan a produkció, sőt tele döccenőkkel, ezzel együtt szokás szerint izgalmasabb jelenségként és filmként is, mint a jelen termés 98,878%-a (a szám verejtékes kutatómunka gyümölcse).

HOLDKOMP