Csőmozi #83: Azték nyúzó faragott belőlem embert – The winged serpent

Szokatlan nagyvárosi fejlődéstörténet.

A Ramones-korabeli New York (könnyes szemmel bámulhatjuk a 40 évvel ezelőtti utcákat, sárga taxik, telefonkönyvek, öltönyös járókelők amerikai blazírtsággal, meg mustárral eszik a hot dogot) szédítő irodaházának oldalán ablaktisztító szakmunkás rajong a tikárnőért. Hogy dögölne már meg, tátogja vissza a szőke nő vigyorogva az űrbe, bezzeg mikor egy ismeretlen erő csak úgy leszakítja a kéretlen udvarló fejét és vérfröccs kíséretében lebúrja a mélybe, csak sikít a luvnyája. A nőknek semmi se jó.

Hogy lehet, hogy a világváros több millió lakójának nem tűnik fel a felhőkarcolóik közt fényes nappal szálldosó ősszörny-madár-rémistenség, a némi ügynökös stichhel csak Q-ként emlegetett Quetzalcoatl? Komolyan kerestem rá a választ, a fináléig, amikor csak kiszúrják nagy nehezen a Chrysler Building tetején, kitaláltam mindent, szinte már én mentegetőztem, mittudomén láthatatlan, időnként emberré változik, afféle varázsló were-tollaskígyóval van dolgunk, de nem, egyszerűen nem veszik észre. Larry Cohent, a keleti parton működő, klasszikus sufnifilmgyártót egészen minimális túlzással lehetne az emberevő pici bacák (It’s alive) Paganinijének vagy Manhattan Roger Cormanjának nevezni, csinált filmet az Istenre mutogató megszállott gyilkosról (God told me to – nahát, hol hallottam már ilyet), a fogyasztásba belepistult fogyasztót visszazabáló univerzális gányról (The stuff) és a fenti, nevével ellentétben tollatlan szörnyről is.

A ’82-es Q – The winged serpent kockáin tehát ez a legparanormálisabb jelenség. Mint oly sokszor, a rendezői “teszek rá, majd összerakják maguknak” attitűd vagy a pénzszűke modern abszurd színházba illő jeleneteket eredményez, a töküres égből támadó sorozatgyilkos ügyére ráállított rendőrpáros (Richard Roundtree, a fekete szupernyomozó Shaft lesüllyedt stádiumában, valamint David Carradine a megfelelő polcon, őt maga Quentin Tarantino részesítette dicső alkonyi belezésben a Kill Billben) is gyártja a magyarázatokat, bár a tetőnapozókon kinyírt csöcsös nők és sportemberek után a megnyúzott hullákra már nehezebb. A bizarr nyomozgatással párhuzamosan elfuserált ékszerrablás is történik, a még elfuseráltabb piti bűnöző, Johnny (Michael Moriarty) elveszti a szajrét és ijedtében egészen egy toronyház tetőteréig menekül, ahol óriási tojásra bukkan.

Az eddig is tessék-lássék cselekmény az okkultkodást és a horrorvonalat mellőzve itt társadalmi drámába megy át, Johnny, az amerikai self-unmade man hisztis bosszúhadjáratát lengeti be az őt semmibe vevő világon. A frusztrált, ellenszenves kis pöcs először a bűntársait eteti meg a titkos szörnyével, a hozzá érthetetlen okból ragaszkodó nője lakásán csapkodja falhoz a berendezést, majd egyenesen a város hatalmasságainak vágja a képébe, hogy I piss on all of you, hiszen végre az ő kezében a gomb és az aktatáskában a kikényszerített egymillió dollár. Ennyiért mondja csak meg, hol a New Yorkot rettegésben tartó óriásrém rejtekhelye!

Hatalmas titok lehet, lássuk be. A szabvány szörnyfilmes lezárásban a Chrysler Building ikonikus tetejéről darál a rendőrség (a potyogó töltényhüvelyek lent pánikot keltettek, ott nem statiszták szaladgálnak), a tehetetlen károgással körberöpködő barom nagy kopasznyakú rémület helyett szánalmat kelt, mint a Gigászkarom 25 éve. Stop-motion mozgása hajszálnyival jobban sikerült, a széttrancsírozott rendőrök viszont elmarás után ugyanúgy alakulnák át kék műanyag játékkatonákká, majd a blue box hátterén meggyőzően evezve ugyanúgy távolodnak hangos ááááááá kíséretében, mint azelőtt. Hogy a mítoszok fehér szakállú istenének mi köze a szerencsétlen repképes ősgyíkhoz, az sem derül ki, a kulturális kisajátítás vádja szerintem megállna. Rendes emberáldozó tutulkán tehát pattinthatná az obszidiánt, teljes joggal, főleg az őt alacsony homlokú, véres pofájú untermenschként ábrázoló bónusz-leszámolás miatt a legvégén, ahol fajtársát mint a kutyát lövi le Shepard (Carradine) felügyelő. A lecke hatására Johnny úgy dönt, keres rendes munkát és visszatér szenvedő nőjéhez, tessék, megérte.