Egy hétfői történet

Jó volt végre elszabadulni a városból. Hetek óta ki se mozdult a lakásból, néhanapján ha letelt az ügyelet, csak kinyitotta a nagyablakot és estefelé a hetedikről bámészkodott a többi panellakó hasonlóan nyomorult életén. Amióta kikerült a lépcsőházukra is a sárgalap – ahogy a szomszédai hívták a szemétledobón cigizéskor felszűrődő beszélgetések szerint -, a postaládába dobott gyalázkodó cetlik között talált szórólapok arról is tájékoztatták, hogy még a sarki zöldséges se látja szívesen a fajtájukat. Letelt nagysokára a karantén, elhatározta, hogy lemegy a faluba. Alig pár kilométer a sikánoson át, átmozgatja legalább a hosszú szünet után elfásult tagjait. Kinyitott a kerthelyiség is a városhatár előtt, megivott gyorsan egy mentás radlert és felnyomta a hangerőt. Nyeregbe pattant, hogy a dubstep ütemére tekerve a kifényesedett aszfalton csikorgásig hajtott gumikkal, lendületből átfűzze magát a bal-jobb-bal szűk visszafordítón a néptelen hátsó lefutón. “Csak a gyávák fékeznek.” – gondolta és elengedett egy félmosolyt. A felezővonalhoz húzódott a manőverbe mélyen bedöntve és egyáltalán nem hallotta a szirénázva közeledő mentőautót, ahogy a kanyarból felbukkant a váltóműszakos busz mögül. A kerékpárosok védőszentje aznap másokra figyelt.

Sok helyen a világban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, de a hétfő attól még hétfő marad.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: