Egy hétfői történet
Litvin úr bosszús lett. Már egy ideje nyomasztotta a gondolat, hogy valami nem teljesen kerek. Ahogy teltek a hónapok, amióta megvette az új autóját, egyre többet és többet járt vele szervizbe, de az istennek nem gyógyult meg. Egy százhetvenezer dolláros, alig tizenötezer kilométert futott Mercedes-AMG G63 miért lenne ilyen? Ennyire hihetetlenül kurva szar, megbízhatatlan fostalicska? A feszítő kérdésre egy barátja műhelyében keresett választ, miután negyedszer sem gyógyult meg, hiába adta avatott kezekbe a helyi márkaképviseletnél és hiába fizette az egyre növekvő javítási költségeket. Mihail – mert hogy egy Litvin úr keresztneve – nem teljesen arra számított, amit válaszként kapott. Utángyártott alkatrészekkel pakolták tele a Mercit a gyári méregdrága helyett. Amit gondolt, azt szavak nem bírták volna el, a gondolat tetteket követelt.
Fogott tehát egy kanna benzint és egy doboz gyufát. Elintézte orosz módra. Amikor a jó öreg ZAZ 968m fedélzetén elhagyta a helyszínt, maga mögött hagyta az összes bosszúságot is.
A kurva szar autók hétfőn sem okozhatnak csalódást.