Egy hétfői történet

Zaklatott időszak állt mögötte. Megannyi támadás, rosszindulat után a barátai és közvetlen ismerősei is kezdtek elfordulni tőle. Az összes gyerekes frusztrációját rövid üzenetekbe öntötte, szerencsére a követői hálásan támogatták minden apró megnyilvánulását. Akadtak moderátorok, akik címkézték, néha leállították a közlésfolyamot, de volt elég hatalma, hogy senki ne állhasson az útjába, nem merték megkérdőjelezni a döntéseit. A fiókja felfüggesztése megdöbbenést, csalódottságot, haragot és mérhetetlen dühöt váltott ki belőle, de amint újabb lehetőséget kapott, ismét a világra öntötte minden búját és bánatát. A harag elhintett magvai lassan szárba szökkentek és a követői az ellenségei ellen fordultak. Mégis van igazság – gondolta, és elégedetten dőlt hátra. Hideg zuhanyként érte az újabb letiltás, az online média hatalmasságai a babérjaira törtek. Új adatokkal regisztrált, ám a moderátorokat támogató algoritmusok azonnal kiszúrták és blokkolták a közléseket. A következő csapásra azonban végképp nem számított. A Twitter még a bíróságok jogerős döntése előtt örökre lezárta a személyes fiókját. Donald aznap végtelen magányt és elkeseredettséget érzett. Feldolgozhatatlan fájdalommal járt a gyász.