HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetTudomány

Ennyire közel a Földhöz még nem észleltek aszteroidát

Csillagászok azonosítottak egy új aszteroidát, amihez hasonlóan kis távolságban elhaladót még korábban egyszer sem nem figyeltek meg.

Ahhoz elég közel került, hogy a Föld megváltoztassa a pályáját, de a légkörbe már nem lépett be, így elkerülte a megsemmisülést.

A fantáziadúsan 2020 QG névre keresztelt égi objektum augusztus 16-án suhant el a szülőbolygónk mellett, annyira észrevétlenül, hogy csak utólag, az előrejelzést szolgáló felvételeket elemezve jöttek rá a tudomány emberei, hogy mi is történt.

Nagyjából 2950 km-re lehetett az a pont, ahol a korábbi csúcstartó 2011 QC1-hez képest fele távolságra került, ami persze nem jelenti azt, hogy ne volnának olyan aszteroidák, amik még nagyobb becsapódási fenyegetést jelentenének, mindössze annyit, hogy azokról nem tudunk, mert a megfigyeléseink és a megfigyelőeszközeink nem alkalmasak a detektálásukra.

A személyautó méretű, 3-6 méteresre becsült csöppség önmagában nem túl aggasztó, hiszen a légkörbe lépve a legvalószínűbb forgatókönyvek szerint darabokra szakadt volna, aztán mivel a Föld felületének jókora része lakatlan (70% eleve vízzel borított), jó eséllyel nem is értesültünk volna róla, elszáll a radarjaink alatt/felett.

Ami inkább aggodalomra adhat okot, hogy azok az egyre kifinomultabb eszközök, mint például a felfedezést bejelentő Zwicky Transient Facility mesterséges intelligencia algoritmusai sem voltak képesek előrejelezni az érkezést, pedig ez a teleszkóp három nap alatt az egész északi féltekét lefedő felvételeket készít és a százezer fotóból a tranzitáló jelölteket további elemzésre humán megfigyelőkre bízza.

A 2020 QG aszteroida (zöld) a Hold (külső ellipszis) pályájához képest

Miért van akár több napra is szükség a feldolgozáshoz? – Kérdezheti okkal a laikus.

A válasz viszonylag egyszerű és józan ésszel is belátható. A képeken megjelenő, a csillagokhoz képest elmozduló fényjelenségek származhatnak légköri zavarokból, szatellitek áthaladásából és a ritka felvillanások, fénysávok esetében a pályaszámítások további időt vehetnek igénybe,

A ZTF kutatói mindenesetre optimisták.

This latest find really demonstrates that ZTF can be used to locate objects very close to Earth that are on potentially impacting trajectories.

Szerintük ez a mostani eset is azt bizonyítja, hogy képesek a Földhöz nagyon közel, egyes műholdak pálályán belül is áthaladó jelenségeket azonosítani, sőtmitöbb lehetséges becsapódási pályákról is adatokat továbbítani.

Amit most meg is tettek, a Nemzetközi Asztronómiai Szövetség (IAU) Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) tovább elemezheti a 2020 QG pályáját, hátha többet is megtudhatunk az adatokból.

HOLDKOMP