Képzelt riport egy meg sem történt holdfesztiválról – lányválasz
Kettőezerhúsz lesz az az év, amikor sokan elmondhatják magukról, hogy egyetlen fesztiválon sem jártak, pedig igény lett volna rá. A pandémia okozta, indokolt korlátozások a tömegrendezvények szervezését teljesen ellehetetlenítették, így aztán a Martensek és Crocs papucsok a tavalyi Sziget porát őrzik, szebb idők letörölhetetlen emlékezeteként.
Szerda hagyományosan lányos nap itt a holdkompon, így rendszeres olvasóinkat bizonyára nem fogja nagyon meglepni, hogy Képzeletbeli Fesztiválunkat – amit az idén elmaradt szabadtéri zenei rendezvények pótlásának igénye hívott életre – a szebbik nemmel folytatjuk.
Akik esetleg lemaradtak volna az előzményekről, azoknak álljon itt egy rövid összefoglaló. Mínusz egyedik napunkon visszatekintettünk az 1994-es Diákszigetre, amit akkor még a “kell egy hét együttlét” szlogennel hívott össze Müller Péter Sziámi a társaival és a nemzetköziségre való tekintettel EuroWoodstock-nak kereszteltek el. Az első napon a Prodigy zenekarról emlékeztünk meg, a második napon az elmaradt vasárnapi koncertek előadóiból válogattunk, hogy aztán a harmadik napon elmerüljünk a bús gótikába olyan előadókkal, mint a the Cure, végül a negyedik napunkon gitárzenés világsztárokat vonultattunk fel és egy Kings of Leon koncertfelvétellel búcsúztattuk az elmaradt 2020-as Szigetet. Épp itt az ideje tehát váltani, úgyhogy szabadabban, műfaji kötöttségek nélkül csapongunk tovább, egyetlen közös szál az összekötő kapocs, a mai fellépőink kivétel nélkül lányok.
Kezdjük is rögtön olyasvalakivel, akire talán sokan nem is számítanának, hiszen a MySpace korszak előadói felnőttek és akik elhitték annak idején, hogy mindenkiből lehet zenész ha regisztrál egy saját térrészt a feltörekvő önmegvalósítók között, akkor hamarosan beköszönthet a világhírnév, az örökélettel és ingyen sörrel. Az egykor legnagyobb zenei közösségi oldal mostanra az emlékezet homályába vész, a legtöbben feltehetően 9to5 állásban csinálnak valami lélekölő irodai faszságot, hogy aztán az így megkeresett aprót pelenkára költhessék. A pelenka talán nem lehet véletlen egybeesés, ugyanis Grimes – a mai első fellépőnk – azzal került be a hírekbe, hogy Elon Musk extroverált multimilliárdos párjaként életet adott X Æ A-12 névre keresztelt első közös gyermeküknek. Emellett a Miss Anthropocene albumának megjelenését is ünnepelhette, tehát sűrű év áll mögötte. Következzenek tehát kezdetnek az éteri melódiák.
A közel hibátlan kezdés után nehéz magasabbra tenni a lécet, de azért tegyünk egy próbát és utazzunk el a kies Norvégiába, ahonnan Sigrid hozza el egy pár percre a skandináv hangulatot. Ő egyébként kedden lépett volna fel a Szigeten.
Ennyi könnyedség után nem árthat egy kis zúzás és ha már női énekhang, akkor a metál szcéna egyik megkerülhetetlen állócsillaga Tarja Turunen, akit számtalan formációban láthatott már a nagyérdemű, ezúttal a Within Temptation vendégeként idézzük meg.
Fokozható a tökéletesség? Ne legyenek kérdőjelek, Cristina Scabbia az Apocalyptica társaságában minden ami kell és semmi, ami nem. Csellók, metál és mezzo.
Lányos buli elképzelhetetlen Katy Perry nélkül, a Chained to the Rhythm gitárokra hangszerelve valami egészen pazar, ehhez tényleg nem kell további kommentár.
És ezzel el is érkeztünk a mai színes élőzenei kavalkádunk végére, amit olyasvalakivel zárunk, aki mindenképpen megérdemli hogy Virtuális Nagyszínpadunk sztárelőadójaként egy teljes koncerttel kápráztassa el a mostanra bizonyára a kíváncsiság lázában égő hallgatóságát. Hölgyeim és uraim…
Billie Eilish a színpadon!
https://youtu.be/THOpHvbuG-4
Enjoy.