Felszínes hírek a Microsoft háza tájáról
A szoftveróriás melléküzemágai a Surface névre keresztelt termékvonallal próbálkoznak elnyerni a vásárlók kegyeit a mobil termékek piacán.
Ami elsőre talán nem is hangzana akkora hülyeségnek – ha nem tudnánk, hogy a nagy M bicskája ebbe már párszor beletört.
A Zune zenelejátszójuk teljes kudarc lett, a Windows Mobile platform soha nem ért el áttörő sikert, az utolsó telefonos operációs rendszereik a Nokiával együtt spontán kihaltak.
Mégsem adták föl.
Egy ilyen formatervezési bravúr nyerheti meg a 13″ körüli gépek vásárlóit, csak szegény annyira fejnehéz a készülék, hogy kitámasztás nélkül simán felborulna.
Egyezer dollárt kérnek érte (forintosítva négyszázezer fölött lesz), Surface Pro X néven kerül november ötödikén a szaküzletek polcaira.
Aztán ezen is sokat agyalhattak, ez egy agybadugós fülhallgató.
Fehér és kerek, vezetékmentes, 250 dollárt (százezer Ft feletti tartomány) valakinek biztosan megér, mert alkalmas Spotify hallgatásra is. Ezen kívül még Powerpoint prezik kezeléséhez és az Outlook levelezőhöz igazították az arra fogékonyaknak.
De mielőtt azt gondolnánk, hogy a fentieknél megállt a fantázia, nagyobbat nem is tévedhetnénk, hiszen miért érnénk be egy képernyővel ha lehet egyből másfél?
A 9″ Surface Neo 13″-ra kiterjesztett második kijelzőt kapott, ezzel az önfeledt emoji választást a világ legegyszerűbb dolgává teszi. 2020 végéig ugyan várni kell rá, addig marad a 🙁 .
De ha már kettős kijelző, mi lenne ha? Tehette föl a kérdést magában egy kreatív.
Ez is magáért beszél, a Windows 10X (ten ten) már ennek a csupakijelzőnek a támogatására lett továbbfejlesztve. Nincs billentyűzet, van viszont támasz.
És hát a végére maradt az igazi üdvöske.
Igen, ez egy két képernyős telefon. A Surface Duo. 360 fokban hajtogatható és ugyan hiába bizonyult a hajtogatható Samsung Galaxy Fold is egy zsákutcának, a Microsoft megérezte ebben a potenciált. 5,6″ kijelzők, kettő együtt az meg máris 8,3″.
Android operációs rendszerrel jelentkezik várhatóan jövő év végén, addig még kicsit csiszolják. De legalább lehet várakozás közben dobálni az aprót a malacperselybe. A Samsung csúcstelefonja 2000 dollárba került, majd miután a rengeteg panasz és reklamáció miatt felfüggesztették a szállítását, a megszállott rajongók 4000 dollárt is képesek voltak érte kiadni.
Az iPhone 11 induló ára mindeközben 700 dollár alá lopakodott és még telefonálni is lehet vele.