Gyűlöletes parasztok az autópályán
Eljött a hosszú hétvége, alig várod, hogy lelépj a megszokott környezetedből valami nyugis helyre, és pihenj egy kicsit. Mit teszel? A legelső napon korán felkelsz, betöltesz az arcodba némi kávét, behajigálod a cuccokat a kocsiba, és gyía, irány az M1 autópálya. Pár óra múlva már kisimultan fogod élvezni a természet adta békét, és nyugalmat az osztrák hegyek között. Vagy nem, de az már egy másik sztori.
Mivel korán indultál, ezért feltételezed (hehe), hogy nem lesz túl nagy forgalom az utakon, simán kiérsz majd a határra. Ehhez képest reggel nyolckor a csodás M1 autópálya úgy néz ki, mintha valami katasztrófafilmet néznél. Tudjátok, amikor kiürítenek valami nagyvárost, mert jönnek a gonosz idegenek, vírussal fertőzött mutánsok, vagy épp a zombik, mittudomén. Koppon van az összes sáv, haladni csak mértékkel lehet. Vagy még úgy sem. Embertársainknak ugyanis kimondottan nehezen sikerül megoldani az úgynevezett párhuzamos közlekedést. És itt most nem csak az alapvető szabályok betartásáról van szó, hanem úgy általában. Látszik, hogy sokan ezt egy igaz élet-halál harcként élik meg.
Mivel haladni nem lehet, ezért van időd elmélázni a különböző sofőr típusokon. Kezdetnek ott van apu, aki csak hétvégente veszi elő a kocsit, és akkor sem szívesen. De hát valahogy el kell jutni a madaras teszkóba, vagy anyu seggét el kell cipelni az outletbe, mert épp őrületes (van, hogy akár 10%) kedvezmény várja az oda betérőket.
Apa kocsit hajt.
Felmegy a pályára, és rááll a saját tempójára, ami maximum 95 km/h körül mozog. Ez lényegében arra elég, hogy lassan-lassan utolérje a kamionsort a külső sávban. Ez az a pont, amikor apu homlokán elkezd gyöngyözni az izzadtság. Sávot kell váltani. A tükörbe nem néz bele (lehet, hogy be sincs állítva, az elmúlt 5 évben nem volt rá szükség), mert csak rémisztő dolgokat látna benne. Nevezetesen közeledő autókat, tömött belső sávokat. Szóval apu vesz egy nagy levegőt, és áthúzza a kocsit egy sávval beljebb. A mögötte felsikoltó gumiabroncsok jelzik, hogy a művelet sikeres volt, füstölő fékekkel próbálják a mögötte érkezők nem telibeverni.
Mivel kímélni kell az autót, ráadásul a száguldozás csak a huligánoknak való, ezért nagyjából 5 km/h sebességkülönbséggel araszol el a kamionok mellett. Olyan laza 10 perc alatt. A hátulról érkező dudálás, és fényszóró villogatatás nem zavarja, várjon mindenki a sorára. Aztán ha sikerült az előzés, akkor vagy visszasorol, vagy nem, hiszen a horizonton feltűnik a következő kamion, szóval nagyjából fél óra múlva megint előzni kell majd. Arra a kis időre meg minek visszamenni a külsőbe?
Há’ nem? Há’ de.
Apu mögött azonban ott tornyosul az X6-os bömbi, a kormányánál vöröslő fejjel ordító sofőrrel. Az ő türelme viszonylag véges (sosenemvolt), szóval az első adandó alkalommal jobbról fog előzni. Már ha van hely. Ha nincs, akkor ott van a leállósáv. Úgyse megy ott senki, hát álljon csak ott kihasználatlanul? Nehogymá’! Padlógáz, fekete kormot köpve felüvölt a turbódízel, és eltép a kocsisorok mellett. Aztán vagy meghal valaki, vagy nem, az már nem az ő baja. Van légzsák szarásig, nem kell ezt túlaggódni. Amikor két ilyen talál egymásra, az külön öröm. Két tonnás vasak ordító motorral versenyeznek lökhárítón tolva a másikat, ez itt már presztízskérdés. Nem mindegy, hogy kinek a csaja tud előbb soppingolni Parndorfban, ugye…
Takaroggyá’ má’ anyádba a szaroddal, te kis köcsög!!!
Miután végignézted a műsort, és örülsz, hogy túlélted, végre van egy kis szabad út elöl. Ráállsz a saját tempódra, benyomod a tempomatot, és azt hiszed, hogy végre sínen vagy. Tévedés. Ugyanis utoléred az önjelölt rendőrt. Ő szigorúan kilóharminccal megy, hiszen annyi a megengedett, punktum. És mivel tisztában van azzal, hogy az aki őt utoléri, az egy rohadt, gennyes gyorshajtó, így úgy érzi, hogy itt az idő egy kis népnevelésre. Szóval Biatorbágy magasságában beáll a belső sávba, és majd csak Hegyeshalomnál jön ki onnan. És elégedetten nézi a mögötte gyűlő kocsisort. A dudálásra, villogásra ökölrázással reagál, amikor meg megunod, és ellépsz neki jobbról, akkor pedig látszik rajta, hogy agyvérzés közeli állapotba kerül épp.
Huligánok!!!
És ha mindez nem lenne elég, akkor ott van maga az autópálya is, ami tartogat meglepetéseket a gyanútlan állampolgárok számára. A naív ember, mint amilyen te is vagy, az elvárná, hogy az ilyen-olyan címen besarcolt forintokat valóban az utak karbantartására és fejlesztésére fordítsa az illetékes elvtárs szerv. Nos, ez csak úgy-ahogy igaz. Tatabánya felé közeledve elsuhan melletted egy 80-as korlátozó tábla. Miafasz? Á, csak kint felejtette valaki, tuti. Aztán meglátod, hogy a külső sávban haladó buszok és kamionok furcsán elkezdenek cikázni. Van amelyik félig áthúzódik a belsőbe, és van amelyik kirongyol a leállósávba. A rejtély viszonylag gyorsan megoldódik, mert elzúgsz egy csomó kátyú mellett. Kátyút mondtam volna?
Hát… szóval amikor megláttam az első úthibát, akkor az volt az első gondolatom, hogy a tüzérség tévedésből végigverette a pályát valami hadgyakorlat során. Nem viccelek, ekkora elbaszott nagy kátyúkat még nem láttam. Pláne nem autópályán. Meg is lett az eredménye, aki nem tudott időben kimenekülni a külső sávból, az belerongyolt ezekbe a tankcsapdákba. Pár perc alatt egy csomó autót láttam kihúzódva, defektet kapva. Rengeteg abroncs szakad szét ott nap mint nap. És akkor gondolom az ütést kapott futóművek javítása sem lesz majd olcsó, ha oda kerül a sor.
Aztán egyszer csak összeszűkül az autópálya, a külső sáv le van zárva. A tábla szerint munkálatok folynak az úton. Ezt elég erős túlzásnak vélem, mert munkást egy darabot sem láttam, gondolom a nemzeti ünnep miatt. Cserébe viszont kilométereken keresztül lehetett szörnyülködni a kátyúkon. De legalább már nem rongyolt bele senki sem, mondjuk kár, hogy nem pár kilométerrel arrébb zárták le. Gondolom sok ember kihagyta volna az idegeskedést a hosszú hétvége első napján. Biztosan nagyon fasza úgy kezdeni a pihenést, hogy kereket cserél az ember egy lepukkant fos autópályán. Kedves közútkezelő, csak azt szeretném mondani, hogy… ááá, hiszen úgyis tudjátok.
Szerencsére nem csak sípályán találkozunk gyűlöletes parasztokkal, így mindig lesz miről írni.
