Hét nővér
Ha láttad már a Gattacát és a Fortresst, akkor jórészt láttad ezt a filmet is, de ettől még baromi szórakoztató.
A “What Happend To Monday?” jó film. De legfőképpen Noomi Rapace miatt, aki annyira eladja ezt a primitív kis szájbarágós forgatókönyvet, hogy szőröstül bőröstül megvettem. Gyakorlatilag az egész film róla szól, illetve hát a hetesikrekről, akiket alakít. Nem akarok spoilerezni, mert igazán nincs olyan nagyon sok dolog, amit le lehetne lőni, ami meg van benne, azokra érdemes várni a film végéig. Ami viszont kiváló volt benne, hogy az enyhén laposnak induló narratívát annyira feldobta a főszereplő játéka, hogy kajak megettem azt, hogy ő itt most hét különálló személy. És most nem a technikai megvalósításra gondolok, mert az is biztosan baromi nehéz volt, hanem arra, ahogy a színésznő alakította a különböző szereplőket.
Utoljára Eddie Murphytől láttam ilyet, de mivel az ő filmjei szinte kivétel nélkül szarok, amikor nem a Szamárt alakítja (és meggyőződésem, hogy ez amúgy nem az ő hibája, csak beleragadt a “vicces néger” szerepébe), ezért nem is akarok nagyon belemenni a párhuzamokba. Noomi viszont nem kreténkedi el a dolgot, bár óhatatlanul is vannak olyan jelenetek, amin annak ellenére lehet nevetni, hogy maga a film borzalmasan sötét és kegyetlen világot vázol fel.
Ami csalódást jelentett az az, hogy Glenn Close Glenn Closet alakítja, akit nem lehet nem unni. A Végzetes Vonzerőben betanulta ezt a karaktert és azóta adja el minden_egyes_kurva_filmben amiben játszik. Baszottul unom, az első pillanattól lerúgtam volna Szörnyella De Frászt és gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy megint a főgecit játssza, aki cukormázba csomagolja az ocsmányságait. Pont az általa játszott karakterek egyhangúsága miatt egyszerűen nem lehet rá nem úgy gondolni, mint aki valami geciséget forral. Emiatt persze automatikusan beskatulyázzuk az első pillanatban és semernyi szimpátiát nem lehet érezni az ügyével kapcsolatban. Szerepei kivétel nélkül kartonpapírból kivágott klisék, itt se várjunk sokkal többet.
Willem Dafoe hasonló cipőben jár. A Szakaszban kurvára szerethető és komplex szereplő volt még, aztán a Született Július 4-én vonalon szépen lassan belecsúszott ebbe a kvázi badass, rosszarcú csávó vonalba, amit váltogat a bölcs megmondóval. Mivel nagyjából öt perc alatt kiderül, hogy épp melyiket húzták rá, onnantól kiszámítható lesz minden lépése. Az öreg bölcs, aki nagyokat Yodázik a képernyőn, vagy a fogkövesen vicsorgó, pálforduló félbolond ellenlábas. Utoljára a Antikrisztusban szerettem, rettentően várom, amikor végre nem Lars haverja oszt rá valami testhezálló szerepet, hanem valakinek eszébe jut, hogy színészkedni is tud. Mondjuk azt se bánom, ha Lars oszt rá szerepet, mert az ő filmjeiben legalább ritkán szerepelnek színes alsógatyás skizofrének, akik meg akarják váltani a világot a balfaszkodásukkal és hülyét csinálnak magukból mindenki előtt.
Kivéve talán az Idiótákban.
Mindenesetre visszatérve a Hét nővérre: meg kell nézni és el kell engedni a narrátor hatvanas IQ alatti, amerikai nézőknek szánt szájbarágását és a főszereplők teljesen értelmetlen magyarázó monológjait. Ezeket kötelező betenni, hogy egyrészt teljesen ki lehessen végre irtani a filmes tömegiparból mindenkit, akinek agya van, másrészt hogy az esélyegyenlőség jegyében be lehessen húzni mindenkit a moziba, aki szerint 50 Cent egy előadóművész.
Van benne minden, csöcsök, vér, akció és mégis nyugodt szívvel, sőt annál egy fokkal jobban ajánlom csajos mozinak. MGTOW helyett ez egy igazi Girl Going Their Own Way mozi, ami biztos, hogy rettentő inspiráló azok számára, akik unják az olyan akciófilmeket, amikben az anorexiás csajok lekaratéjoznak minden hímgorillát pörgőrúgásokkal a picsába. Ehelyett itt rendes izgalmakat kapunk és hamisítatlan aggódást azért, hogy senkinek ne essen baja. Egy percre sem lesz unalmas, az biztos, maximum egy picit lapos és kiszámítható. Meg persze magyarul kiherélték a címét, de segond.
De még így is magasan az átlag felett van, ajánlott.
