Csőmozi #76: K.I.T.T, hozd a lapátot – The Wraith
Csináljuk meg a Holló autós változatát, mi baj lehet?
Bár James O’Barr 1986-ban még rajzolta, van némi hasonlóság a hét műtárgyával, csak a gót-grunge televény helyett az aktuál évtized szellemében készült ez az ifjúsági szupernaturális romantikus országúti sci-fi bosszúdráma. Pedál to the metál, rágógumiszínű ruhák, poppunk zenei kíséret, öröktini ábrándvilág kezdő huszonéves sztárok előadásában, vagyis a szerelem mindent legyőz a síron túl is. Ha van hozzá egy Turbo Interceptora, és gátlás nélkül ritkítja a társadalom hulladékát képező rosszembereket.
A nyolcvanas években mindig nyár volt, és általában délelőtt, a ritka kivételek egyikén, éjjel nyírja ki szinte magát az ifjú Amerikát, az egyszerű Jake (Charlie Sheen, Martin fia – érdekes belegondolni, hogy rögtön ezután a Szakaszban játszott) gyereket a helyi rosszarcúak bandája, miután belekényszeríti egy nem túl sportszerű gyorsulási versenybe. Özvegyen maradt barátnőjét a bandavezér (Nick Cassavetes, John fia) abuzív gondozásába veszi, míg ET-Csillagember jelenségek (égből érkező alien szentlélek) nyomán rejtélyes balesetek nem kezdenek lecsapni a bűn egykori elkövetőire. Tenger és szörf híján a fiatalok a helyi tóparton virítanak és élik totálisan agyatlan életüket a görkoris burgerbárig oda-vissza. Az események másik végpontja a huligánok autószerelő műhelye, ahol buherálnak, ennyi ki is tölti a létet.
A vérfagyasztó szellemautóval egylényegű Jake sorra nyírja ki az esélytelen gonoszokat, az errefelé szokott nyuszievagy futamok keretében a kanyarban eltűnve, majd az orruk előtt manifesztálódva az út közepén kétszáznál – ez sem túl sportszerű, de ugye az indítóok se volt az. Hogy a háromrétű misztikus entitásnak (Jake/autó/csillagfény) mire kell még egy idegen-predátor dizájnú formaruha is, ha úgysem evilági anyagból áll, nem tudjuk meg, valószínűleg mert jól néz ki. A Bravo magazin amcsi megfelelőjéből kivágott punkok és poszterlányok benépesítette világban csak az alkalmankénti idegbaj és az erőszak offszájd kissé, amikor a bőrjakós-bicskás nőbitorló galerifőnök bizonygatja az ő pszichopataságát.
A bikinis királylány szerepében a pályakezdő Sherilyn Fenn csodálható, kb. Heléna bedobozolásával egy szinten és funkcióban, a hangsávon pedig Ozzy, Billy Idol és a Mötley Crüe felvételei, bár az egész lelkivilágához Bonnie Tyler heroikus anyumetálja azért közelebb áll. A rendező, Mike Marvin szerint a pemzlifejű autótuning-nerd, Rughead haját a Radírfej és a David Lynch iránti tisztelet (!) ihlette, hát szép dolog az ambíció, de hülyeségeket beszélni az amerikai vidéken még nem elég. Szóval stílusikon nem lesz, sőt nem is lett belőle, a verdikt viszont ettől még az, mint ilyenkor mindig, a ’80s idiotizmus korunk szimpla idiotizmusával (pl. a Halálos iramban-univerzum, mit mondjak még) szemben legalább szórakoztató. (A népszerű videómegosztó helyett egy másik videómegosztón elérhető eredetiben, magyarul Száguldó bosszú címen itt.)
