Ki a zissten az a Taylor Sheridan?

Ha nem ismerős nektek Taylor Sheridan neve, attól még élhettek teljes életet. Hihettek nekem, tapasztalatból beszélek. Színész állítólag, de sose tűnt fel, hogy játszott volna bármiben is, ami érdekelt. Újabban viszont elkezdett forgatókönyveket írni. Eddig háromról tudok, amiből film is született és bár nem egyenletes a színvonal, szerintem mindegyik meglepően nézhető. Az egyik akár többször is!

A fura ízlésemre – legalábbis filmek vagy könyvek terén – már figyelmeztettem itt mindenkit, úgyhogy ne dobáljatok meg, ha nektek mégsem tetszenek majd, vagy dobáljatok, mit bánom én! Most szólok, hogy kétnapos pogácsával és lerágott csülökcsonttal fogom méltón viszonozni.

Nekem kifejezetten bejön, hogy a Sheridan filmek a proli Amerikáról szólnak, a peremvidékről, ahol az ott élők alapvető jogokért kénytelenek harcolni, és az is, hogy a letargikus történetek végére pozitív zárást tett. Vagy majdnem pozitívat. De azért nem egészen. Azt hittem, csak én érzem a három film közti kapcsolatot, de utánaolvasva kiderült, hogy maga Sheridan is trilógiaként beszélt róluk egy korábbi interjúban.

A legjobban sikerült darab a 2016-os Hell or High Water, amit magamban csak „ha cigánygyerekek potyognak is az égből”-nek fordítottam, bár kissé meglepődtem volna, ha tényleg ezen a címen fut. Esetleg lehetett volna még „ha a fene fenét eszik is”, az is legalább ennyire informatív. De azért azon elcsodálkoztam, amivel itthon adták (mozikba tudomásom szerint nem jutott el, TV-ben futhattatok vele össze): A préri urai. Hogy urak?? Még mit nem!

A film egy testvérpárról szól: ki kell fizetniük az örökölt ingatlanon lévő tartozást, különben mindent visz a bank. A telek alatt olaj van (ez Texas, emberek), szóval érdemes mindent bevetni, hogy legalább a srácaiknak jobb életük legyen.

És ez itt a kulcs: ebben a történetben szinte mindenki szegény, pedig van tisztes munkája. Csakhogy az ebből szerzett jövedelem nem elég, hogy a szegénységből kikapaszkodjon.

Mondhatnánk, hogy white trash, de ebben benne lenne a felsőbbrendű lenézés (és még egy csomó minden más) is, márpedig a filmben szó sincs ilyesmiről. A társadalomtudósok egyszerűen dolgozó szegénységnek (working poor) hívják ezt a jelenséget. Itt a népek keményen hajtanak alulfizetett marhapásztorként (nesze neked romantikus cowboyfilmek!), güriznek lerohadt út menti éttermekben pincérnőként vagy utolsó kis senki banki alkalmazottként, mégis ott tartanak, hogy a gyerekeikre csak a tartozásokat, meg a kurva nagy reménytelenséget hagyják. Na, a két tesó pont ezen próbál meg változtatni a maga sajátos eszközeivel. Amellett, hogy a sztori eléggé rendben van, ez egy nagyon szépen fényképezett, erős hangulatú film és a zenéket is jól válogatták össze. Bátran tegyetek vele próbát!

https://www.youtube.com/watch?v=6pgUymyAavA

A második a tetszési sorban a Wind River (Gyilkos nyomon) 2017-ből. Ennek nemcsak a forgatókönyvét írta Sheridan, hanem ő is rendezte. Majdhogynem klasszikus krimi: találnak egy fiatal női holttestet a Wind River indián rezervátumban, kint a picsában az erdőszélen, szó szerint farkasordító hidegben (Wyoming, Sziklás-hegység: a táj olyan, hogy beszarsz!). A nyomkeresőt játszó színész (Jeremy Renner) az Arrival (Érkezés) c. filmből lehet ismerős, de erre kb. fél óra után jöttem rá. Nyilván jön egy kis kezdő szőke FBI-os maca, aztán ketten próbálják felgöngyölíteni a szálakat (vótmá-1), miközben a főhőst kissé nyomasztja a múlt (vótmá-2).

Ne várjunk nagy fordulatokat, jellemzően lassú sodrású film, de néhol azért kapkodtam a fejem. (És olyan része is volt, amit nem volt gyomrom végignézni. Vagyis inkább nem bírta az a galamb lelkem. Ez az igazság, nem viccelek. ) Ami ebben a filmben megfogott, az az, ahogy minden különösebb mellébeszélés nélkül mutatja be a szétesett amerikai őslakos közösséget: a fiatalok többnyire céltalan, börtönből ki-börtönbe be figurák, akiknek az agyát szétrágta a drog és/vagy az alkohol, az idősebbek meg beletörődtek abba, ami van. Saját hagyományaikat sem tudják már értelmezni, de legalább röhögnek magukon, ahogy festett képpel ücsörögnek gyász címén a kerti hinta mellett. Ja igen, a helyi rendőrt Graham Greene alakítja. Nem az, ti süketek, hanem a másik! Aki a Farkasokkal táncolóban a „holy man” volt, na.

https://www.youtube.com/watch?v=7_5NErz8UKk

A harmadik film valójában az első: 2015-ben került a mozikba a Sicario (A bérgyilkos). Ezt nemcsak Sheridan miatt néztem meg, hanem, mert Emily Blunt és Benicio Del Toro a két központi szereplő. Az már csak hab a tortán, hogy a rendezője meg az a Denis Villeneuve, aki az új Szárnyas fejvadászt és az Érkezést is összepakolta. Ehhez képest engem ez kötött le a legkevésbé: drogkartell megfékezésére tett kísérlet a mexikói határon játékszabályok nélkül. Állítólag idén nyáron jön ki a folytatása, de Blunt nélkül. Így már nem is érdekel, rohadjanak meg! De a lényegen ez nem változtat: erre a Taylor Sheridan gyerekre érdemes lesz a továbbiakban is odafigyelni.

Hogy már mind a hármat láttátok? Hát akkor nézzétek meg újra!