Pénztárcatrendek
Mielőtt szó érné a ház népét – tökre nem viccelünk.
A pénztárcákra eldobható szarságként tekintek, amióta világ a világ. Apám féltve őrzött pénztárcája apró fecnikké szakadt szét iskolás koromra, hogy aztán az utódja is és így járt nálam is minden egyes kurva pénztárca. Attól függetlenül, hogy épp milyen drága volt, vagy mennyire mondták jónak.
Mind szar, na.
A bőr kurvára nem örök darab és egyáltalán nem szereti, ha nyúzzák (haha). A bőrtárcák meg halmazati kínzásnak vannak kitéve a mindenféle szarokkal, amiket beleteszünk. Nemrég átszoktam a gyöngyvászon tárcákra, mondván ha elbaszódik, akkor tökmindegy, hogy milyen. Pár hét után úgyis szarul néz ki, teljesen lényegtelen, hogy milyen anyagból van, plusz legalább akkor nem ölöm a bálnákat érte. Van egy barátom és a csaja, akik nonstop tejesdobozból készült pénztárcákkal szaladgálnak. Egy kicsit mindig irigyeltem őket.
Irigylem a tejesdoboz-tárca nihilista minimalizmusát, az antikapitalista fricskát, hogy szemétbe csomagoljuk az amúgyis szemétrevaló bankjegyeket és azt is csípem, hogy van benne valami anarchista életérzés: az életedet jelképező, a hatalom számára nagyon fontos azonosító kártyák és csippek tömege egy darab retkes kartonba van csomagolva.
Léteznek a törzsanyagtól kevésbé eltávolodott megoldások is: személy szerint rosszul esik a lelkemnek az asszociatív vonal, hogy kibontok egy tejesdobozt minden alkalommal, amikor kinyitom a tárcámat. Én szeretem csak úgy kinyitni, de elfogadom, hogy a lányok pl. hajlamosak többet bíbelődni a nyitómechanizmussal.
Persze ezt is, mint minden mást meg lehet közelíteni az igényeskedő, kisujjeltartós vonalról. Ehhez a megoldáshoz például kézügyességre meg ragasztópisztolyra is szükség van, amit én azért a szarrágás nevében elutasítok.
Lehet itt fenszizni, de én erre szavazok:
Purista, tökéletes.
Post Comment
You must be logged in to post a comment.