Kínában forradalmasították a lifteket
A kínai liftkutatás jelentős áttörést ért el a mindennapokat megkeserítő hívógomb nyomkodás technológiájában.
A járvány terjedése több – korábban fel sem tett kérdésre – adott már csattanós választ, orrunk elé tolva a lábunk előtt heverő kézenfekvő alapvetést, miszerint a láb mindig kéznél van.
A korábban már bemutatott japán lábkilincs szikrája úttörő fáklyát lobbantott és a láng szemmel láthatóan megállíthatatlanul terjedt tova, tengerek sem állhatták útját, hogy újabb formában manifesztálódjon.
Ahol ajtó van és mégsenincs kilincs, ott se mondhat csődöt a tudomány, hiszen egy-két pedál, némi rudazat és himbák segítségével elkerülhető, hogy az összetapicskolt nyomógombokról a kézre, onnan pedig az arcra kenődjön a leginkább cseppekkel terjedő fertőzés.
A feltalálók láthatóan nem végeztek fél munkát, az intenzív használatban komoly igénybevételnek kitett ujjbegypótló nyomófejeket eleve cserélhetőre tervezték, puha műanyagból, hogy ne karistolja össze a drága technikát.
A finoman szálra húzott, nikkelezett textúrák nem törik meg az előtér diszkrét, nagy mintás műkővel áthatott harmóniáját, a csavarok változatos szín- és formavilága különös pajkosságot kölcsönöz az enyhén márványos hatású ridegségnek.
Ugyanakkor a felfedezés több izgalmas kérdést is felvet, mintsemhogy megválaszol. Mi történik bent a liftben? Mert az odáig rendben van, hogy kiválasztjuk a fel vagy le irányt. De amikor emeletet kellene választanunk, akkor annyi pedál van, ahány szintes az épület?
A másik lehetőségbe bele se merünk gondolni, annyira borzongató perspektíva: ez a megoldás egy új építészeti koncepció előfutára, mostantól minden járványálló, biztonsági felvonóval rendelkező épület pontosan háromszintes lesz, egyetlen felfele és egyetlen lefele terjeszkedő etázzsal.
Egy csiszolatlan gyémánt került váratlanul a semmiből a szemünk elé, betöltetlen piaci rések sokaságának távlati víziójával.
