HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Gasztro

Ködsör

Úgy hangzik, mint valami egy Gaiman-regényből, pedig létezik.

Chilében, az Atacama-sivatagban nem esik túl sok eső – ezt, gondolom, már ott kitaláltátok, hogy hát ugye sivatag, vízre azért mégis szükség van, sörre meg pláne. A sivatag lakói ezért sajátos módszerekhez folyamodtak annak érdekében, hogy vízhez juthassanak, a lámaszerű jószág, a guanaco például lenyalogatja a kicsapódott páracseppeket a kaktusztüskékről, a chilei emberek pedig hálóval fognak vizet, ami elsőre úgy hangzik, mint valami hülye szimbolikus népszokás, de – a ködsörrel együtt – ez is létezik.

Chilében az ötvenes évek óta halásszák a vizet: az ötvenes években mezőgazdasági céllal fogtak hozzá a vízgyűjtésnek, ezzel egyúttal forradalmasították is az ország mezőgazdaságát. A kifeszített hálókon megül a pára, amelyet aztán csövekbe, majd föld alatti ciszternákba vezetnek, ezután lehet vele locsolni, meg is lehet inni, de ami a legfontosabb, sört is lehet belőle főzni.

Miguel és Marco Carcuro ködből főznek sört. Ugyanazt a módszert használják, mint a többi párafarmos – lám, a Star Wars mégsem csupa hülyeségből és seggdugaszokból áll –, csak épp az Atrapaniebla sört készít az így leszüretelt vízből. A ködfogó főzde – ugyanis ezt jelenti a nevük – évente huszonnégyezer liter sört készít, amellett pedig, hogy érdekes módon készül, állítólag még jó is – a 2015-ös milánói környezetvédelmi expón például ez nyerte el a legjobb fenntartható forrásokból előállított élelmiszer díját. Azok szerint, akik kóstolták, a főzde söreiben érezhető a tengeri só íze is, de mindenki arról számol be, hogy friss, tiszta ízű főzeteket készítenek – miután a víz összetétele a sörgyártás egyik legfontosabb kérdése, el is hiszem, hogy izgalmas lehet a ködsör.

De még ha szar is, elképesztően menő, hogy így hívják.

(Atlas Obscura)

HOLDKOMP