Kurva szar autók – BMW X6 Vantablack

A bajor gyártó egy új tanulmányt mutat be a frankfurti autókiállításon, ami feketébb a legsötétebb éjszakánál is.

Létezik egy szintetikus pigment, amelyik a látható fény 99,965%-át nem veri vissza, ez a Vantablack. A különleges tulajdonságait a szén nanocsöveknek köszönheti, ennél feketébbet korábban nem gyártottak a Földön.

És ha már egyszer van ilyen, miért ne használnák? Tehette fel magában a kérdést a BMW tervezőcsoportja. Az ötletet tett követte és a célra az X6 sportos SUV-t választották ki. Annyiban változtattak a festék összetételén, hogy ez akár 1%-ot is reflektál a rá eső fényből. Talán a fotókon is látszik, hogy szinte két dimenziós érzetet kelt.

A fekete autókról azt érdemes tudni, hogy az észlelhetőségük a legalacsonyabb a többi színhez képest, ebből adódóan rendszeres résztvevői a közlekedési baleseteknek. Az ausztrál Monash University Accident Research Centre 1987 és 2004 közötti baleseti adatok feldolgozásával kimutatta, hogy a többi leggyakoribb színhez, azaz a vöröshöz, kékhez, zöldhöz és szürkéhez képest is jelentős hátrányban voltak a feketék, de az igazán nagy különbség a fehérhez viszonyítva mutatkozott. 12%-kal magasabb arányú volt az ütközések esélye, de a még markánsabb különbség a napfelkelte és napnyugta körüli időszakokban jelentkezett, itt már 47%-kal, kiugróan magasabb volt a balesetek relatív kockázata. A University of Granada egy hasonló tanulmányban azt is kimutatta, hogy a sárga hasonlóan alacsony kockázatú mint a fehér.

Mindenesetre annak ellenére, hogy a választható színek közül a fekete a legkevésbé biztonságos a közutakon, a BMW ragaszkodott a tanulmány elkészítéséhez – azzal együtt, hogy megerősítették, nem fog gyártásba kerülni.

The Vantablack X6 is the first project we had using this material, but we are thinking of other applications than coating a car (which is more a test or a show car purpose). For example, the use of Vantablack allows to reduce drastically sun reflections on screens/displays/lenses and could make it’s way in Head-up-Displays or camera lenses used for driving assistant systems, making them more accurate by reducing reflections.

Viszont nem elképzelhetetlen, hogy később az autók belterében, például műszerfalakon vagy más borításokon megjelenhet, mert a zavaró belső fényvisszaverődések kiküszöbölésére akár hasznos is lehet.

Beszéljenek a képek:

HOLDKOMP