HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Autó-motorCuccokTech

Kurva szar autók – Tesla Model 3 – már megint?

A Tesla büszkén számolt be róla, hogy 2018 második negyedév végére elérték a heti 5000 autó gyártását.

Előzőleg ez többször is kétséges volt.

Kurva szar autók – Tesla Model 3, most már tényleg kurvaanyád

A képet ezúttal is némiképp árnyalja, hogy ez mindössze a vizsgált időszak legutolsó hetében egyetlen egyszer történt meg, kilenc nap, azon belül hét munkanap alatt gyártottak 5036 autót.

Az elemzői és iparági várakozások 51000 legyártott Model 3-ról szóltak a második negyedévre, ehhez képest teljesült alig több, mint negyvenezer.

Ez egy újabb figyelmeztető jelzés a befektetőknek. Ugyan vannak olyan lelkesedők, akik szerint a Tesla indulása óta 1700%-os árfolyam növekedése még további 1000%-ot érhet el, azonban ezt érdemes helyiértékén kezelni.

A Tesla hivatalosan nem indította el a Model 3 értékesítését a második legnagyobb potenciális piacán, Európában (a Brexit után a britekkel együtt sem), jövő héttől várhatók az első nem szürkeimportosok, erősen korlátozott darabszámban.

Hogy ez miért és hogyan alakult így, az nem túl érdekes.

Sokkal érdekesebb, hogy aki ellen harcba indult a Tesla Európában, az hogyan áll befektetői szempontból.

(ide egy chart került volna, de megnéztem és annyira kopirájtos, hogy nem rakhatom be)

A Tesla befektetői szempontból finoman szólva is megkérdőjelezhető. Az üzemi eredménye mélyen veszteséges, ebből nagyon nehéz lesz kilábalni, csak a részvények árfolyamának felpumpálása tartja életben. A Model X gyártását vissza kellett fogni a Model 3 adatok teljesüléséért.

A Tesla részvény olyan, hogy egy időben lehetett rajta sokat nyerni, elképzelhető, hogy a jövőben is lehet majd, de a markerek nem teljesen erről szólnak. -1,3 dollárt is simán teljesítettek.

Nem véletlen, hogy befektetésre úgy ajánlják, hogy mérlegelni kell a kockázatokat.

Aki bízik a Musk jövőképében, akár nyerhet is. Vagy sem.

Ez a mai árfolyam esés:

Amióta screenshotoltam, már napi -6,6%. Masszív szabadesésben van.

HOLDKOMP