A legklasszabb élmények fapadossal
Igazán jó mókának tűnik felfedezni ismeretlen városokat repülővel, de valójában az úti cél főteréig tartó út egy repetatív mélytorkos sok-sok órás oboázáshoz hasonlítható leginkább. Ugyan melyik párnál ne játszódott volna le a szituáció valamelyik fapados légitársaság nagyobb akciójánál.
– Kicsiiiiim, csak most három üveggolyóért van jegy a Wizzair-en Sosehallotamburg-ba. Elmegyünk hétvégén ??? Ugye el !!
– Micsodaaa ??!! PERSZEE, KIHAGYHATATLAN, SOSEHALLOTAMBURG, NAGYON KLASSZ LESZ!!
Nem, amúgy nem lesz az.
Első felmerülő kérdés a fapados utazásnál, hogyan jussunk ki a reptérre hajnali negyed négyre. Első opció a beautiful sárga taxi, tényleg csak egy kicsit berhelt órával, oda vissza egy kellemes 15 ezerért ki is visznek, ha jó napjuk van. Alig kerül többe a 10 kilométeres út mint a repjegy a 2000 km-re lévő uticélhoz. A hülyének is megéri, de mi nem vagyunk hülyék, úgyhogy, menjünk autóval, majd parkolunk a reptéren.
Szerencsére ferihegy töretlen fejlődésének egyik legpozitívabb hozadéka, hogy lett egy rakat parkoló a halál náthás faszán a reptér közelében. Ezek közül a parkolók közűl a terminál melletti gyakorlatilag mindig tele van, többnyire kénytelenek vagyunk a távolabbiak közűl választani. Ez a valóságban úgy néz ki, hogy átmegy az ember a sorompón, és megpróbál először a terminálhoz közelebb helyet keresni. Tízezer autó között, hogy ne legyen egy hely se valószinűtlennek tűnik, kivéve persze ferihegyen. Miután letettük kis járgányunkat a távolabbi parkoló legtávolabbi kihalt víztócsás sarkában, megkezdjük börőndjeink végtelen húzigálását a terminál felé.
Ha megúsztuk a csomagméret ellenőrző rekesz mellett álldogáló keselyűket a földszinten, akiknek az egyetlen öröm az életükben, ha fülig érő vigyorral elmondhatják, hogy -sajnos uram ez nem fér bele a mérethatárba- felmozgólépcsőzünk az emeletre, átmegyünk a jegyünkkel a beléptető kapun és megérkezünk a biztonsági ellenőrzéshez. Ide megfelelő idegrendszer és végtelen türelem egyaránt szükségeltetik. A karámrendszert amin végig kell gyalogolni méretében Debrecen teljes lakosságának fapados repülővel történő deportálásához tervezték. Miután végigálltuk a sort, kipakoltuk egy tálcába az összes létező fémtárgyat, elektromos kütyüt, miegymást, rájövünk, hogy a kabátunk és a laptopunk már nem fog ebbe a tálcába férni ezért azt a securitysek sürgető tekintetének kereszttüzében egy másik erre a célra tökéletesen alkalmatlan kis tálcába tömködjük.
Ezután megvárjuk, hogy az előttünk álló 3 balfasz akiktől bepittyent az ellenőrző kapu, átessen a motozáson majd mehetünk a tálcánkért. Mehetnénk, de ekkor a szekuritis ránkförmed, : – a cipőt is vegye le legyenszíves.
Ekkor még megpróbálkozol egy halk -de nincs is benne fém- könyörgéssel, de igazából tudod, hogy mindegy, akkor is le fogja vetetni veled.
Amikor hajnali háromkor felemás zokniban, az öved és a kabátod nélkül állsz a műmárvány padlón a reptéren,
már nem is gondolsz olyan rossz alternatívaként az autóval való eljutásra Grúziába,
maximum látsz pár tankot amíg átérsz ukrajnán, nem olyan vészes az.
Miután megvan az ellenőrzés és megtaláltad a securitysek által egymástól méterekre pakolt tálcák közül azokat, amikben a te cuccaid vannak, bejutottál mekkába, a váróba.
A váróba való bejutás valójában egy parfüm bolton keresztül történik. Nagyon fontos, hogy az amúgy a tagállamok közt vámmentes EU-ban, a pesti árak másfélszereséért vásárolj a vámmentes boltban a reptéren, annyira fontos, hogy az egész tömeget átvezetik az üzleten.
Miután telítődött a tüdőd a gucci és armani parfümükkel és egy ismeretlen kínai turista fingszagával, végre megpihenhetsz. Bejutottál.
De persze a szopóroller sosem állhat meg, leülsz a váróban és a hátralevő órácskádra a gép indulásáig megpróbálsz wifit találni. Lépnél befelé a hálózatba, de előbb regisztrálni kell egy honlapon, ahol kiküldenek egy kódot, amivel be tudsz lépni arra az oldalra, ahol már csak pár lépés és minden adatod megadásával kapsz egy másik kódot, amivel aztán már tényleg fogod tudni használni az ingyenes reptéri wifit.
A türelmetlenebbek itt már azon gondolkodnak, hogy vajon a biztonsági őr rájuk szólna-e ha a telefont a melletted ülő, orrát túró hajduszoboszlói kisnyugdíjas kitágult orrlyukán keresztül föltolnád az agyvelejébe.
Amikor megkezdődik a boarding érdekes jelenetek játszódnak le. A tizedmásodperc töredéke alatt, több száz ember egyszercsak egy sorba teleportálódik a pult előtt. A sor első pár tagja mázlista, ők azok a szerencsések, akik le tudnak ülni a géphez vivő reptéri buszban található bő 10 hely egyikére.
A többiek állni fognak. A rutinosabbak nem aggódnak különösebben, ők már tudják amit a sorban állók nagy része nem, a legutoljára sorba álló lesz legközelebb a busz ajtajához, ergo elsőként érhet a gép fedélzetére.
Elindul a busz, megérkezik a géphez, önfeledten leszállsz, szaladsz a gép felé, első vagy, nem kell tovább várnod, mindjárt repülhetsz, amikor rájössz, hogy valaki hiányzik mellőled, hátrafordulsz és az alábbi jelenettel szembesülsz : életed párja udvarias, a leszálláskor maga elé engedett az ajtóban pár embert, ha jól számolod 1,2,5,…. összesen 430 főt.
Sebaj, tök utolsóként lehajtott fejjel felkullogsz a géphez vezető lépcsőn, lemondóan köszönsz az ijesztően természetellenes arccal vigyorgó stewie-knak és akkor felnézel. Mintha a reciprokát látnád a Los Angeles-i zavargásoknak, fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül nem kifelé parkolnak a járműből minden elképzelhető tárgyat, hanem elementáris hévvel befelé tömködik azokat. Természetesen a 8 hellyel előtted ülő japán kislány a te ülésedhez tartozó rekeszt nézte ki így végig az öledben tartod a kabátodat az út során.
Teljesen persze még nincs vége a hányattatásaidnak, végig kell nézned a gép biztonsági bemutatóját. Ilyenkor szívesen megkérdeznéd a légiutaskisérőt : tündérke láttál te már lezuhant gépet valaha ? Nem az lesz a legnagyobb problémád, hogy megtaláld a legközelebbi vészkijáratot, hanem, hogy egy samsonite táskába vagy egy nike hátizsákba fog-e beleégni az agyvelőd. Persze kötelességtudóan bekötöd magad azért az övvel amit kézzel könnyedén ki-be tudsz húzgálni.
Talán annak is több értelme lenne ha megkérnének, hogy zuhanás esetén kapaszkodj egy pohár fantába..
Miután végighallgattad, hogy hogyan nem fogod túlélni az utazást, észreveszed, hogy mintha a korábbiaknál is közelebb szerelték volna az üléseket a gépen, a jobb lábad az előtted ülő 2-es és 3-as csigolyája közé van beékelődve, a bal lábad pedig nem tudod hol van, mert teljesen elhalt az ideg benne a nyomástól.
Felbőgnek a hajtóművek, végre gurultok az aszfalton, közben a kapitány megkér mindenkit, hogy kapcsolja ki az elektromos berendezéseit, mert zavarhatják a repülő műszereit. Természetesen a melletted ülő unott arcú pattanásos angol tinédzser nem kapcsolja ki.
Elhagyja a gép az aszfaltot, magad sem hiszed el de 3 óra önfeledt mélytorkozás után végre a levegőben vagytok. Eközben a melletted ülő kis gyökér egy Bristol-i számot tárcsázva az ülés mögé hajolva felszállás közben telefonálni kezd, te pedig csak egyetlen dologra bírsz gondolni enyhén remegő szájszéllel : lehet, hogy mégiscsak jó lesz jövőre az a Balatonfüred.
