Legújabb félelmeink: mi az ördög az a FONO és a FOGO?
Az internetes szleng gyakran átszüremlik félhivatalosba, majd nem egyszer hivatalosba, így kerülhetett be a FOMO betűszó 2013-ban az Oxford-szótárba, hogy egyszer és mindenkorra tudassa a világgal: vannak akik félnek attól, hogy folyton kimaradnak valamiből.
A Fear-Of-Missing-Out nem is feltétlenül a partikultúra része, számtalanszor megélhettük, hogy ha lemaradunk valamiről, kimaradunk valamiből, élményekkel leszünk szegényebbek. És sokakban ez stresszes, idegességgel terhelt állapotot eredményezett.
Tizennyolc hónap alatt sokat változott a világ, egyik újdonsült lelki nyomást okozó faktorrá vált a FOGO, a Fear-Of-Going-Out, amikor attól kellett tartanunk, hogy ismeretlenekkel egy légtérben tartózkodva súlyos, akár halálos fertőzést kaphatunk. És nem csak saját magunkkal történhet meg a legrosszabb, hanem szeretteinket, hozzátartozóinkat, barátainkat veszélyeztetjük, ha idegenek közé, ismeretlen tömegbe kerülünk, legyen szó közösségi közlekedésről, hivatalos ügyintézésről, kilépve a karanténközösségből, bármikor bárkivel megtörténhetett a baj.
Maga a jelenség egyáltalán nem ismeretlen Barlang-szindrómaként, agorafóbiaként azonosították korábban, az izoláció, az állandó veszélyérzet csak rátett egy lapáttal az ilyesmikre fogékonyaknál. Nikki Lacherza-Drew pszichoterapeuta New Jersey-ből is emlékeztetett erre:
“FOGO was something that individuals with social anxiety and agoraphobia dealt with long before the pandemic
Ahogy a járvány hullámai felcsaptak és lecsengtek, sokan megtanultak együtt élni a pandémiával, megváltoztatták az életvitelüket és rákaptak az otthonról történő munkavégzésre, mert egy csomó utazást, irodai stresszt el lehet kerülni, ha az otthonunk biztonságából tudjuk elvégezni ugyanazokat a feladatokat, amelyekről kiderült, hogy eleve nem is kellett volna miatta bejárni, hiszen nem feltétlenül igényel személyes jelenlétet, amikor valaki nem nyúzott félsertéseket állít elő három műszakban.
Természetesen az interhálók népe erre is kitalálta a megfelelő rövidítést, megszületett a FONO, Fear-Of-NOrmal. Sokan egyáltalán nem akarnak visszatérni az irodai munkavégzéshez, a nagy tech vállalatok pedig belátták, hogy a dolgozóiknak gyakran erre nincs is szüksége, a technikai eszközök, csoportmunkát segítő alkalmazások kiváltották a face-to-face meetingeket, standupokat. Szinte ugyanez történt a felsőoktatásban, kiderült, hogy rengeteg kontakt óra felesleges, az előadásokon egyáltalán nem kell ott ülni ahhoz, hogy valaki megfelelő digitális tananyaggal megszerezze a sikeres vizsgákhoz szükséges mennyiségű és minőségű tudást.
Arról nem is beszélve, hogy sokaknál a partizás kivezetése a normál életvitelből elhozott egy kijózanodást, a korábbi “normális” életviteltől való tartózkodás lehet az új normalitás?
A járványnak még messze nincs vége, a FOGO és FONO tünetek pedig várhatóan nem fognak egy ideig ezen a néven bekerülni a hivatalos szakirodalomba. Ugyanakkor sosem baj, ha észleljük magunkon a tüneteket, mert amíg Jerome K. Jerome kiváló írónak csak a mosónők térdkalácsának eltorzulását nem sikerült hipochonderként beazonosítania egy orvosi szakkönyvből a Három ember egy csónakban epikus kalandtúra során, számunkra már sokkal nagyobb a választék, hogy mitől érezzük aznap rosszul magunkat.
Mindenki másnak, aki még félni se fél pedig ott az örök érvényű Ozzy és a Fear of the Dark, ezúttal a középkori hangulatra tekintettel fogyasszátok Bardcore előadásban:
Az ínyenceknek pedig pandémiás, szociálisan distanciált FONO kivitelben:
via Mic