Lovakrul

Nagyanyám félt a lovaktól. Ha lóval álmodott, nemsokára meghalt valaki az ismeretségi körben, ha halottakkal, akkor viszont eső jött. A mostani zombifilmes, zombijátékos tobzódást már nem érhette meg, de szerintem a nagy nyári viharok és a zombik között lehet valami egyértelmű összefüggés.

A lovak többnyire békés állatok, de van néhány dolog, amire érdemes figyelni, ha a melóhelyről hazafelé tartva meglepetésszerűen egy lovardába tévednél.

Az egyik, hogy a kiscsikók eszméletlen cukik, de kissé szeleburdi és neveletlen társaság, pont, mint az embergyerekek. Kíváncsi a természetük, és mivel nincs kezük, a legtöbb dolgot előbb alaposan megnézegetik, megszagolják, aztán bele is harapnak.

Nem tudom, harapott-e már csikó a seggetekbe, de higgyétek el, nem jó érzés. Nagyon erős az állkapcsuk, a fognyom simán megmarad, és először csak bekékül-zöldül, aztán be is lilul a helye. (A lilás árnyalatok emberi testrészeken nem jelentenek jót, különösen, ha az ember még életben van.) Ez a harapdáló csipkelődés akkor a legveszélyesebb, amikor épp az anyaállat hátsó lábát pucoválod elmélyülten, és nem igazán a farod felől számítasz támadásra, de máskor se kellemes.

Ha a csikó belecsíp a hátsódba, majd elkezdi majszolni a pólód, a legjobb csak halkan kurvaanyázni, nehogy a mamája megijedjen és a pofátlan kis nyakiglábat védelmezve – akár véletlenségből is – letaposson vagy fellökjön. Hirtelenkedni soha nem érdemes, mert némelyik ló esetleg ki is rúg és akkora patkónyom lesz a homlokodon hónapokig, mint egy Mercedes jel. Csak ez sokkal menőbb. A kelekótya csikóval meg teljesen felesleges zsörtölődni, mert miután egy darabig félrehajtott fejjel bámul rád az ártatlan, seprűpillás szemeivel, az anyja és közéd furakszik jelezve, hogy elég a mókából, ideje őt is megvakarászni. (Itt egy videóösszeállítás a kis marhákról, ahol az egyik pont ezt csinálja.)

Fontos még tudni, hogy a lovak nem úgy látnak, ahogy mi. A szemük a fej két oldalán van, így – bár széles a látóterük – csak egy viszonylag keskeny sávban látnak kellő mélységben, oldalt viszont, bár érzékelik a mozgást, nem tudják jól beazonosítani. A szemmozgató izmok sem úgy működnek, mint nálunk, ezért a fejük felemelésével vagy leengedésével élesítik a képet. Mivel a világ nagy részét tehát fél szemmel nézik (mint egy igazi kalóz), iszonyat könnyen megijednek, ha olaszosan hadonászol és kalimpálsz mellettük. Az ijedősebb lovat az egyszerű mozdulatok is megriaszthatják (pl. egy palack víz felnyújtása a lovasnak), és úgy elvágtatnak, mint Blue, ha meg akarják ölelni, csak a lovak nem sikoltoznak közben.

Bár a legtöbb ló jó természetű, néha rájuk jön a bolondéria, de persze akadnak köztük alapból vérgecik is. Szerencsére könnyen le lehet őket fülelni: ha rosszalkodásra készülnek, olyanok, mint a macskák, azaz hátrasunyják a fülüket. Mindig figyelni kell tehát a fülek állását: ha mindkettő előre néz, megnyugodhatsz, hogy rád koncentrálnak, és nem valami gonoszságon törik a fejüket.

Bár elől harapnak, hátul rúgnak (ezért szállunk föl rájuk középen), és ha nem vigyázol, még le is finganak, összességében nagyon szerethető, barátságos állatok, a jó csípős lószag pedig nemcsak az ártó szellemeket űzi el, de távol tartja a beszélgetni vágyó utastársakat is a buszon. Jön a nyár, úgyhogy most már ne gépezzetek állandóan, hanem mozduljatok ki, kevés dolog frissíti fel úgy az embert, mint egy jól sikerült ganézás!