Martinus Olaszrizling 2016
Valami nagyon fasza dolog jó olaszt inni egy szar este egy olyan helyen, ahol bárszékeken ülsz, kurva drágán.
Történt ugyanis, hogy a fasz kivolt a héttel, ezért cimborával elmentünk inni egy kocsmába, ami a Prezi mellett van, ahol alapvetően jó dolgokat adnak alapvetően szar áron, de egyéb rendezvény miatt jelenésünk volt, ezért jó ötletnek tűnt egy combos tétellel kezdeni a műsort, így esett a választás a Martinusra.
Hogy miért? Mert olaszrizling. Az olaszt lehet harapni bármi mellé, egy jó bor csak úgy beszélgetéshez is. A Martinus ezen belül Zánka környékéről származik, egész pontosan Tagyonból, amihez személyes kötődéseim vannak. Soha nem ittam még semmit Ruppert Marcitól, pedig a szőlészete mellett most már sokadszor mentem el, épp itt volt az ideje. A környéken nagyon erős az olasz vonal, az egész csopaki régiónak egy hagyományos bora, amit a sziklás talaj olyan keményre farag, mint a koporsószög.
Ez a bor is zöld. Nem kicsit, nagyon. Az illata már a kupak lecsavarása (meh) pillanatában arcul basz és üvölti neked, hogy “OLASZ VAGYOK”. Aztán ez az intenzív fajtajelleg, amit mindenki ismer, csak felszorozva nagyon sokszor. Szépen rajzol, harmonikus, kissé tolakodó, de határozott savszerkezet. Rettentően ízlésemhez passzoló lecsengése van, de én mondjuk szeretem az ilyen könnyen érthető borokat. Részben spontán, részben beoltva erjedt acéltartályban, majd finomseprőn érlelődött öt hónapon át.
Olyan, mint valami aranyosan buta nő. Lágy, bújós, kedves, nagyon sokat ad és elsőre úgy tűnik, hogy hatalmas mélységei vannak. Olyan, mint egy kis mini tornádó, csak egy picit tovább tart.
Mindenképp újraivós és kipróbálós, igazi, fasza balatoni olasz.
