Megjelent az iPhone 12 – minden, amit csak tudni akartál
Az év legfontosabb bejelentését ígérte október 13-ra az Almás Gyártó, de mivel az elmúlt két hétben gyakorlatilag ellőtték az összes puskaport a részletek kiszivárogtatói, a valódi izgalmak ezúttal (is) elmaradtak.
A fanyalgók persze most dörzsölik a tenyerüket, hogy hahahaha, az Apple jól rábaszott a sompolygásra, de erről azért szó sincs. Sokkal inkább arról van szó, hogy pár dollárért sokan a saját anyjukat is eladnák, így aztán a tokgyártókhoz hónapokkal a piacra kerülés előtt kiadott dummy telefonokból kiderült, hogy négy új modell lesz és egyből a méreteket is meg lehetett tippelni. De arra sem kellett sokat várni, hogy az új modellek nevei napvilágra kerüljenek az árakkal együtt, ahogy a technikai részletek sem igazán maradtak titokban.
Így aztán a bejelentés estéjének úgy indulhattunk neki, hogy lesz 6,1″ iPhone 12, lesz egy kisebb 5,4″ modell Mini néven, egy nagyobb teljesítményű Pro és akiknek még ez sem elég, mert égetik a dollárkötegek a zsebeiket, ott a vágódeszka méretű 6,7″ Pro Max, amire igazán nem lehet panasz, mert rohadt drága. A magyar idő szerint este hétkor kezdődő esemény második felében közölték az árakat, 699, 799, 999 és 1099 dollár. A bivalyerős forintnak és a világbajnok ÁFÁ-nak hála mindenki megtippelheti, hogy mennyi lesz a vége, referenciának válasszuk a legkisebb jelenleg is kapható iPhone-t, az SE 2020-as változatának ára 399 dollár, azaz 179 990 Ft, a szorzó 451, miközben az USD/HUF a 300-310 Ft tartományban mozog. Olyan másfélszereset tehát még rá lehet számolni adókra, mifenére, a Pro Max 479990 Ft-ért, még épp félmillió alatt kerül az almaellátó szaküzletek polcaira.
De csak, hogy megtudjuk, hogy mit kapunk mindezért a csomagban, kezdjük inkább azzal, hogy mi NEM lesz a csomagban. A környezetvédelem a nagy A szívügye és mivel mostanra közel 2 milliárd USB töltőt adtak el, amikről tudni lehetett, hogy amúgy is mindenkinek van belőle több, úgy gondolták, hogy ideje szakítani a hülye hagyománnyal és többet egy darabot se csomagolnak hozzá az új kütyükhöz. És a Föld is megmenekül. Lássuk be, ez valahol nem is akkora hülyeség, mint elsőre gondolnánk, példának okáért itt a háztartásunkban is van összesen vagy nyolc darab különböző Apple töltő, a nem működők pedig már ki is lettek kukázva, de így is héttel több van a kelleténél, mert csak nagy ritkán van szükség egy likas USB töltőre, hiszen csak az íróasztalomon öt készülék tölt. Természetesen egy darab 60W-os töltő tartozik hozzájuk egy konnektorral, nem pedig öt különböző. Úgyhogy egy jó pont. Azért is érdekes ez, mert azt állítják, hogy ezzel 70%-kal több iPhone kerülhet egy szállítási raklapra és ugye azt lehet tudni, hogy levegőt szállítani a lehető leggazdaságtalanabb, márpedig a töltők mellé az is került rendesen.
Nézzük viszont az árnyoldalakat is, a töltővel együtt a gyári fülhallgatónak is mennie kellett. Ez valahol persze disznóság, mert az Apple fülesek mindig a jobbak közé tartoztak, emlékezzünk vissza, hogy az első iPhone egy iPod zenelejátszó volt, amivel lehetett telefonálni is, de ugyanazt a füldugót kapta meg mindkettő, mert a fehér kanócért megőrültek a népek és a jól pozicionált divatkiegészítő adta el a lejátszót mint terméket. Ez mostantól történelem, a jack dugó után a gyári füles is a feledés örök homályába veszhet. Morzsoljunk egy pár krokodilkönnycseppet, mert mindennek oka is van, az a nyavalyás 5G fog folyni a csapból a következő években, az összes gyártó arra megy rá, hogy ezt próbálja meg lenyomni a fogyasztók torkán, Hallelúja egy G-vel már megint több, mindenki örvendezzen.
Nem eszik viszont olyan forrón a zabkását, hiába van szipi-szuper csipkészlet a telóban, ha nincs lefedettség, aztán az új csoda meg lezabálja az akksit amíg keresi a cellát. A Nagy Bejelentésen ott volt az amerikai Verizon hálózatfejlesztési főmuftija és örömmel jelentette be, hogy felkészültek a Jövő Ígéretére, sportcsarnokok, múzeumok, látványosságok környékén izzítják be a bizsergető sebességmámort, év végére már akár 1800 nagyvárosba is elkerülhet a Csoda és mindenki ötgézhet, akinek jut. Azért annyira ne essen le az állunk, egy Magyarországnyi méretű területen is összesen több település van, szóval azért a teljes lefedettségre várni kell. Ezért van az is, hogy almáék inkább szoftverből automatikusan átkapcsolnak a lényegesen kisebb fogyasztású 4G-re, amikor a futó alkalmazásoknak nincs szüksége arra, hogy a bitkolbász hasítson ahogy a csövön kifér. Ezt az elmúlt hetekben úgy kommentálták a nagyonhozzáértők, hogy rossz hírek vidékről, az Apple le fogja fékezni a hálózati sebességet, mert spóroltak az akku kapacitásán.
Ez is lehet egy értelmezés, viszont ha ezt nézzük, hogy nagyobb kijelzővel is a hatodával kisebb tömegű lett az előző modellhez képest a 12-es, akkor ennyivel kevesebb hulladékot kell majd feldolgozni, amikor bejelentik a következő üdvöskét és lehet rohanni a pénztárakhoz.
Felmerülhet a kérdés, hogy ez mind szép és jó, de mi kerül ezen a fotelen 7200 Forintba?
Minden új iPhone 12 még sokkal retinább OLED kijelzőt kapott, a képernyő üvege négyszer erősebb az eddigieknél és állítólag jobban bírja a leejtést. Ezt egy héten belül úgyis megtudjuk, a Tecső influenszerei szokás szerint földhöz fogják baszkódni és kalapáccsal fogják püfölni az olcsó népszerűségért, nézettség után kapján a centeket és az elsőnek jut a legtöbb.
Ami talán lényegesebb, hogy az új A14 Bionic chip lehet a leggyorsabb a mobilpiacon elérhetők között, az 5 nm-es gyártástechnológia 11,8 milliárd tranzisztort, jó sok processzor és grafikus magot eredményezett, 11000 milliárd művelettel másodpercenként, úgyhogy lesz mivel feldolgozni a fotókat és a 60 fps Dolby Vision 4K videót, amire a kamerák képesek.
És ezzel el is érkeztünk volna a mai híradás végére, hacsak be nem jelentettek volna mást is, nevezetesen a 99 dolláros HomePod Mini körbesugárzó hangszórócskákat, amikről azt kell tudni, hogy kurvára okosak lesznek, kettő együtt akár sztereóban tud szólni, ami előtt le a kalappal, akkora újítás és ezen kívül minden hülyeséget tudnak, amire amúgy semmi szükség, Siri hangparancsokkal lehet basztatni a többi otthoni kütyüt, stb. Pont mint a konkurens néhány tíz dolláros Alexa megfelelői csak drágább Apple kivitelben.
Ha ez nem lett volna elég izgalmas, akkor a vezeték nélküli töltők és tokok újdonságaival kápráztatták el az ilyesmi iránt fogékonyakat, azt az apróságot elhallgatva, hogy amikor a sima töltőket kibaszták a picsápa, akkor a vezeték nélküliekkel egy újabb katasztrófát szabadítottak rá a világra, ugyanis a delej még mindig jobban szeret dróton haladni, mintsem levegőben vagy egy hátlapnyi szigetelőn keresztül, akármennyire is jó az induktív csatolás, mindig sokkal veszteségesebb lesz a vezetékesnél. Ha csak 10%-kal, de százmilliós darabszámban, akkor máris adtunk egy jókora pofont a zöld szarnak.
Visszakanyarodva arra, hogy mégis mi különbözteti meg a négy új modellt egymástól, az érdeklődők simán megtippelhették, hogy nyilván a kamerák. Bingó.
A front kamerák is megkapták az éjszakai üzemmódot, lett széles látószögű szelfi, ami már hiányzott, mint egy falat kenyér, aztán a hátlapon a csúcsmodellben mind a négy kamerához mér a LIDAR, a Pro Max az ultra széles mellett egy 2,5x tele lencsét is kapott, az alap objektív apertúrája f1.6 lett és ráadásul 47 százalékkal nagyobb szenzorra esik a több fény, úgyhogy lesz min élvezkedni a 10 bites HDR fotók RAW változataival, ugyanis mostantól hivatalos, hogy nem csak a tömörített képek lesznek elérhetők az utómunkákhoz, hanem további információs rétegekkel bővítve állítódik elő egy fájlformátum, amit jó eséllyel szinte semmi nem ismer.
Az első beszámolók között egy önmagát profi fotósként definiáló CNET szerző cikkét olvastam, aki örömében már előre lefosta a bokáját attól, hogy ha a DSLR kameráját lerakta az iPhone 11 miatt, akkor most már azt is félredobhatja a mégsokkalsokabb maxipluszjó 12-es kamerákért, mert mint minden profi, a Lightroom szoftveres sötétkamrájában polírozhatja fényesre a pixeleket.
Ahány ház annyi szokás, egy fotós blogon ennek a szöges ellentétét írták, ugyanis megint mások szerint amikor egy fotós szájából elsőként a workflow, a színtér, a bitráták bukkannak elő és nem a kompozíció, a téma, stb., ott azért akad baj a fejekben.
Summa summárum, semmi érdekes nem történt, várhatjuk a fanok örömódáit, az ellenoldal fikázásait, az igazság pedig valahol középúton lesz, ugyanis mostanában azt is kiderítették, hogy az Apple kezdi levetkőzni a közismert toposzt, miszerint egy túlárazott szar. Valójában közelít ahhoz, hogy az adott teljesítménykategóriában a legjobb árakat vonultassa fel.
Emlékezzünk vissza, hogy alig pár éve történt, amikor az Apple jóvoltából bekúsztak az árak 1000 dollár fölé és mindenki arra a szegmensre hajtott a nagy gyártók közül. Kis csalással, mert töltő és füles nélkül, de az Apple-nek mostanra egy időben négy új telefonja van a lélektani ezres alatt és csak egy fölötte épp csak egy százassal. A Samsung S20 márciusban 999 dollárról indult és az Ultra a maga 1400 dollárjával elég magasra tette a képzeletbeli lécet az árcímkék versenyében. A hajtogatható Fold 2 és a cerkával rajzoló Galaxy Note is megérik a pénzüket. Már akinek.