A Nagy Cuccbuzulós Jelmezbál
Avagy a fehérpólósok balladája a pozőrök között.
Tudjátok, hogy honnan lehet megismerni azt, aki tényleg tapasztalt egy adott sportban? Úgy, hogy nem úgy öltözik, mint aki tapasztalt az adott sportban. Ha jártatok már balatoni kikötő közelében nyáron, biztos feltűnt nektek az a réteg, aki felhajtott Helly Hansen galléros pólóban, táskával, baseball sapkában, cipőben tesz úgy, mint aki kurvára ért a dologhoz. Mellette a lágyan fújdogáló szellőben kisgyerekek futkároznak a fagyijukkal, de ő be van öltözve, mint ha minimum atlanti átkelésre készülne.
Vagy aki már járt úgy, hogy megkerülve a majálisozó, vattacukros gyerekeket a faluban vezető turistaút-szakaszon belebotlott egy talpig North Facebe öltözött, Julbo gleccserszemüveges debilbe a Pilisben, az érti, hogy miről beszélek. Esetleg azokat a balfaszokat, akiket kerülgetni kell a Plitvicei-tavaknál a három hátizsáknyi fotós cuccukkal meg az állványukkal. A kezdő bizonytalanságát vagy a haladók vágyait cuccvásárolgatásban kiélő szerencsétlen pozőrök hadáról beszélek, akik beeszik magukat minden hobbista közé.
Onnan tudom, hogy milyenek, mert már ezerszer röhögtettem ki magam hasonlóan.
Miért viselkedik valaki kibaszottul kínosan, mikor ilyesmit csinál? Az első adekvát válasz rögtön az lenne, hogy a közönségnek, ami mondjuk nem is nagy tévedés, de a motiváció teljesen más, mint amit az átlagember képzelné. A túltolt felszerelés nem azért van, mert az illető szeretne felvágni mindenki másnak. A sok szart azért veszik az emberek és főleg a magamfajta kezdők, mert azon ritka alkalmak, amikor végre kijutnak a természetbe a munka, a család és az egyéb elkötelezettségek mellett arról szólnak, hogy végre gyakorolhatják a hobbijukat.
És ilyenkor kezdetét veszi a Nagy Hobbista Jelmezbál.
Nem kétlem, hogy egy csomó gyökér azért öltözik Helly kapitánynak vitorlázáskor, vagy Ueli Stecknek a Rám-szakadékhoz, mert szeretne felvágni a többiek előtt. De eleve a felvágás egy rettentően tág definíció. Ha felvágásnak tekintjük, hogy a középhaladó, cucchalmozó sportszerelmes szeretné megmutatni a külvilágnak, hogy márpedig ő ezt nagyon szereti csinálni, akkor bizonyos értelemben mindenki felvág. De a motivációnak egy része csak a külvilág számára megmutatni, hogy komoly sportemberek. A legnagyobb része az, hogy magukkal próbálják elhitetni.
Elképesztő időt tudok eltölteni online fórumok bogarászásával felszerelések után kutatva, legyen szó horgászásról, fotózásról, sziklamászásról vagy vitorlázásról. Mindig eggyel jobb futócipő van, eggyel jobb orsó, eggyel jobb esőkabát, ami annak az ígéretét hordozza, hogy az adott hobbiban fel vagyok készülve a legbrutálisabb körülményekre. Van horgászbotom minden létező szélre és víztípusra, azon belül minden létező halra. Hogy miért? Mert kurvára semmi időm sincsen horgászni.
Mi az összefüggés? Hogy a hobbista minden egyes alkalomra úgy készül fel, hogy azon az egy bizonyos dedikált napon, amikor végre kimehet úgy szerelkezzen fel, hogy ha aznap a Katrina hurrikán úgy dönt, hogy Pilismaróton kezd el tombolni, akkor is meg lehessen oldani a szabadidő értékes eltöltését. Nem megengedhető az a luxus, hogy ne teljes gearben jelenj meg, mert mi történik, ha hirtelen másra van szükség? Mi történik, ha aznap esik az eső, ha orkán erejű szél tombol, ha eljön a ragnarök?
A profikat úgy lehet megismerni, hogy szakadtak.
Ha egy marinában lófrál valaki flipflopban, kinyúlt pólóban és glottgatyában, akkor tuti, hogy ő lesz az egyik legtapasztaltabb skipper. Ha valaki a húszéves, lepattant pecabotjával jön ki a partra, beleszagol a levegőbe és az alapján választja ki a csalit a versenyen, akkor sanszos, hogy az egyik dobogóst láthatjuk. Ha valaki laffogó bakancsban jön szembe pamutpólóban az erdőben, akkor elképzelhető, hogy nem először jár ott.
A menők úgy mennek ki az ujjgyakorlatnak minősülő helyekre, mint ha a budira mennének.
Volt egy hegymászó ismerősöm, aki lyukas, összeszigszalagozott csukában mászta a Triglavot. Megcsinálta azt, hogy beszakadt kétszer a patakba az odaúton, de ha már elindult, akkor gyorsan megmászta a Grossglocknert. Egy ízben valahogy elbaszta a szállást, lestoppolt a hegyhez és a havazásban egy árokban aludt, hogy reggel korán megcsinálja a csúcsot. Olyan kondíciója, állóképessége és technikai tudása van a srácnak, hogy bárkit, bármikor kenterbe ver. A fentiek tükrében viccesen hangzik, de mindig tudja, hogy hova lépjen és mikor, hogy ne haljon meg.
Az átlag parasztnak meg marad az illúzió, hogy egy kis plusz szabadidőt vásárolhatunk magunknak, ha nem Wedze síszemüveget veszünk, hanem Uvexet. Szeretjük színlelni azt az életet, amit szeretnénk élni és amit igazán csinálnánk, ha nem kötnének az elvárások. És jól van ez így? Nem tudom. A fotózáson látom, hogy ha nem gerjesztik tovább a magunkfajta idióták a keresletet, akkor elhal az egész iparág, vagy annyira marginalizálódik, hogy csak az igazán tehetősek engedhetik majd meg, hogy minőségi felszereléshez jussanak. Erre épít minden profi promóció.
A pozőr hülyéknek köszönhetjük, hogy léteznek professzionális vonalon olyan hobbik és sportok, mint a vitorlázás, a fényképezés vagy épp a hegymászás.
