Viszlát, Róbert Gida!

Néha – mondta Mackó – a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.

Aki a Viszlát, Christopher Robin kapcsán egy aranyos kis történetre számít a Micimackó megalkotásáról, az keserűen fog csalódni. Na nem azért, mert szentimentális vonalon nem pengetné a megfelelő húrokat a film, de valószínűleg sírás lesz a vége. Persze én is jobban jártam volna, ha nem teljesen felkészületlenül megyek be a filmre, hanem picit előre olvasok és akkor talán nem színezte volna át ennyire a gyerekkori élményeimet az, amit láttam.

A film nagyon jó. Nem vagyok nagy híve az életrajzi filmeknek, de el kell ismernem, hogy pont annyi részletet kaptunk, ami a történet mondanivalóját megfelelően kidomborította és nem többet. Persze lehet vádolni azzal, hogy viszonylag egyoldalúan, a narratívát támogató eseményeket ragadja ki Christopher Robin Milne gyerekkorából, de azt hiszem pont ez a lényege. A. A. Milne, felesége, kisfia és dadája közötti családdinamikát olyan plasztikusan szemlélteti, hogy helyenként kedve lenne az embernek pofán baszni valakit.

Blue, azaz A. A. Milne minden, csak nem mintaapa. Poszttraumás stresszben szenved a világháborús élményei miatt és sosincs a gyerekével. A felesége egy idegroncs, aki gyűlöl minden őket körülvevő körülményt és állandó teljesítményhajszolásával stresszben tartja a teljes családját. A dada, aki valójában Christopher Robin anyafigurája az egyetlen, aki próbál koherenciát csempészni a kölyök életébe. És persze maga Christopher Robin, az áldozat. Vagy ahogy becenevén hívják “Billy Moon”. A kisgyerek, aki egyszerre mintája a könyvbeli csekély értelmű medvebocsnak, Micimackónak és Róbert Gidának, akik helyett a szülei lányt akartak, ezért lányruhában járatták és a legkülönfélébb dolgok esnek meg vele, amiket spoilermentesen nem is tudok elmesélni.

A történetből a szarban turkáló valóság rajzolódik ki Bagoly házának árnyékában. Egy gyerek nevelésének (amit csak nagyon nagy jóindulattal nem lehet direkt, gátlástalan bántalmazásnak hívni) a története. Aki helyett valaki mást várt az anyja. Akinek az apja folyamatosan arról írt, hogy igazából milyennek szerette volna látni, anélkül, hogy valaha is törődött volna vele. A Százholdas Pagony már sosem lesz a régi. Kurvára ne nézzétek meg gyerekkel. Nem biztos, hogy szeretnék emlékezni erre a filmre, amikor legközelebb a Micimackót olvasom.

…De akárhová mennek, és akármi történik velük útközben, az Erdő végében, az Elvarázsolt Völgyben a kisfiú meg a medvéje mindig játszani fognak.