Spanyolok a (leány)konyhában
A spanyolok nemcsak a kertet foglalhatják el, hanem a konyhát is, de míg az előbbiért kifejezetten utálom őket, az utóbbit nemcsak tűröm, hanem egyenesen támogatom.
A spanyol tükörtojás nevezetű étel egyik kiemelkedő eleme – ki nem találnátok – a kifakult nyári égbolton dülleszkedő napot idéző tükörtojás, amit mindenki készített már, és ami betetőzi majd a művünket. Csakhogy ezzel a résszel most nem foglalkozom, mert itt az alap az, ami elsődlegesen érdekes, nem a felépítmény.
Egy nagyon finom, de egyszerű zöldséges alapot fogunk készíteni, ezért rögtön vegyünk is elő némi szalonnát! Legjobb a füstölt kolozsvári, vagy – végső elkeseredésben – egy kis bacon. Érdekes, hogy ezek a mai békönök nem is elég sósak, nem is elég füstöltek és általában is valahogy vizesebbek, mint kellene, tehát nem véletlenül ragaszkodom a kolozsvárihoz (csak füstölt legyen, ne füstölt-főtt!). Pirítsátok meg pici olajon vagy zsíron (ki mit szeret használni), és dobjatok rá egy fej felkockázott vöröshagymát, majd pár gerezd szétnyomott fokhagymát. Erre fogunk majd a továbbiakban építkezni.
A zöldséges alap testét a fentieken túl három összetevő adja: a sárgarépa, a zöldség – máshol ezt fehérrépának is hívják, vagy gyökérnek vagy a fene se tudja, de nyilván a zöldség az egyetlen értelmes elnevezés, mert ennek van zöldségzöldje (amire most kivételesen nem lesz szükség) – és a zeller. Az arányok: 2 sárgarépa, 1 termetesebb zöldség és egy félökölnyi zeller másfél embernek elegendő. Viszonylag apróra érdemes felkockázni, tehát karikázás helyett a sárgarépákat is először vágjuk legalább ketté és csak utána daraboljuk. Kis vizet mindenképpen kell alá önteni, hogy a hagymás-kolozsváris gyönyörűségen szépen összepárolódjanak a zöldségfélék.
A fűszerezés lehet nagyon egyszerű, de borzasztó bonyolult is. Az biztos, hogy kell bele néhány karika paprika. Innentől viszont már jöhetnek az egyéni preferenciák. Levesporokon nevelkedett anyáink fűszerezés gyanánt dobtak a lébe egy húsleveskockát, hogy a család nátrium-glutamát igényét kielégítsék, de ti olyan fűszereket használtok, amit csak akartok. Esetleg ha van otthon húsleves alaplé, azzal is fel lehet önteni a zöldségeinket víz helyett.
Ha a zöldségfélék puhára párolódnak, tulajdonképpen el is készültünk. Ha túl sok lenne alatta a víz, süssétek le zsírjára. Néhányan talán hiányolják az ételből a szójaszármazékokat, a húspépet és a nátrium-nitritet, ők bátran karikázzanak bele virslit még az elején és főzzék össze az egészet, mert az eredeti recept ezt tartalmazza. Nekem bőven elég a kolozsvári, de a virslis verziót is próbáltam már, teljesen ehető. (Viszont virslistől nem lehet – vagy csak nálunk nem szokás? – lefagyasztani, ha a másfél emberből az a fél mégse jönne el, és rajtatok maradna egy csomó párolt zöldség.) Most már csak meg kell koronázni az alapot. Ehhez külön serpenyőben süssetek annyi tükörtojást, amennyit szeretnétek, és a szaftos zöldségalap mellé tálaljátok. Ennyi az egész!
Kenyérrel is lehet mártogatni, az a zöldségeknek és a tükörtojásnak is jót tesz, bár én magában szeretem. Nemcsak jóízű, de szép színes és hipergyorsan (max. 1 óra darabolással együtt) kész, ami azért jó, mert nem kapok gutaütést a konyhában a nagy nyári melegekben. Mindenkinek jó tunkolást!
