Sznob vasárnap – Ékszert élő bogarakból? Miért is ne!

A bogarakat az istenek is ékszernek teremtették. Az emberiség történelmét térben és időben legalábbis végigkísérték a csillogó kitinpáncélokból készült ékszerek, legyen szó akár a viktoriánus Európáról, akár a maja birodalmakról, akár pedig az ősi egyiptomiakról.

Az egyiptomiak bogaras vonzódása valamennyire közismert, a szkarabeusznak tulajdonított természetfeletti képességek a ganajgombóc módszeres túrásából első blikkre talán nehezen levezethetők, de fogadjuk el a petékkel teli szargömb görgetéséből levezethető élet körforgást, valahol a porból lettünk, porrá leszünk allegória sem sokkal különb.

A viktoriánus szokások viszont már nehezebben magyarázhatók, azt egyértelműen tekinthetjük modern éránk divatja előfutárának, azért hordták a bogárnyakláncokat, mert megtehették és minél egzotikusabb, azaz színesebb és nagyobb jószág függött egy hölgy nyakában, a társadalmi rangot annál inkább megalapozhatta az ilyesmire fogékonyak szemében.

Korunk, azaz a huszonegyedik század menő divatirányzatává egy Jared Gold nevű fickó tette a feldíszített élő ízeltlábúak viselését, a roach brooch meghonosításával a mainstream médiában. Osztrák Swarowski-kristályokkal díszített óriás madagaszkári csótányokat árusított a méretüknek megfelelő pórázokkal és ezzel az America’s Next Top Model című műsorban ért el kérészéletű sikereket 2006-ban.

A roochie-k egy idővel kikoptak, ugyanis létezik a divatfáradtság, a kezdetben felkapott cuccok hamar a közízlés elfogadott részévé válnak, onnantól elvesztik az érdekességüket és előfordul, hogy nagyon rövid időn belül nevetség tárgyává silányulnak. Pontosan ez történt az euroatlanti kultúrkörben az ékszerrovarokkal.

Mégis van annak oka, hogy érdemes róluk szót ejteni, az pedig nem más, mint a makech, a hagyományőrző mexikói díszbogár. A dél-amerikai folklórban a majákig vezetik vissza az élő bogaras ékszerek viselését, ezt aztán vagy elhisszük vagy nem, az viszont tény, hogy a Yucatan-félszigeten már a nyolcvanas években is rásóztak tehetős turistákra kövekkel feldíszített csinosan csillogós csótányokat, ráadásul egy helyi Rómeó és Júlia eposszal kiszínezve. Ez körülbelül arról szólt, hogy egy maja hercegnőt a gonosz családja nem engedett összeházasodni egy rivális klán hercegével, ezért inkább a halált választotta, elutasította az étel és ital magához vételét, hogy elsorvadjon. Meglepő módon arra járt egy épp ráérő varázsló és a makacs lányt maquech formára változtatta, hogy a kedvese boltozatos mellkasát díszítve, a szívéhez közel élhessen tovább, míg a halál el nem választ. Az ügyet némiképp árnyalja, hogy a díszcsótányokat kizárólag nők viselték, de ne akadjunk fel a hasonló részleteken, ha már ötszáz dollárért hozzájuthatunk álmaink üvegtopázos vagy féldrágakövekkel ékített ízeltlábújához.

Nem lenne kerek a történet, ha nem jelentek volna meg azonnal az állatvédők is amikor az idegrendszerrel rendelkező élőlények jogairól van szó, hiszen a dúcokba sugárzó fájdalom minden érző szívű embert meg kellene, hogy hasson a PETA aktivistái szerint, épp csak azt nem derítették ki, hogy lelkük is van.

Azt azért nagyjából lehet sejteni, hogy ha valaki kedvtelésből tart egy hasonló jószágot, a legutolsó, amit látni szeretne, hogy egy döglött csótány van az Insta fotóin, úgyhogy okkal feltételezhetjük, hogy a rendszeresen etetett-itatott jószágok életkilátásai lényegesen jobbak a vadon élő társaiknál.

HOLDKOMP