Újdonságokat jelentett be az Apple – megjelent az új Watch, iPad, iOS
A szokásosnál lanyhább várakozás előzte meg az Apple szeptember 15-i bejelentésáradatát, a nagy durranás ezúttal el is maradt, azaz az iPhone 12 részleteire még várni kell, de mivel a Cupertino-i gyártó 70 millió darab eladására készül az év végéig, az 5G képes telefonokra még az ünnepi szezon előtt, valamikor októberben számíthatunk.
Ezzel együtt több fontos és hasznos újdonságról értesülhetett a nagyérdemű, ezek leginkább a hordható készülékek, azaz az Apple Watch karóra és az iPad körüli fejlemények. Kezdjük is a lényeggel, a Watch Series 6 egy újabb egészségügyi szenzort kapott, LED-es megvilágítással a visszaverődő fény elemzésével 15 másodperc alatt mérni és monitorozni tudja a vér oxigénszintjét. Ez önmagában nem egy nagy hurrá élmény, azonban ne felejtsük el, hogy nem csupán a magaslati hegymászás szerelmeseinek kedvez ez a megoldás, hanem az alacsony oxigénszint előre tudja jelezni a koronavírus fertőzés súlyosabb tüneteit. Ugyan kihangsúlyozták, hogy ez nem klinikai műszer, ezért senki ne kezdjen öndiagnózisba, ha panaszai vannak, inkább forduljon szakorvoshoz. Az árak 399 dollárnál kezdődnek, ezzel új etalonja lehet az okosórák csúcskategóriájának.
A vékonyabb pénztárcájúakra is gondoltak, a korábban megszellőztetett információk beigazolódtak, megjelent az Apple Watch 4 méretébe csomagolt, a korábbi olcsó Series 3 modellhez képest kétszeres teljesítményű Watch SE, ami nem csak az új óraszíjakat és óra számlapokat kapta meg, hanem az iOS 7 összes fícsörével egy egész ütős alapcsomag lett 279 dolláros induló árral (40mm-es modell, a nagyobb és a GSP/cellular változatok értelemszerűen drágábbak lesznek). A Series 3 sem ment a kukába, akik megelégszenek a korábbi teljesítménnyel és mérettel, azoknak egy vevőcsalogató 199 dolláros árcetlit álmodtak meg a marketingesek, de ne felejtsük el, hogy a Watch csak 2015-ben debütált, azóta önmagában nagyobb piaci részesedésre tett szert, mint az összes svájci óragyártó együttesen, tehát a Series 3-ban is bőven van annyi kraft, hogy sportórának, zenehallgatásra, általános okosórának elegendő legyen a konkurens FitBit és Samsung ellenében ha valaki az Apple ökoszisztémát választja. Persze itt is van egy apróbb trükk, az USB-töltőt egyszerűen kihagyják a csomagból, ami érthető is, egy 5 wattos töltőre senkinek nincs már szüksége. Akinek ilyen órája van, az feltehetően nem egy és nem kettő töltővel is rendelkezik. Makes sense.
Lapozzunk is egyből tovább, a másik érdekesebb termék az iPad, ebből is egyből kettőt kaptak az almás gyártó termékeinek szerelmesei. A prémium érzésre vágyóknak a teljesítmény növelésével kedveskedtek, az új iPad 8 a mérések szerint hatszor gyorsabb a legerősebb Google Chromebook-nál, azaz nem egy ligában játszanak. De akik érzékenyebbek az árazásra, azok elvihetik az iPad Air immár teljes felületű képernyős, Home gomb nélküli négyes verzióját, amiben a feloldáshoz szükséges ujjlenyomat-olvasó az oldalsó bekapcsoló gombba került, ezzel a szinte keret nélküliség arcfelismerő marhaság nélkül is megoldhatóvá vált. Ugyancsak újdonság az USB-C töltő port, ezzel az Apple megkezdte a szakítását a Lightning vezetékekkel, előrevetítve, hogy a jövőt kanócok nélkül képzelik el, tehát hamarosan vezeték nélküli töltők sokaságával pazarolhatjuk a drága energiát.
Ami viszont még ezeknél is fontosabbnak tűnik, hogy az Apple a szolgáltatások és az azokon alapuló bevételek növelése irányába tett egy hatalmas lépést, az eddig különálló zeneáruházat, a Video On Demand sztríminget és a játékokat egy előfizetésbe csomagolta. A fantáziadús Apple One öt cent híján 20 dollárért hat családtagnak nyújtja a zenélés, filmezés, játék és 2TB osztott felhő tárhely élményét. Ez kétségkívül megfontolandó mindazoknak, akik korábban külön-külön használták egyiket-másikat.
Az egészségtudatosságra nevelés sem állt meg az óra fícsörök és alkalmazások szintjén, egy új Fitness+ nevű csatornán jóga, kerékpár, stb. tréningekhez juthatnak az ilyesmire fogékonyak havi 9,99 dollárért.
A felhasználók szélesebb táborát érinti az iOS 14 hivatalos kiadása, eddig a beta 8 volt a megjelenés előtti utolsó változat és úgy néz ki, mostanra teljesen piacképes lett az iPhone és iPad widgetekkel teleszórt új operációs rendszere. Szeptember 16-tól bárki letöltheti, akinek iPhone 6s vagy újabb telefonja van, ezzel ismét szertefoszlott egy olyan mítosz, ami szerint az Apple egy túlárazott szar, a felhasználóit a támogatás elmaradásával folyton új készülékek vásárlására kényszerítené. Az iPhone 6s öt éve jelent meg, mai szemmel őskövületnek számít a mobilok egy-másfél évente megújuló piacán, az operációs rendszer frissítéséből mégsem zárták ki a korábbi készülékek felhasználóit, pedig már van olyan olcsó, 400 dollár alatti készülék, amire nyugodtam mondhatták volna, hogy már csak a teljesítmény miatt is váltani érdemes.
Summa summárum, lesz mire költeni az év végén, akinek égetik a zsebét a hasas bankók, most perzselheti akár a malacpersely tartalmát is, de az üzletek előtt kígyózó sorok élményére a szociális distanciálás korában még egy jó ideig várni kell.