HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természet

Végre péntek! – és más állati fotók

Hamarosan, egész pontosan 2021. június végén zárul a Comedy Wildlife Photography Awards ezévi megmérettetése.

Mivel a tervek szerint beszámolunk majd a díjazottakról is, ideje a nagyközönséget megismertetni legalább azokkal a nevezőkkel, akik eddig közzétették a pályaműveiket. Maga a CWPA nem tekinthet vissza évszázados hagyományokra, lévén alig pár éve, 2015-ben írták ki az első hivatalos versenyt, ahová az amatőrök és profik egyaránt beküldhették a vicces vagy legalábbis szórakoztatónak gondolt fotóikat.

A címadó és egyben címlapfotót érdemlő alkotás, a “Yay – It’s Friday” Lucy Beveridge felvétele a Kgalagadi Határmenti Parkban készült, egy fiatal antilopot ábrázol, amelyik a nyurga füleivel és végtagjaival egyszerre kapaszkodik egy merész elrugaszkodás után a semmibe. Ennek az ugrabugra viselkedésnek az eredete nem ismert, feltételezések szerint az ellenfelek elrettentése mellett az ellenkező nemű fajtatársak lenyűgözése lehet a célja, mindenesetre a bemutatott kűr parádés technikára vall.

A többi jelölt esetében ezúttal beszéljenek csak a címek és a képek, hogy aztán ki-ki eldönthesse, hogy melyik a mai kedvence, netán kedvet kapjon egy saját készítésű, állati humorfotóval elkápráztatni széles e világ nagyközönségét.

“Quarantine Life” – Kevin Biskaborn

“Bald Eagle Gets A Suprise” – Arthur Trevino

“Happy” – Tom Svensson

“Yoga Bittern” – KT Wong

“Houston We Had A Problem” – Txema Garcia Laseca

“Sweet-Lips Are For Kissing” – Philipp Stahr

“Missed” – Lea Scaddan (itt annyi a kommentár, hogy az egyik kenguru eltévesztett egy jól irányzottnak szánt hasba rúgást)

“ROFL” – Giovanni Querzani

És a végére a kedvencünk a hamarosan kezdődő hétfői hangulathoz:

“Monday Morning Mood” – Andrew Mayes

Szavazni a fenti linken lehet, de ha valaki kedvet kap, akkor a nevezés lezárultáig ott is követheti az eseményeket.

HOLDKOMP