Viszontlátásra odafönt – Spoilermentes ajánló
Az Au revoir là-haut egy fasza film és nem csak azért, mer ojropáner.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bármit hallottam korábban Albert Dupontel rendezőről, amíg rá nem kerestem a neten és rájöttem, hogy a horrorisztikusan tökéletes (de tényleg, tökéletes) Visszafordíthatatlan egyik főszereplője. Mielőtt belemennék az ömlengésbe, megnézve a rezüméjét nem igazán láttam rendezői előjelét annak, hogy a Viszontlátásra odafönt a maga nemében ilyen tökéletesre fog sikerülni.
Először is elfogult vagyok, mert egyrészt nagyon szeretem az európai filmeket, másrészt a Világháború az egyik kedvenc filmes témám, amit szerintem méltánytalanul keveset énekeltek meg. Nem igazán van kellő hangsúlya a művészetben annak, hogy eleink a világ eddigi legőrültebb háborúját vívták egymás ellen, elképesztő mennyiségű emberáldozattal. A gore movieba hajló világháborús hétköznapok nagyon ritkán jelennek meg teljes valójukban a vásznon és akkor is a pátosz és a moralitás a hangsúlyos.
Na, ez a film nem ilyen. Egyrészt a Világháború megadja az alaphangját, de nem dominálja le, másrészt a harcokat követő időszakban zajlik a cselekmény oroszlánrésze, ezért nem igazán harci mozi. Nagyon pontosan rajzolja le a haszonlesők és a kárvallottak életét azzal az utánozhatatlan európai keserédes szájízzel, amit senki más nem tud ilyen jól csinálni.
Na tessék. Kiderült, hogy imádom a képregényfilmeket.
Ugyanis a Au revoir là-haut Pierre Lemaitre azonos című, angolul The Great Swindle címen publikált képregénye alapján készült. Van benne baszás, vér, sok szerelem, nevetés, sírás. Elképesztően sodró és különleges film, minden percét élveztem, ezért nem is tehetek mást, mint a szokásos holdkompos négy Vittorio De Sica bicikliből négyet megajánlani neki. Kár kihagyni.
