×

Oreo!

Oreo!

Pár hónapja döntöttem úgy, hogy ideje kipróbálni egy középkategóriás telefont, lehetőleg olyan Androiddal, amin a létező legkevesebb módosítást végezte a gyártó. A választásom az Android One project egyetlen képviselőjére esett, nevezetesen a Xiaomi Mi A1 készülékre. Az eltelt időszak tapasztalatait érdemes összefoglalni, legalábbis úgy gondolom. Immáron nem csak egy pár napos használat van a hátam mögött, lássuk hát, hogy változott-e a véleményem a készülékről.

Xiaomi Mi A1 egy hét után

Összességében elmondható, hogy ezt a telefonomat nyúzom a leginkább. Először nem is esett le, hogy miért van a fokozott igénybevétel. Jobban beleogndolva arra jutottam, hogy a kényelmi faktora magasabb a cuccnak, mint eddig bármi másnak, ami a kezem közé került. Mire gondolok? A felület borzasztó egyszerű, kézre esik minden. A hardver kellőképpen erős ahhoz, hogy ne kelljen azzal foglalkozni, hogy hány alkalmazás fut a háttérben. A SoC bőven kiszolgálja a számítási igényeket, a memória pedig megfelelő méretű.

Egy átlagos nap végén szoktam megnézni, hogy mit használtam, és mennyi erőforrás kellett ehhez. Végigböngészve a háttérbe helyezett appokat a lista meglepően hosszú. Navigáció, böngésző sok megnyitott oldallal, mail kliens(ek), chat kliens(ek), facebook, kamera, naptár, youtube, zenelejátszó, néha egy-egy játék, plusz még a céges cuccok. Ja, és néha még telefonálok is vele. Ez a napi minimum, a memóriahasználatot pedig még sosem láttam 3 GB fölé kúszni. Szóval van még 1 GB tartalék, szinte mindig. Feltételezem, hogy főleg ennek köszönhetően nem találkoztam még akadással, a szoftver reszponzív maradt. Nem meglepő, hogy szívesen nyúlok hozzá, és nem pedig undorral.

Ami nagyon kellemes meglepetés volt, hogy hiába elég vékony a készülék, nem az akkumulátoron spóroltak. A fenti igénybevétellel még sosem sikerült 35% alá vinni a nap végére. Reggel hat körül indul neki a rendszer teljesen feltöltve, és jellemzően este tíz után kap megint utánpótlást. Ha nem piszkálja egész nap a felhasználó, akkor egyáltalán nem szükséges a napi rendszerességgel történő töltés.

Azért van negatívum is, természetesen. A telefon háza egy darabból álló fém burkolat, ami tényleg szép. De kurvára csúszik, az egy kézzel való használat kb borítékolja, hogy előbb-utóbb pofáraesés lesz a vége. Szóval vennem kellett egy vékony szilikon tokot, ami már kellő tapadást biztosít. Nagy kár érte, mert tényleg kellemes látvány csupaszon a cucc. A másik amiért ölni tudtam volna első körben, az a Google kereső sáv a főképernyőn. NEM lehet eltávolítani, ez gyárilag ilyen. Van rá amúgy módszer, ha egy új launchert telepít a felhasználó, akkor már át lehet szabni. De pont ezt szeretném elkerülni, nem akarok mindenféle extra szart feltelepíteni. Szóval marad az együttélés, amúgy kezdem megszokni. Előfordul, hogy használom is, az asszisztenssel kiegészítve néha már egész tűrhető. De azért na.

Az egyik nagy reményem az volt eredetileg, hogy a gyártó ígérete szerint a Google frissítések jönnek majd rendesen. Ezt sok gyártó konkrétan leszarja, ezzel is az új készülék vásárlására ösztönözve a felhasználókat. Kell a frissebb rendszer? Vedd meg az új telónkat, a “régi” már nem kapja meg az újabb Androidot! Rosszabb esetben még a biztonsági frissítéseket sem. És a user hiába áll ott, hogy hát kapjátok be, alig másfél éve vettem sokpénzért a telefonomat, mi az anyámért dobjam kukába? Az anyagi vonzatain kívül ennek a módszernek van egy nagyon komoly hátulütője.

Nevezetesen a fragmentálódás. Tessék, itt egy felmérés a tavalyi évről:

androidauthority.com

Ne legyenek kétségeink, sok gyártó már a Marshmallow vonalat is telibeszarja a frissítések szempontjából. Rengeteg potenciális időzített bomba szaladgál a neten, kiváló táptalajt biztosítva mindeféle féregnek ahhoz, hogy egy rést kihasználva pillanatok alatt bejusson az adott rendszerre.

Éppen ezért is örültem annak, amikor havi minimum egy biztonsági csomag érkezett az A1-re. Jó volt látni, hogy nincs elhanyagolva a kérdés, de azért egy picike kis tüske maradt bennem. A gyártó azt ígérte, hogy még 2017-ben kiadja az Oreo kódnévre hallgató Android 8-at is. Január elsején eszembe jutott, rákerestem a frissítésre, és semmi. Hmm. Az ígéret szép szó, de most lehet, hogy koppantam?

Nos, nem. Ma reggel közölte a droid, hogy van valami, ami érdekelhet. Frissítsen? Há’ hogyapicsába ne! Amíg szürcsöltem a kávémat, addig szépen feltelepült az Oreo. Ideje nyüstölni kicsit, hogy kiderüljön mennyire veszem hasznát a beharangozott újdonságoknak, és hogy mennyi igaz a még tovább finomított teljesítményből.

Stay tuned…

45 comments

comments user
nulla

En meg most gondolkodom egy iPhone vasarlason. A ceges app miatt kellene.

    comments user
    orizatriznyák

    Én kimondottan örülök annak, hogy a teli búzászsákok pakolásához nem kell app.

      comments user
      nulla

      Annak en is orulnek, de nalam nem ez a helyzet. nekem a mosogatashoz kell itt a pubban.

      comments user
      Bernard Black

      hm, most elgondolkodtam egy favágó-appon

        comments user
        orizatriznyák

        Én is készülök a havazásra kell egy xbox 360, mert ahhoz van hólapátoló game.

    comments user
    SpaceWolf

    Nagyon-nagyon-nagyon gondolkodom rajta, hogy valakitől kölcsönkérek egy szifont pár hétre. Akinek van, az imádja, gondolom nem véletlenül. Kíváncsi lenék, hogy az A1 után milyen lenne használni.

      comments user
      nulla

      Mielőtt megvettem a Note 4 telefonomat en is elgondolkodtam ezen. De senkinek sem volt kolcsonbe.

      comments user
      

      Nem az a gond az almával, hogy szar. Nem szar, nagyon fasza. Ha mindened alma, az a menyország, olyan szépen zenél együtt minden.
      A gond az vele, hogy háromszor annyira drága, mint amennyivel jobb. Ha nem négyszer.

      comments user
      rontóbogár

      én ilyenekről váltottam régen, és soha többet nem akarnok visszamenni. pedig it-s lennék vagy mi.

    comments user
    hehh

    Ha a prioritás nem az, hogy a legtrendibb trendi legyél, most a “mindenreelég” 7-es alma racionális választás. Az órajelek és elméleti funkciók daraabszámában vívott számhaborút meg kell hagyni a konzumidiótáknak, csak az ebből kihozott végerdmény számít, az mit nyújt neked. Számomra jelenleg a legpatentebb szoftver az ios, állítgatások, alap programok keresgélése helyett elég csak használnii a droidhoz képest prémium szintetű integrált programokat. Pl Safarinak nincs alternatívája, lehet mást letölteni, nem fogsz jobbat találni, értem ezalatt a nyomkövetés, háttérjogosultságok, stb paraméterezhetőségét is. Ez egy tétel, százat le tudnék írni, viszont van negatívum is, ami nem több, mint az iTunes kliens program, amit simán lehet nélkülözni.

      comments user
      nulla

      Jezus! Nekem igazabol csak egy app miatt kellene az iphone. Egy iPhone6 vagy 6s eleg lenne nekem. Masra ugy sem hasznalnam. Meg simkartyat sem tennek bele eleg a wifi.

comments user


Hogy a témához szóljak hozzá, sosem értettem az angolszász országok mániáját az Oreóval. Kekszek között erősen meh. Nem mondom, hogy a pilótakeksz köröket ver rá (mert csak szimplán jobb), de a vaníliás karika bizonyosan jóval megelőzi a mezőnyben. Mondjuk mit várunk pl. a britektől, akiknek a Hobnob a legjobb keksz, pedig kevés örömet lelhet az ember egy olyan produktumban, ami körülbelül egy faforgácsból préselt korongnak felelne meg, ha legalább íze lenne.

    comments user
    Bernard Black

    én a mcvitie’s csoki digestive kekszét szeretem, asszem az is angol. vagy skót, brit, na.

      comments user
      

      Éppen élvezhető. De szerintem közel sem annyira faszák az angol kekszek, mint amennyire nagyra vannak vele.

      comments user
      nulla

      En a McVitie`s sima digestive kekszet szeretem, ami olyan mint otthon az Albert keksz volt. Kicsit fosat, de szeretem.

        comments user
        Bernard Black

        azé digestive?

          comments user
          nulla

          Nem tudom, sosem neztem. Csak azt neztem hogy kinezetre olyan, mint az Albert keksz igy vettem belole. Azota is rendszeresen veszek, ha megkivanom.

      comments user
      Fisherman’s wife Margit

      Skót eredetileg ja (most olvasom, hogy már egy török cégé). Nálam favorit. Az étcsokis leginkább.
      És szerintem a briteknél ez meg a sima digestive az alapkeksz. Az is finom teával.

    comments user
    Kolyok12

    nekem mondjuk pont az oreo lett a favorit. bár egyiket se szeretem különösebben, de ha már választani kell… amúgy meg flódni.

      comments user
      

      Az Oreo a kekszek Guiness-e.

        comments user
        Kolyok12

        akkor a pilóta a kekszek lángosa.

    comments user
    orizatriznyák

    A vaníliás karika tényleg jó, de abból is csak a tejcsokis.

comments user
The Winter Soldier ⭐

Jó lesz, ha írok valamit, kezd elférfiasodni a komp. Tesztoszteron habzik a hajtóművekben….

    comments user
    Fisherman’s wife Margit

    Bólogatok hozzá. 🙂

    comments user
    Kolyok12

    írhatnál valamit az autószerelésről.

    comments user
    rontóbogár

    ha így lenne, akkor lennének normális autók, motorok és a pinup képek sem hiányoznának. meg a sör se.
    ez inkább valami geek vonal lesz.

      comments user
      The Winter Soldier ⭐

      Pláne! Akartam egy robotos posztot írni, de az megint geek lenne.

        comments user
        rontóbogár

        kivéve ha nő robotról írsz.

    comments user
    egyedi

    de gyorsan, mert én ezekből nem sokat értek.

comments user
egyedi

inkább pilóta keksz

comments user
:/

Lövésem nincs milyen android van a telefonomon 😂

    comments user
    

    zöld, látod a fotón

    comments user
    hehh

    Nem baj, a Google pontosan tudja te milyen vagy, mikor és hol vagy.

comments user
hehh

Az iphonet elpasszoltam, mert kaptam egy “nagyonkomoly” Samu j5-öt a munkahelyemtől és szeretem a kihívásokat.
Órákig szöszöltem a gyomlálással, finombeállítással, a sallang és logolo szolgáltatásnak hazudott profilozoó lehetőségek tudásom szerinti tiltásával, a szolgáltatói ballanszok redukálásával, stb (az android érdemeként felhozott rengeteg beállítás lehetőséget ad az élhetetlen provokáló szarból időre tolerálható szintre emelni a kütyüt, almánál ilyen köröket nem kel lefutni), hogy aztán a következő frissítéssel az egész eslzálljon a faszba. A gyári sallang alkalmazások visszakapcsolása hagyján, de mikor azért késel a melóból, mert az ébresztő hangerőt is levette (okos) és kitalálja helyettem, hogy nem is akarok viber értesítéseket kapni (okos) és engedélyezi harmadik féltől származó app számára, annak futása nélkül is a kamera-mikrofon-pozíció-telefon-net használatot értesítés nélkül (nagyon okos), zavarba hozott, a tulajdonomon (oké, cég) nem én vagyok a kapitány?

Pozitívum, -és ezt is meg kell adni- a 7.1.1-es frissítéssel jelentősen be gyorsult az android menüje, scrollozása a telcsin, egy pöppet az akku rovására, de jobb lett.

Szóval az etikátlan házirend és a beállítások elszállását frissítés ekkor csak engem súlyt, Samu alsó kategória betegség, vagy stock robotot se vegyek és takarodj az vissza almára, mert ez bizony ilyen?
Jah, igen. A névjegykártyák összenethuszárkodásának tiltását frissítés nélkül is visszakapcsolgatja, szerinte tőkére szórakoztató tíz éve megszűnt telefonszámokon tárcsazni a haverokat, majd sakkozni, a négy számból melyik is az aktuális élő? Tartósteszt során idáig szükségesnek tartanám a lemerülést, megjegyzem, ez még korántsem mélyvíz.

    comments user
    SpaceWolf

    Megmaradt minden beállítás frissítéskor. Samsung telefont én soha többé nem akarok látni, rohadtul elegem volt belőle, hiába volt nemolcsó.

You May Have Missed